Igazi válságkaja lenne, ha meg tudnám főzni.
Az a baj, hogy nem emlékszem rá, csak nagy vonalakban.
Az apai nagyanyám készítette húsmentes napokra, és mindig krumpligombóc volt hozzá. (Előtte meg - naná - a főtt krumpli levéből készült leves.)
Valami olyasmi volt a lényege, hogy viszonylag sötét rántást felengedett vízzel, főzelék-sűrűségűre főzte, babérlevéllel ízesítette, és ecettel. Aztán beleütött pár tojást, és amikor ezek megfőttek, akkor kész is volt. Azt hiszem, tejfölt is tett bele. Gyakorlatilag babérleveles tojásfőzelék, nem egy nagy durranás.
Amire nem emlékszem, hogy volt-e benne fokhagyma, vagy bármi más fűszer (a són kívül persze), és hogy a rántásba tett-e a mama pirospaprikát.
Tegnap megpróbálkoztam vele (krumpligombóc helyett tarhonyával, mert azt találtam otthon), de igazából egyedül a babérlevél stimmelt, nagyon nem lett OLYAN, a húgom például nem is akarta megenni.
Ha valaki tudja, hogy kéne ezt "rendesen" csinálni, akkor mondja el nekem is, légyszi :-)
Hasznát venném.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 5., hétfő
2012. szeptember 28., péntek
Spenót tojással, all-in-one
Vannak ételek, amiket többféleképpen is szeretek, a spenót például majdnem ilyen: mindegy, hogy milyen tojás van hozzá :-)
(Értsd: tojáson kívül viszont mással NEM eszem meg. Ha nincs tojás, akkor inkább üresen.)
A héten kidolgoztam (hű, majdnem meg is erőltettem magam :-) egy olyan változatot, ami nemcsak, hogy zsírszegényebb, mintha tükörtojást sütnék, de ráadásul még eggyel kevesebb a mosogatnivaló edény is a végén.
Amikor a spenótnak a főzés végén már csak rotyognia kellett pár percet, akkor egyszerűen beleütöttem a tojásokat, lefedtem, és hagytam, hogy megfőjenek benne.
Nem 100 %-osan tökéletes a módszer, mert a nagy rotyogás közepette nem sikerült teljesen egyben maradniuk a tojásoknak, másrészt pedig a spenót eléggé hajlamos a leégésre, ha az ember lánya nem kevergeti elég serényen. Márpedig, ha tojást akarok főzni benne, akkor nem kevergetem olyan nagyon serényen :-) Végül azért nem égett le, de ehhez takarékláng kellett, meg lángeolsztó alátét is.
Közepes osztályzatot adtam rá magamnak, de ha a mosogatás minimalizálásra törekszem, akkor lehet, hogy máskor is fogom így készíteni.

2012. szeptember 23., vasárnap
Zöldséges tészta tojásfészekkel
Amikor Judit húgom itthon tölti a hétvégét, szombaton általában programunk van, a vasárnap délelőtt pedig arról szól, hogy próbálok egyszerre foglalkozni vele, ebédet főzni, meg elvégezni valamennyit a házimunkából. Persze egyikre sincs elég idő, úgyhogy Juditka el van hanyagolva, a lakás rendetlen marad, az ebéd pedig mindig valami olyasmi, ami nagyon gyorsan elkészül, többnyire valamilyen tészta.
A legegyszerűbb persze a sajtos-tejfölös tészta, de mivel az bármilyen finom, igazából nem túl tartalmas, ezért mindannyiszor lelkiismeret-furdalásom van, ahányszor csak azt adok Juditnak ebédre.
Ezért igyekszem kerülni.
Mexikói zöldségkeverék viszont mindig van a fagyasztóban, persze a zöldséges tészta se egy nagy durranás, de legalább megvan az illúzió, hogy valami egészségese(bb)et készítettem a húgomnak.
Készül paradicsomos és tejszínes szósszal is, de ma még ennél is jobban siettem, így a paradicsomszószt egy kis ketchup helyettesítette.
Főztem egy fél zacskó spagettit, és egy kis vizet aláöntve puhára pároltam egy fél zacskó mexikói zöldséget. Grillfűszer-keverékkel ízesítettem, amit kifejezetten zöldségekhez ajánlanak. Összekevertem a tésztát, a zöldséget, meg a már említett ketchupot, és egy szögletes jénaiba öntöttem. További "turbózás" címén négy kis mélyedést készítettem a tetejébe, és ezekbe egy-egy tojást ütöttem. Megszórtam az egészet reszelt sajttal, és a sütőben átsütöttem. Finom! És lehet rá tenni további ketchupot, reszelt sajtot, de akár tejfölt is :-)

