2 bébitököt nem hámoztam meg, csak kettévágtam, kikapartam a magjait, és sós vízben egy picit előfőztem.
Megpirítottam egy kis hagymát, arra jött a darált hús, só ,bors, fokhagyma, mittudomén, fűszerek :-)
Aztán még csináltam egy kis sajtszószt (besamelmártásba reszelt sajtot szórtam),
Begyújtottam a sütőt. A fél tököket jénaiba pakoltam, elosztottam bennük a darált húst, aztán a tetejüket leöntöttem sajtszósszal, és szép barnára sütöttem.
A petrezselyem meg kimaradt, pedig akartam bele tenni :-D
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: darált hús. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 25., csütörtök
2011. július 18., hétfő
Menő nyári fasírt
Kellett valami, ami pár napig tök simán tárolható hűtőben, és kis energiabefektetéssel sok embernek lehet vele örömet szerezni :-D
Az már megvolt, hogy "egybefasírt" lesz, meg is vettem a darált húst, aztán jöttek a megoldandó problémák és az ötletek.
Először is, nem volt otthon zsömle. Kenyér sem. Prézli is csak éppenhogy. Ezért tettem bele zabpelyhet, így lett koleszterinbarát :-D Vagy milyen.
Aztán kaptam egy tippet, hogy tekerjem fel sajttal. Aha. Sajtot mondjuk vettem ugyan a piacon, de akkor mit csináljak a juhtúróval, amit szintén hazahurcoltam? Jó, akkor inkább juhtúrós lesz. Hű, de itt ez a csomó spenót, és már rég fel kellett volna dolgozni, ne kelljen már (az egészet) kidobni. Így lett juhtúrós-spenótos :-D
Tehát a hozzávalók: 1 kg darált hús, 1 egész tojás, 1 vöröshagyma felkockázva és megpárolva, 2 gerezd fokhagyma összezúzva, maréknyi zabpehely, só, bors, pirospaprika, 20 dkg juhtúró, pár marék megtisztított spenót, kis prézli.
A juhtúró előtti hozzávalókat összedolgoztam, egy kicsi lapos tepsit kibéleltem alufóliával, és megolajoztam. Ezen szép szabályos téglalappá igazgattam a fasírtmasszát, aztán elosztottam a tetején a juhtúrót, arra pedig a spenótleveleket pakoltam. A fólia segítségével feltekertem, sütőpapírral kibélelt tepsibe ültettem, a tetejére prézlit szórtam, és előmelegített sütőben megsütöttem.
Hidegen szeleteltem, a lehető legvékonyabbra, hogy sokfelé lehessen osztani. Iszonyat jól nézett ki, és nem utolsósorban finom is volt nagyon. Legközelebb valami más színben is kipróbálom :-D

Címkék:
darált hús,
fasírt,
juhtúró,
Maris,
spenót
2011. május 10., kedd
Töltött karalábé átrendezve
Úgy tűnik, teljesen komolyan gondoltam, hogy én áprilistól júliusig karalábén fogok élni :-D
A fő-fő sláger továbbra is a főzelék persze.
Ma elgondolkodtam rajta, hogy töltött karalábé is lehetne amúgy, mert az is nagyon finom, ehhez képest tavaly is kábé egyszer álltam neki.
Meg is vettem a hozzávalókat, aztán valahogy másképp alakultak a dolgok.
Tulajdonképpen annyi történt, hogy ugyanazokat a hozzávalókat rétegezve pakoltam bele egy jénaiba. (Megsütni majd holnap fogom, ma már nincs kedvem.)
Spagettiszószt is akartam készíteni a darált húsból, ezért mielőtt elfeleztem volna, csak sóval, borssal és majorannával ízesítettem, ja, és persze előtte volt a vöröshagyma is. Mikor saccperkábé puha volt (a karalábés sülni fog még, a paradicsomszószos meg főni) akkor elfeleztem, és az egyik részt kiszedtem, elkevertem főtt rizzsel (egy kávésbögrényi rizsből készült, mittudomén, másfél dl, vagy ilyesmi?), ez volt az egyik réteg.
