2011. február 28., hétfő

Szénhidrátnap

Nem direkt, csak így sikerült :-)
Vagy pedig tudat alatt (ámbár nem is olyan mélyen) már annyira elegem van a télből, folyton fáradt, kedvetlen, meg persze farkaséhes vagyok.
Ezért aztán sütöttem tegnap:
pizzát,
hamburgert,
és almás pitét.

Szerintem már mindent beírtam korábban, ezért csak azt mesélem el most, hogy milyenek lettek a pizzák.
Az egyik csak kukoricás volt.
A másik kolbászos-tükörtojásos.
A harmadik szalámis-kukoricás.
A negyedik meg szalonnás-hagymás.
És persze mindegyiken volt paradicsomszósz, meg sok sajt.

A hamburger meg Moszkva téri csalamádés lett, nem veszek ilyenkor paradicsomot meg uborkát.

2011. február 21., hétfő

Fűszerkeverék csirkéhez (is)

Eszembe jutott, hogy ezt azért leírom.
Régebben néhányszor vettem sültcsirke-fűszerkeveréket, aztán most már egy jó ideje nem veszek, hanem inkább elolvastam, hogy mi van benne, és rájöttem, hogy amit kell, azt bele tudom tenni én is, ami meg nem kell, azt tetszés szerint akár ki is hagyhatom, pl. ízfokozó :-)

Rak az ember rozmaringot, majorannát, pirospaprikát, sót, feketeborsot egy tálkába, kb. egy-egy kanálkával, kivéve a rozmaring, mert annak olyan ütős az íze, hogy csak feleannyi kell. Aztán jöhet még 2-3 gerezd zúzott fokhagyma, pár evőkanál mustár, meg egy löttyintésnyi olaj. Ezt jól összekeverni, aztán máris lehet vele bepacsmagolni a csirkerészeket.

Szerintem finom!

2011. február 20., vasárnap

Ilyeneket eszünk majd a héten

Program a szokásos, főzés utolsó leheletig, de rendesen betáraztunk a hétre :-D

- Zellerkrémleves
- Marhahúsleves (életemben először, és jó lett!!!!)
- Sütőben sült csirkecombok
- Párolt lilakáposzta
- Hagymás krumpli
- Rántott tengeri hal
- Rizs és párolt mexikói zöldség
- Tartármártás
- Grízes tészta
- Madártej

Fagyasztunk, meg eszünk, meg ilyenek.

2011. február 13., vasárnap

Megint hétvége, megint főzőturné

Mostanában ez megy. Vasárnap irdatlan nagy főzés. Ma konkrétan:
- savanyúkáposztás bableves (füstölt hússal, kolbásszal)
- brokkolikrémleves
- brokkolis-sajtos csirkemell
- rántott kacsamáj
- kukoricás rizs
- kelkáposztafőzelék
- szórós túrós süti

A savanyúkáposztás bablevest újságban találtam, a sütit netről néztem, a többit csak úgy "gondolomformán" főztem.

Brokkolis-sajtos csirkemell: két "nyeles" brokkolit használtam hozzá, aminek olyan iszonyú hosszú szára van, úgy csomagolják fóliába. A rózsákat levagdostam, sós vízben félpuhára főztem, félretettem. Készítettem egy szabálytalan besamelmártást: kis olajon 2 evőkanál lisztet kicsit kevergettem, hogy "pezsegjen", aztán felöntöttem kb. fél liter tejjel, nyilván bőszen kavargattam habverővel közben. Tettem bele sót, borsot, és egy gerezd zúzott fokhagymát. Szerecsendiót is akartam, de nem volt, pedig jó bele az is. Amikor besűrűsödött, levettem a gázról és félretettem. 4 fél csirkemellet lapjában félbevágtam (= 8 szelet), megsóztam, kicsit borsoztam, és kevés olajon mindkét oldalát elősütöttem. Vékonyan beolajozott tepsibe sorakoztattam őket, osztottam mindegyikre brokkolit, aztán rájuk kanalaztam a besamelt, megszórtam reszelt füstölt sajttal, és 200 fokos sütőben addig sütöttem, míg szép barnára sültek. Ez kb. egy óra volt.