Címkék:
csőbensült,
egytálétel,
sajt,
tészta,
tojás,
zöldség
2012. szeptember 4., kedd
Padlizsános tojás? Az meg milyen?
Öcsém mesélte, hogy ő régebben azt hitte, utálja a padlizsánt, egészen addig, míg egyszer egy haverjánál padlizsános tojást kapott enni. Azóta szereti.
Én magam a padlizsánt már nagyon régóta szeretem, de magamtól sohaazéletbe' eszembe nem jutott volna padlizsános tojást készíteni.
De ezek után muszáj volt kipróbálnom, és tényleg nem rossz.
Mondjuk lehet ám, hogy inkább tojásos padlizsán :-)
Fogtam egy kis padlizsánt, meghámoztam, felkockáztam, kicsit megsütöttem serpenyőben, aztán ütöttem rá két tojást, ez volt a recept, slussz. Bedobozoltam, elhoztam ebédre, lesz hozzá sok paradicsom, meg egy tökmagos-sajtos buci.
Update. Amit még feltétlenül el kell mondanom: ez a kaja RONDA. A padlizsán megfogja a tojást, és hát mondjuk úgy, hogy ez nem tesz jót neki. Viszont tényleg finom. Egyre finomabb lesz. (Bár addigra elfogy :-P )
Update: kipróbáltam hagymával, borssal, ahogy Maria javasolta. Úgy is finom, de bevallom, nekem a "natúr" változat jobban ízlett. Aki gondolja, próbálja ki ezt is, azt is.

2011. február 9., szerda
Tojáskrém reggelire
Nem tudom, mi történt nagyanyám tyúkjaival, de mostanában ipari mennyiségben tojnak. Küldött is a mama vagy ötven tojást.
Azt sajnos senki nem mondta meg a tyúkoknak, hogy a dátumot is nyomtassák rá a tojásra, ezért igazából fogalmam sincs, hogy pontosan mikoriak... jó lenne minél hamarabb elhasználni őket, biztos, ami biztos.
Tegnap meg is főztem kilencet, és tojáskrémet kutyultam belőlük, reggelire tökéletes (a nap folyamán később aztán már nemigen eszem kenyeret, amire rákenhetném).
A tojásokat lereszeltem a kislyukú sajtreszelőn, a nagyobbik lyukon reszeltem hozzá egy kis vajat is, mert elfelejtettem kiszedni a hűtőből :-) Adtam hozzá 1-2 kanál tejfölt, sót, borsot, meg mustárt. Már kész is volt.
Persze simára is mixelhettem volna, de én ilyen "szálasan" szeretem, anyu is mindig így csinálta :-)
A kilenc tojásból rengeteg lett, kb. két joghurtos pohárnyi (mármint nem a mikroszkopikus, hanem a tisztességes méretű Cserpes-joghurt pohara), nagyobb részét már el is ajándékoztam, mert elég gyorsan meg kell enni.
Nekem most ingyenes volt, de amikor bolti tojásból veszek ugyanekkora mennyiséget, akkor olyan 300 Ft :-)