A másik réteg vékonyra szeletelt és sós vízben kicsit előfőzött karalábé, a harmadik meg - mondjuk így - petrezselyemszósz. Ez olyan, hogy olajban pici lisztet elkevergettem, felöntöttem tejjel, megsóztam, és hagytam besűrűsödni, utána meg belekevertem embertelen mennyiségű petrezselymet.
Ezt a három emeletet váltogattam, petrezselymes cucc van felül, megy majd a sütőbe.
Kíváncsi vagyok rá, de rossz biztos nem lehet :-D

2011. március 7., hétfő
Ezt főztem a hétvégén
Tárkonyos csirkeraguleves (olyan, mint ez a pulykás, itt).
Tojásos nokedli (sütőben átsütve, extra sültszalonna-kockákkal). Nokedli: 30 dkg liszt, 2 tojás, só, és annyi víz, amennyiből az a tipikusan csúnya, nyúlós, ragadós nokedlitészta lesz. Nem szoktam nagyon szépen elkeverni, csak úgy nagyjából. Sok sós vízben főzöm ki, több kis részletben.
Most 7 db elhabart és megsózott tojással kevertem össze, aztán egy jénaiba borítottam az egészet, és előmelegített sütőben átsütöttem. (Kizárólag a válogatós férfinép kedvére, akik előre megmondták, hogy ha nem így csinálom, akkor nem fogják megenni. Kedvem lett volna juszt se így csinálni, csak akkor lehet, hogy tényleg dobhattam volna ki a francba az egészet. Mindegy, maradok a hagyományos módszernél a továbbiakban.)
Rakott káposzta (savanyú káposztából, akkor az ugye kolozsvári?). Fél kiló darált húsból pörköltet főztem, közben egy csésze (kb. 2,5 dl-es mérőpohár) rizst megpároltam. A kettőt összekevertem, fél kiló (kevés! több kell!) savanyúkáposztával, meg egy csomó tejföllel rétegezve tepsibe pakoltam, és sütőben átsütöttem.
Újhagymás-baconos csirkeragu. Fél csomag bacont és 3 újhagymát felaprítottam. Kevés olajon először a bacont kezdtem sütni, majd hozzátettem a hagymát, végül a felkockázott csirkemellet. (Két egész csirkemellet vettünk, szerintem talán egy felet tettem a levesbe, a többi megmaradt a raguhoz.) Megsóztam, megborsoztam, és fedő alatt puhára pároltam, majd felöntöttem főzőtejszínnel, amivel addig főztem, míg kcisit besűrűsödött. Tészta lesz majd hozzá.
"Egybefasírt" tojással. Ezt a receptet egyszer már beírtam, akit érdekel, itt megtalálhatja. Most csak fél kiló darált húsból készült, és 3 főtt tojást építettem bele.
Finomfőzelék-féleség. Egy fél zacskó mexikói zöldségkeveréket kis vízben, kis sóval puhára főztem, majd egy kanál lisztet simára kevertem egy kevés tejjel és tejszínnel vegyesen, ezzel habartam be a zöldségeket. (Ha túl sok a víz rajta, habarás előtt kcisit le lehet önteni...)
Madártej már megint (hálistennek nem nekem kell megennem).

2010. július 4., vasárnap
Akciós piknik
Tegnap a Zinformatikusokkal pikniket rendeztünk a Normafánál. Én már korábban megígértem, hogy ezt a húsos pitét fogom megsütni és elvinni.
Darált pulykahússal készítettem el, amiből egy 70 dkg-os csomaghoz 50% kedvezménnyel, 400 Ft-ért jutottam hozzá (a szavatossága épp lejárni készült), ezen kívül még a tésztához szükséges vaj ára verte le a százforintos lécet, 2 vajat vettem 300 Ft-ért, így a pitét összesen 700 Ft-ból hoztam ki (plusz ugye a filléres, otthon is mindig megtalálható hozzávalók: só, bors, répa, krumpli, hagyma, fokhagyma, fűszerek, tojás).