Krémleves: a brokkolik nyelét nem dobtam ki, hanem ahol nagyon vastag és fás volt, ott meghámoztam, aztán feldaraboltam. Két krumplit, egy sárgarépát és egy fehérrépát is összevágtam, és az egészet feltettem főzni kb egy liter vízzel (talán kicsit több), megsóztam, még valamit beleszórtam, azt hiszem, majoránnát :-D Amikor a zöldségek megpuhultak, botmixerrel összeturmixoltam, és behabartam (fél pohár tejföl+egy kanál liszt). Amikor forrt még egyet, és elmúlt a lisztíze, már kész is volt. Próbaképpen megkóstoltam egy kis reszelt füstöltt sajttal, finom volt. De nélküle is!

A kelkáposztafőzelék volt már, a kukoricás rizsről mit beszéljek, a májat meg bepaníroztam és kisütöttem.

Ez volt, minden jól sikerült, örültem magamnak :-)

2011. február 9., szerda

Tojáskrém reggelire

Nem tudom, mi történt nagyanyám tyúkjaival, de mostanában ipari mennyiségben tojnak. Küldött is a mama vagy ötven tojást.
Azt sajnos senki nem mondta meg a tyúkoknak, hogy a dátumot is nyomtassák rá a tojásra, ezért igazából fogalmam sincs, hogy pontosan mikoriak... jó lenne minél hamarabb elhasználni őket, biztos, ami biztos.

Tegnap meg is főztem kilencet, és tojáskrémet kutyultam belőlük, reggelire tökéletes (a nap folyamán később aztán már nemigen eszem kenyeret, amire rákenhetném).

A tojásokat lereszeltem a kislyukú sajtreszelőn, a nagyobbik lyukon reszeltem hozzá egy kis vajat is, mert elfelejtettem kiszedni a hűtőből :-) Adtam hozzá 1-2 kanál tejfölt, sót, borsot, meg mustárt. Már kész is volt.
Persze simára is mixelhettem volna, de én ilyen "szálasan" szeretem, anyu is mindig így csinálta :-)

A kilenc tojásból rengeteg lett, kb. két joghurtos pohárnyi (mármint nem a mikroszkopikus, hanem a tisztességes méretű Cserpes-joghurt pohara), nagyobb részét már el is ajándékoztam, mert elég gyorsan meg kell enni.

Nekem most ingyenes volt, de amikor bolti tojásból veszek ugyanekkora mennyiséget, akkor olyan 300 Ft :-)

2011. február 7., hétfő

Megint maratoni főzés

Címszavakban:
- karfiolleves
- juhtúrós sztrapacska
- sárgaborsófőzelék, opcionálisan sült kolbásszal, vagy nélküle
- rizses hús
- tejfölös-majorannás tokány
- sajtos-baconos rakott csirkemell
- bögrés mákos süti.

Részletesebben:

Karfiolleves: 1 kis karfiolt rózsáira szedtem, 2 sárga- és 1 fehérrépát karikákra vágtam, 1 kis vöröshagymát meghámoztam, de egyben hagytam. Feltettem főni - mittudomén - mondjuk, kb. 2 liter vízben. Megsóztam. Amikor a karfiol puhára főtt, paprikás rántással sűrítettem. Külön tehetett bele tejfölt, aki kért, vagyis én.

Juhtúrós sztrapacska: Stahl Judit "sárga" könyvéből, mert ez bevált. 1,2 kg krumplit kivételesen nem lereszeltünk, hanem valami konyhai ketyerén lezúzta pépesre az "alvállalkozó". Tettem hozzá sót, borsot, 1 tojást, meg 60 dkg lisztet, és jól összekevertem, hogy a szokásosnál sűrűbb nokedlitészta-állaga legyen. Kicsit állni hagytam, ezalatt feltettem egy nagy fazék vizet forrni (egy kicsi sót is tettem bele), valamint felkockáztam és kisütöttem egy jókora darab füstölt szalonnát. A recept szerint félkilónyi kell hozzá, de ez annyi azért nem volt. Amikor a szalonnakockák szép ropogósra sültek, akkor egy irdatlan méretű jénai tálban összekevertem fél kiló (a receptben 75 dkg, de rosszul emlékeztem, amikor megírtam a bevásárlólistát) juhtúrót, egy nagy pohár tejfölt, 5 gerezd zúzott fokhagymát, meg a sült szalonnát, és a zsírjából is valamennyit, kb. a felét (nem mindet, mert rengeteg sült ki belőle).
Az időközben lobogva forró vízbe több kis részletben beleszaggattam a sztrapacskatésztát, és kifőztem (vízfelszínre úszás után már szedtem is ki, mert aprócskák voltak). A lecsöpögtetett sztrapacskát egyenesen a juhtúrós-tejfölös keverékbe zuttyantottam, és amikor mind készen volt, akkor 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. (Igazából végül kettészedtem, mert jobbnak láttam két részletben sütni.) Nagyjából 3/4 óra alatt istenkirály ropogósra sült a teteje, és nagyon finom lett! Ez egyébként egy iszonyatos adag, 8 emberes, ahol tehát nincs egyszerre ekkora kapacitás, ott érdemes felezni a hozzávalókat.