2011. január 17., hétfő
Pókhálóleves
Tegye fel a kezét, aki kiskorában megette a tojáslevest!
Hát én nem, mert nagyon utáltam, amikor azok a hosszú, lagymatag tojáscafrangok belekerültek a számba :-D
Nem tudom, mikor és mi történt velem azóta, de most már nagyon szeretem, sőt, ki is fejlesztettem a saját egyéni változatomat.
Tegnap ilyet főztem, finom volt, elmesélem :-)
Kisebbfajta fazékban felforrósítottam egy kis olajat, beleszórtam egy kávéskanálnyi egész köménymagot, és addig kevergettem - nem túl nagy lángon -, míg pattogni kezdtek. Akkor megszórtam egy púpos evőkanál liszttel, és megint kevergettem, amíg szép világosbarna lett. Félrehúztam, elkevertem benne egy teáskanál pirospaprikát, felöntöttem egy bögre hideg vízzel, közben iszonyúan kevergettem fakanállal, hogy ne maradjanak benne csomók. Nem maradtak. További víz következett, összesen 5 bögre, ez talán olyan másfél liter lehetett, vagy egy kicsit kevesebb. Beletettem egy egészben hagyott vöröshagymát - a héja nélkül -, egy nagy gerezd zúzott fokhagymát, 2 kicsi babérlevelet, és megsóztam. Hagytam főni, aztán amikor úgy gondoltam, hogy már eleget főtt, akkor öntöttem hozzá egy evőkanál ecetet. Belekevertem 2 tojást elkeverve, majd még személyenként 1-et óvatosan beleengedtem, és most már nem kevertem, hogy ezek szépen egyben maradjanak. Mikor úgy gondoltam, hogy megszilárdultak a tojások, elzártam a gázt, és kész is volt.
Még lehet cifrázni pirított kenyérkockákkal, de arra tegnap nem volt érdeklődő.

2010. szeptember 22., szerda
Finomfőzelék, tükörtojás
Megint valami főzelékre vágytam, de a hússal most egy kicsit tele van a hócipőm, ezért hiába van még mindig egy adag pörkölt és néhány szelet maradék fasírt a fagyasztóban, ehhez a főzelékhez nekem most nem kellett egyik sem.
Hozzávalók:
- egy 60 dkg-os mirelit zöldségkeverék, amiben répa, borsó és karfiol van: 339 Ft (asszem, ez nem teljesen szabályos finomfőzelék, de ez hasonlított legjobban)
- 2 evőkanál liszt
- 1 dl tejszín
- 2 dl tej
- petrezselyem
- só, cukor
Feltettem a zöldségkeveréket annyi vízben, amennyi éppen csak ellepte (kiolvasztani nem kell), egy kis sóval, meg egy kicsi cukrot is tettem bele. Amíg közepes lángon, fedő alatt szépen megfőtt minden, addig én egy kistálkában 2 lapos evőkanál lisztet először egy kis vízzel kevertem simára, aztán hozzáöntöttem a tejet és a tejszínt, ezekkel is jól elkevertem. (Tejszínt csak azért tettem bele, mert volt egy megkezdett doboz a hűtőben, és nem akartam, hogy megromoljon - egyébként ez jó simán csak tejjel is szerintem, meg akkor a kalóriatartalma is alacsonyabb.) Amikor minden zöldség finom puha volt - néha megkóstoltam őket, de az időt sajnos nem figyeltem... - akkor behabartam, és pár percig forraltam, míg besűrűsödött. Akkor szórtam bele egy kis petrezselymet is, és készen volt.
3 adag lett belőle. Szerintem nagyon fincsi, már rég elfelejtettem, hogy gyerekkoromban miért utáltam annyira :-)
Reggel, amikor dobozba csomagoltam, még gyorsan sütöttem hozzá egy tükörtojást, ami nálam teljesen szabálytalanul működik, mert nem szeretem, ha folyik a sárgája, ezért mindkét oldalát meg szoktam sütni jól.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)