Féltem, hogy a feneketlen bendőjű srácoknak a pite nem lesz elég, ezért vettem egy doboz csirke alsócombot is, 9 darab volt benne, és 700 Ft-ba került. Minden combot bevágtam hosszában a csont mindkét oldalán (kóros nem-teljesen-átsült-csirkecomb-fóbiában szenvedek), és alaposan bedörzsöltem őket mustár, olaj, és sültcsirke-fűszersó keverékével. (Nem nagyon szoktam amúgy fűszersókkal vacakolni, mert amit akarok, azt összekeverem magamnak, de valami rejtélyes forrásból mégis volt még egy kevés itthon. De már nincs :-)
Szóval a befűszerezett csirkecombokat kicsit állni hagytam, aztán egy kis olajon körbepirítottam, majd letakartam a lábost alufóliával, átraktam a kb. 180 fokos sütőbe, aztán olyan 30-40 perc múlva leszedtem a fóliát, és még egy negyedórát sütöttem. Finom puha lett, szépen lejött a csontról.
A hűtőtáskámban a jégakkuk még este 7-kor is elég hidegek voltak, így azt hiszem, nem lesz semmi bajom, ha a maradékokat nem dobom ki, hanem jól megeszem.
Informatikus-1. egyébként friss zöldségeket hozott, Informatikus-2. és a barátnője meggyes kókuszgolyót, Informatikus-3. meg alapból teljesen hasznavehetetlen, az anyukáját viszont nem akartuk csicskáztatni, így az ő feladata volt az üdítő, sör és ásványvíz beszerzése. Szerintem igazságos.

csirkecomb,
darált hús,
Maris,
piknik
2010. június 6., vasárnap
Hamburger, avagy hogyan aláztam le a megdonálcot
Időről időre jelennek meg nálam éhenkórász barátok, ismerősök, akik elvileg persze nem AZÉRT jönnek, de gyakorlatilag úgyis tudják, hogy ha már ott vannak, kapnak majd enni. Én meg ilyenkor úgy csinálok, mint aki mit sem sejt, de véletlenül PONT kedvem támad virslit csavarni leveles tésztába, sütni gyorsan egy pizzát, vagy valami hasonlót, istenőrizz hogy úgy tűnjön, mintha készültem volna, pedig hát de, az ilyen spontán vendéglátást nálam mindig komoly tervezgetés, átgondolt anyagbeszerzés, és megfontolt időzítés teszi annyira iszonyúan spontánná :-D
Kitaláltam most is a hamburgert, hogy majd veszek puffancsot, meg kimegyek a piacra zöldségekért, amiket csak megmosok és felszeletelek, aztán sütök húspogácsát, kipakolom az egész kócerájt az asztalra, aztán hajrá, mindenki rakja össze magának, de kell szalvéta is, mert a hamburgert szépen enni nem lehet.
Igen ám, de nekem van sok bogaram. Ilyen bogár, olyan bogár, és közte egy vezérhangya, aki most is megbízhatóan rákezdett szónokolni a fejemben, hogy de mekkora menőség lenne már, ha a puffancsot is megsütném inkább én magam, és akkor lehetnék megint Átmeneti Istennő.
Szóval így történt, hogy elhúztam a receptért Limara Pékségébe, és meglepően korrekt puffancsokat sütöttem, persze van még mit gyakorolni, de első nekifutásra jobb lett, mint hittem volna magamról. (Se kenyérsütőgépem, se tisztességes sütőm, de főleg semmi rutinom, szerencsére Limara receptje határozottan foolproof :-)
A hamburgerhús így nézett ki: fél kiló vegyes (sertés-marha) darált húst vettem a piacon, összegyurmáztam jól, csak megsóztam és megborsoztam, ebből 6 nagy tenyérnyi lapos izé lett, amik sütés közben jól összementek KIS tenyérnyi izékké (serpenyőben sütöttem, kevés olajon, közepes lángon, mindkét oldalt addig, amíg szép barnáspiros lett), és nagyon finomak voltak. Bár hivatalosan asszem, csak marhahúsból kellett volna sütnöm, majd legközelebb kipróbálom úgy is.