Sárgaborsófőzelék: egy zacskó (fél kiló) megmosott sárgaborsót 2-3 órára vízbe áztattam, majd feltettem főni egy egészben hagyott, de meghámozott vöröshagymával, 3 gerezd zúzott fokhagymával, 2 kisebb babérlevéllel, meg egy féltenyérnyi szalonnabőrrel (a sztrapacskához vásárolt szalonnából maradt meg). Meg persze sóval. És annyi vízzel, ami jó kétujjnyira ellepte, de menet közben még így is pótolni kellett, mert felszívta, meg elfőtte. Amikor már teljesen puhára főtt a sárgaborsó (konkrétan péppé :-), akkor készítettem egy paprikás rántást, és ezzel besűrítettem. Máskor elég ritkán szoktam egyébként rántani, mert magától nagyon ügyesen el tudja érni a főzelék-állagot, de most ügyetlen voltam, és az utolsó vízpótláskor túl sokat öntöttem rá, ami végül már nem bírt elfőni. A főzelékhez kolbászt sütöttünk, hogy a vérengzők is megegyék.

Rizses hús: nagyjából fél kiló sertéscombból sima hagyományos pörköltet kezdtem főzni, de amikor már majdnem puha volt a hús, beleöntöttem egy bögre megmosott rizst, meg kétszeres mennyiségű vizet. Addig főztem, míg a víz már majdnem teljesen eltűnt róla, akkor a gázt elzártam, de a fedőt rajta hagytam még kb. félóráig, hogy a rizs a maradék vizet beszívhassa. Máskor kicsit több rizst teszek bele, ez kissé talán túl "férfias" lett :-)

Majorannás tokány: ezt azért főztem, mert a férfinép eredetileg egy kiló húst vett, és véletlenül egyben fagyasztották le. Annyi irdatlan mennyiségű rizses húst nem akartam, ezért úgy döntöttem, legyen más is. Ezért a hús felét kockák helyett csíkokra kértem darabolni, majd a csíkokat egy kevés olajon körbepirítottam, elég erőteljesen sóztam, borsoztam, és rázúdítottam egy csomó majorannát, végül felöntöttem fehérborral (mondjuk kb. 1-1,5 dl). Amikor ez elforrt, akkor kb. ugyanennyi vizet öntöttem alá, és lefedve pároltam a húst, amíg meg nem puhult, a vizet időről időre pótolva. A végén aztán zsírjára sütöttem, és leöntöttem egy kis pohár tejföl, meg egy jókora evőkanálnyi mustár keverékével. Összeforraltam, kész is volt, finom lett! Ha a végén nem forr el a leve, akkor a mustáros tejfölhöz egy egész kevés lisztet is lehet keverni, vagy keményítőt, hogy egy picit besűrűsödjön.

Rakott csirkemell: 2 egész csirkemellfilét kis vékony szeletkékre vágtam, óvatosan megsóztam, és megborsoztam, aztán egy jénai tálba rétegeztem, szeletelt baconnel és reszelt sajttal felváltva. Minden "sort" meglocsoltam egy kis főzőtejszínnel. A tetejére sajt került, és az egész építmény kb. 1 órát töltött a 200 fokos sütőben. Ennek a rakott csirkemellnek a sütés végén mindig elég sok leve lesz, ami őszintén szólva nem túl szép, viszont nagyon finom, és épp emiatt "szárazabb" köreteket is lehet hozzá adni, mint pl. rizs, főtt tészta, vagy akár a kuszkusz-bulgur-féle társaság. De jó krumplipürével is, csak akkor mindkettő szottyos.

Bögrés mákos süti: ezt meg a netről néztem, csak már nem emlékszem, hol olvastam, így nem tudom megjelölni a forrást. 1 kocka vajat kikevertem először 1 bögre cukorral, aztán hozzáadtam 2 egész tojást, és azzal is. Jött bele még 1 bögre darált mák, 1 bögre liszt, 1 sütőpor, és 1 bögre tej. Pikkpakk összekevertem a tésztát robotgéppel, aztán kivajazott és kilisztezett tepsibe öntöttem, és megsütöttem. Az otthoni gázsütőmben szerintem ez 25-30 perc alatt elkészült volna, de most egy villanysütővel szerencsétlenkedtem, és hiába volt az is pontosan 200 fokra állítva, a süti még 40 perc után se volt kész, akkor kitaláltuk, hogy felső sütésre állítom, mert féltem, hogy megég az alja. Tűpróba, tűpróba, tűpróba, akárhol is sütitek... mese nincs. 45 perc után végül elzártam végre a sütőt, és ha hagytam volna a süteményt a tepsiben kihűlni, akkor valószínűleg ki is lehetett volna szedni belőle rendesen :-)
Egyébként finom süti, csak gyorsan fogy.

