A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pizza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pizza. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 4., szerda

Gyerekpizza

Pont ugyanolyan, mint a felnőttpizza, csak kicsi :-)
Nem receptet akarok közzétenni, csak elmesélni, mekkora sikert arattam, amikor egy nagy, tepsiméretű pizza helyett sok kicsit sütöttem, mondjuk olyan férfitenyér-méretűeket.
Nyilván ezt se én találtam fel, de gondoltam, beteszem ide az ötlettárba, hátha másnak is megtetszik.

2011. március 7., hétfő

Még egy kis pizza

Pénteken vendégek jöttek, és már a kajatervezgetési fázisban pizzát emlegettek, én meg nem tiltakoztam. Igaz, hogy nemrég volt, de nincs vele különösen sok macera, meg megy már rutinból. Pont megfelelő arra, hogy amikor péntek délután buta arccal hazaesem a munkából, és két órám van a vendégek megérkezéséig, akkor mégis valami olyasmivel várjam őket, aminek biztos, hogy örülni fognak.

Megint 1 kg lisztből készült a 4 pizza, és megint csak a feltéteket sorolom, csak hogy később legyen mit visszakeresnem, ha ötlet híján vagyok :-)
Az első: sonkás-sajtos-baconos.
A második: kolbászos-ecetespaprikás
A harmadik: tengeri herkentyűs.
A negyedik: tonhalas-kukoricás.

Az első és a második volt a legnépszerűbb, ezt is jó lesz megjegyeznem :-)

2010. május 13., csütörtök

Pizzasütés

A fizetés utáni hihetetlen gazdagság (szánalmas illúziója) miatt hó elején hajlamos vagyok túlpörögni, sokkal többet vásárolni és főzni, mint amennyire szükségem van. Nem baj ez végül is, mert ilyenkor keletkeznek a lefagyasztott vésztartalékok, amiket majd elővehetek a hóvégi csóróság időszakában (amikor majd NEM írok minden egyes nap új válságkonyhás bejegyzést :-D ).

Fagyasztóba száműztem tehát az összes maradék paradicsomos káposztát és töltött karalábét, aztán meg néztem körül bután, hogy akkor most viszont mit lehetne enni.
Mondjuk például pizzát, ezzel adott esetben villantani is lehet ("DEHOGYIS használok kész pizzalapot, hát minek nézel te engem" :-))), meg fel is lehet használni hozzá a bevásárláskor meggondolatlanul felhalmozott, aztán a hűtőben ide-oda pakolgatott cuccokat, nem-annyira-finom kolbászt, ilyesmiket.

Hozzávalók
Tészta: 0,5 kg liszt, fél kocka élesztő, kicsi tej, kicsi cukor, langyos víz, olaj, só
Szósz: 1 vöröshagyma, ízlés szerinti pár gerezd fokhagyma, 1 hámozottparadicsom-konzerv, só, bors, cukor, sok bazsalikom, meg még oregánó és kakukkfű
Feltét: kolbász meg szalonna, meg sajt

Nyilvánvaló, hogy a fenti alapanyagokból készült pizza a legkevésbé sem lett autentikus, sőt talán nem is pizza lett, de szerintem finom.

Elkészítés
1) Körülbelül 1 dl tejet meglangyosítottam, egy nagy csipet cukrot kevertem bele, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni a mikróban. Aztán beleöntöttem a lisztbe, löttyintettem bele egy felespohár olajat, raktam sót is, kb. 2-3 mokkáskanállal, és talán olyan 3 (?) dl - vagy egy kicsit több, de nem figyeltem, bocs - langyos vízzel összegyúrtam, de a vizet ki kell tapasztalni, az a lényeg hogy a kelt tészta eleinte ragacsos gombócban tapad az ember kezéhez és nem lehet elengedni, csak egy olyan jó 5 perc gyömöszölés után kezd érződni, hogy lesz még ebből valami, további 5-10 perc után pedig csodás sima gyurmagombóc lesz. Mármint tészta, természetesen. Ekkor betakarni, és beküldeni a mikróba kelni, rázárni az ajtót, mert ott nincsen huzat. És egy órára elfelejteni.

2) Jöhet a szószfőzés, a felaprított vöröshagymát kis olajon megfonnyasztottam, 3 gerezd zúzott fokhagymát utánaküldtem, ezt nem hagytam megégni, hanem rögtön utánaküldtem egy doboz hámozottparadicsom-konzervet szétvagdosva. Só, bazsalikom, aztán minden más opcionális. Cukrot nem muszáj tenni bele, meg kakukkfüvet sem, de én most épp tettem. Aztán takaréklángon hát, mondjuk, olyan "lekvár-sűrűségűre" főztem.
Ja, és itt a kettes pontban érdemes előmelegíteni a sütőt, nekem a legmagasabb fokozatra. A sütőm aljában tetőcserép van, de pizzához újabban még jobban kibélelem, egy-két üres tepsi még bemegy a cserépre :-)

3) Innentől egyszerű. Megkelt a tészta, lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, kettévágtam, nyújtottam belőle két körnek-nem-nevezném-alakú lapot, tesibe tettem őket, szétosztottam a tetejükön a paradicsomszószt, a kolbászt, a kockázott bacont, és jó sok sajtot reszeltem rájuk.

4) A kellőképpen előmelegített sütőben megsütöttem.

Két pizza lett ebből, és ha nem számoljuk a lisztet meg ilyesmiket, akkor olyan 500-600 forintba kerülhetett.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...