Költségek?
A hús: 650 Ft (egy kilót vettem 1300-ért, a másik fele spagettiszószként végzi majd a fagyasztóban)
A bucik: joghurtot a Cserpestől vettem, így ez mondjuk 150 Ft volt... a többi elenyésző (liszt, élesztő, tojás, olaj, cukor, só)
Zöldségek: ami amúgy is volt a hűtőben (uborka, paradicsom, hagyma, saláta), külön ehhez nem vettem semmit
Eddig 800 Ft, de ha hozzáadom a további csingilingi aprópénzeket, akkor is legfeljebb egy ezres, ebből kijön 6 komplett hamburger, és marad későbbre 3 hamburgerzsemle. Jó lesz az lekvárral is szerintem :-D

2010. május 10., hétfő
Töltött karalábé
Akciós volt a cébéában a karalábé, meg még emellett szép is, gyorsan vettem négyet. Még nem unom a főzeléket sem, de négy karalábét csak úgy nyersen elrágcsálni szintén nem jelentett volna kihívást. Mégis töltött karalábé lett belőle, mert eszembe jutott, hogy most vettem fél kiló darált húst is. Átbnéztem néhány receptet a neten, aztán végül úgy csináltam, ahogy akartam :-D
Tehát amiből készült:
- 4 db karalábé, + 6 nagyobb levél
- fél kiló darált hús
- kb. 3 marék rizs, sós vízben félig megfőzve
- a hagyma felkockázva és megpirítva
- 1 tojás
- só
- bors
- kicsi majoránna
- icipici cukor
- liszt
- tejszín
- kapor
És ahogyan:
1) Összekevertem a darált húst a rizzsel, a hagymával meg a tojással. Megsóztam, megborsoztam, tettem bele egy kis majoránnát is, ezt így utólag nem tudom megindokolni, hogy miért :-) A masszát hagytam állni egy kicsit.
2) Merthogy közben kivájtam a karalábék belsejét. Nincsen hozzá célszerszámom, így elég rohadt dolog volt. Elmondom a módszert, amit kb. a harmadik karalábé tájékán fejlesztettem ki, persze akkor már nagyjából mindegy volt.
- Talpra állítottam a meghámozott karalábét, és vékony pengéjű kiskéssel először is vágtam bele egy fordított kúpot (vagy mit), és kiszedtem.
- Aztán oldalra fordítottam a karalábét, és a kést mindig kicsit ferdén lefelé, a külső oldala felé tartva, belül körbevágtam. Csak kb. a legnagyobb szélességéig lehet ezt, különben az ember kiszúrja.
- Ezt a körbevágott részt lefeszegettem róla a kiskanállal.
- Majd még megkapirgáltam óvatosan, főleg az alját, hogy kimélyítsem benne a lyukat.
Máskor inkább veszek egy karalábévájót.
3) A leveleket megmostam. Másvalamihez vizet forraltam épp, ebbe egy-egy pillanatra belemártottam a leveleket, ettől összeszottyadtak és formálhatóak lettek. A vastag eret kivágtam mindegyikből egy darabon (könnyebb is volt csomagolni vele úgy, hogy a szár felőli vége egy darabig ketté volt hasítva).
4) Megtöltöttem a karalábékat és a leveleket is.
5) Lábosba pakoltam, annyi vízzel öntöttem fel, hogy épp ne lepje el teljesen, aztán megsóztam, felforraltam, és kis lángon főztem egy órát. Félúton beledobáltam a kivájt karalábéforgácsot is (a nagyobb darabokat azért felaprítottam, hogy kb. hasonló méretű fecnik legyenek).