Hát ezeket maratonifőztem hétvégén, két fickónak meg magamnak, egy részét kapából fagyasztásra, más részét friss fogyasztásra, hát asszem, a héten se fog senki éhen halni :-)

2011. február 3., csütörtök

Csípős zöldséges bulgur

Ezt a csípős bulgurpiláfot a Chili és vanília blogról már régebben is próbáltam egyszer, akkor az eredeti összeállítást követve, sült padlizsánnal. Ízlett, ezért tegnap újráztam, meg újítottam is.

Most padlizsánom nem volt, mert inkább a mirelit mexikói zöldségnek van szezonja, ezért abból szórtam 3 kis marékkal a bulgurhoz, és együtt pároltam meg vele. Ez persze már nem túl autentikus, viszont így is nagyon jó lett! Féladagokkal dolgoztam egyébként, 10 dkg bulgurt használtam, zöldpaprikám és friss paradicsomom nem volt, ezeket simán kihagytam.

Az én hozzávalóim:
1 picike vöröshagyma, apró kockákra vágva
1/2 -1/2 teaskanál pirospaprika, őrölt római kömény, és cayenne-bors
1 evőkanál sűrített paradicsom
10 dkg bulgur, átmosva, lecsöpögtetve
3 dl víz

pici olaj
3 marék mexikói zöldség

A pici olajon üvegesre pároltam a vöröshagymát, rászórtam a fűszereket, kis lángon kevergettem egy fél percig, aztán beletettem a sűrített paradicsomot, azzal is elkevertem, végül beleszórtam a bulgurt meg a zöldségeket ,felöntöttem vízzel, megsóztam, és 20 percig főztem fedő alatt, takaréklángon. Ennyi idő alatt kb. el is főtt róla minden víz, de az utasítás szerint még lefedve hagytam állni 10 percig, mielőtt megkóstoltam volna.

A cayenne-bors számomra ideális dózisát még ki kell kísérleteznem, mert ez a kaja az orromat is "tisztíccsa", de nem ám kíméletesen, hanem csak úgy előzetes bejelentés nélkül letépi a fejemet.
Mindemellett nagyon jó!
Két adag.
És köretnek is használható, nekem momentán főétel.

2011. február 1., kedd

Paradicsomos zöldbab

Azt hiszem, mostanában túl sok húst ettem, és elkezdett lázadni a szervezetem. Már pénteken is inkább halat kértem a munkahelyi étteremben, azóta meg csak krumpis tésztát és spenótot főztem. Amikor tegnap este elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen majd a következő dobozos munkahelyi ebéd, akkor még mindig csak a mirelit zöldbab villant be, és még véletlenül se a szintén lefagyasztott csirkemell, vagy virsli.

Biztos nem én találtam fel a paradicsomos zöldbabot, de nagyon meg voltam vele - meg magammal - elégedve :-)

Először is egy kevés olajon, ami akkor még nem volt túl forró, éppen csak elkevergettem két gerezd zúzott fokhagymát. Nem pirítottam, hogy ne égjen meg. Rögtön ráöntöttem egy fél zacskó fagyasztott zöldbabot (sárgahüvelyű volt éppenséggel), megsóztam, felöntöttem annyi vízzel, ami nem lepte el egészen, csak mondjuk félig vagy kétharmadig, aztán közepes lángon addig hagytam főni, amíg a víz szinte teljesen elfogyott róla. Addigra puha is volt.

Akkor tettem hozzá 2 evőkanál sűrített paradicsomot, és mivel hirtelen beugrott a balzsamecet, egy teáskanálnyit abból is beleküldtem. Csak egy kicsit hagytam még a gázon, hogy a sűrített paradicsomnak elmúljon az a nyers íze.

Hű, nagyon jó lett! Nekem két evésre fog elfogyni.
Egyébként köretnek is el tudom képzelni, valami nem túl fifikásan fűszerezett hússzelet mellé, majd kipróbálom egyszer úgy is.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...