6) Kiszedtem a karalábékat meg a leveleket, és a lábosban maradó vizet meg robbantott karalábét besűrítettem egy kanál lisztből és kb. másfél deci főzőtejszínből készült habarással. Megkóstoltam, megsóztam, kevertem bele egy iciri-piciri cukrot, és hagytam pár percig forrni, hogy elmúljon a lisztíze.
7) Közben további 2-3 zsenge karalábélevelet megmostam, és egészen vékony csíkokra vágtam, belekevertem ezt is a "főzelékbe", meg szórtam bele egy kis kaprot.
8) Visszaraktam a töltött cuccokat a szószba.
9) Kész.
4 karalábé meg 6 levél, jó sok adag, lehet majd fagyasztani, és az összköltsége kb. talán 700 Ft.

töltött karalábé
2010. február 15., hétfő
Kaporszószos húsgombóc
Vettem a múlt héten egy tálca (70 dkg) darált pulykahúst, mert abból szerettem volna főzni valamit, de még elég képlékeny volt, hogy legyen egy sima mezei spagetti, vagy lasagne, vagy rakott valami, vagy fasírt, de egyikhez sem volt igazából kedvem, csak és kizárólag a paradicsomszószos húsgombóc járt az eszemben. Igen ám, de akkor már két napja paradicsomos kaját ettem (paradicsomos káposzta), így a húsgombóc rendben volt, a paradicsomszósz nem. Márpedig szósz kell a húsgombóchoz, hát akkor legyen valami tejszínes. Gombát venni kellett volna, póréhagyma nemrég volt, a fokhagyma olyan snassznak tűnt, mi van még, kapor. Hű, ez tök jó lesz, húsgombóc kaporszósszal, mekkora eszem van.
A kaporszósz nem egy vaszizdasz, de hogy kell a húsgombócot? Na, elő az összes szakácskönyv, internet, nagymama, végül a következő eredményre jutottam.
Hozzávalók:
- 30 dkg darált hús
- 10 dkg rizs (nyers)
- 1 tojás
- 1 fej vöröshagyma, apróra vágva és megpárolva
- só, bors
Elkészítés: mindent összekutyultam, aztán raktam fel vizet sóval, és elmentem tévét nézni (ez másoknak nem kötelező, de szerintem lehet egy kicsit állni hagyni a masszát :-) Mikor eszembe jutott, hogy biztos forr a víz - és tényleg úgy is volt- akkor kimentem, vizes kézzel gombócra emlékeztető izéket gyúrtam (7 db jött ki... átgondoltabb technikával ez akár 8 is lehetett volna) , amiket 25 percig főztem. A könyvek 15-20 percet írtak, a rizsnek viszont - mint másnap kiderült - még a 25 sem volt elég, vagí nem jázmin rizsből kell készíteni (de ha egyszer csak olyan volt otthon...), vagy tovább kell főzni - de akkor meg nem pulykahúsból, mert abból meg esetleg lekvár lesz. Amúgy finom.
Kaporszósz csak úgy spontán: kevés olajat melegítettem, elkevertem benne egy púpos evőkanál lisztet, szórtam bele sok fagyasztott kaprot, felengedtem kb 2,5 dl tej és 1 dl tejszín keverékével, megsóztam és megcukroztam, és kevergetve amolyan mártás-sűrűségűvé forraltam, de asszem, egy kis tej még kellett bele.
Két adag lett belőle (de aki krumplit is eszik az ilyesmihez, mint ahogy én nem, annak nem kell 3,5 gombóc egy adagba, hanem elég kettő is), a maradék darált húsból pedig svéd húsgolyó.
... és amikor már pont kezdtem volna azt hinni, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, akkor azért még rábukkantam az interneten egy ilyenre meg egy másikra.
Ja, a költség. Megvenni csak a húst kellett, a 70 dkg-os csomag 750 Ft-ba került, nem egészen a felét használtam el, legyen mondjuk 350 Ft.

2010. január 29., péntek
Chilis bab
Igen, tudom, a csapból is én folyok, de már megint főztem tegnap este.
Igen, tudom, más rendes emberek napközben elvannak a munkahelyi büfében meg a menzán, a gyerkőceik az iskolában, oviban ebédelnek, de nálunk a munkahelyi büfé meg a menza elég drága, így aztán én jól nem megyek oda, csak ha
a)túrós pite van a büfében,
b)természeti csapás vagy egyéb vis maior okán nem főztem magamnak előre.
Már korábban elhatároztam, hogy chilis babot kéne enni, de a nem annyira tartós alapanyagok mindig előretolakodtak és reklamáltak, hogy őket használjam fel, mert a babkonzerv tök jól elvan a dobozában, és a darált hús is remekül érzi magát a fagyasztóban. És hát nekik volt igazuk. Most meg elfogytak végre, illetve nem, mert van még egy lilakáposztám, de azt valamihez akarom elkészíteni, a valami meg még nincs kitalálva.
Tehát chilis bab, naná hogy kukoricával, mert átjött a Medve, és hirtelen olyan szánalmasan kevésnek tűnt az az egy doboz babkonzerv... Így már persze mindjárt nem szabályos, mert a csilis BABhoz kukorica annyira nem kell, de legalább elég lett.
Ebből van:
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- őrölt kömény
- pirospaprika
- őrölt csilipaprika
- kb. 1/2 kg darált hús
- fűszersó
- 1 doboz hámozott paradicsom
- 1 kis doboz sűrített paradicsom
- 1 doboz konzerv vörösbab
- 1 doboz konzervkukorica
- majoránna
Tiszta konzervkaja, tök ciki :-)
Így készült:
Az alacsony oldalú teflonos lábosomban olajat hevítettem, és üvegesre pároltam benne a felkockázott hagymát. Kicsire vettem a lángot, és a hagymához adtam a fokhagymát, az őrölt köményt, a chilit és a pirospaprikát, ezt állítólag 5 percig kellett volna kevergetni, de nem mertem a paprika miatt, így elég hamar hozzáadtam a darált húst, erősebbre vettem a lángot, és a darált húst folyamatosan cincálva addig sütöttem, míg már sehol nem láttam rózsaszín foltot. Akkor megszórtam a nem-vegeta ételízesítő fűszersóval, felengedtem egy fél pohár vízzel, hozzáadtam a hámozott meg a sűrített paradicsomot (a hámozott egészben volt, így aztán azt szét kellett nyomkodni), tettem bele majoránnát, és takaréklángon hagytam főni majd' egy órát (mert közben elmentem tévézni), utána beletettem a babot meg a kukoricát, megkóstoltam, utánaízesítettem, és már csak pár percig főztem együtt.
Lehetett volna hozzá rizst főzni, és akkor 4-5 adag simán kijön ennyiből (kukorica nélkül kevesebb...), rizs nélkül 3 hétmérföldes adag.
Figyelem, jól fagyasztható, nem baj, ha sok készül belőle, praktikus vésztartalék-kaja!
Költségvetés:
- hús: 350 Ft
- bab: 115 Ft
- kukorica: kb. ugyanannyi
- hámozott paradicsom: passzolok, mondjuk max. 150, mert teszkós
- sűrített paradicsom: szintén passz, de max. 50 Ft lehetett, mert szintén gazdaságos...
780 Ft, osztva hárommal, az 260 Ft adagonként. Nem veszélyes.
Altair:
Részemről Maris imádom a receptjeidet, szóval csak hajrá! :o) Nálunk ma nem válságmenü lesz, mert Jeti főz és ma újzélandi fagyasztott bárányt vesz a Vásárcsarnok alagsorában. Az meg még nyersen felszolgálva sem fér bele a válságkonyha alapkoncepciójába. :o)
És szerintem a kukorica igenis illik a chilisbabba, mert mindenbe jó! :oD
A konzervkaja meg azért jó, mert ezek mind hőkezeléssel vannak tartósítva vagyis nincs bennük tartósítószer, ahogy a mirelit kajába se! Csak arra vigyázz, hogy a darált húst rögtön fagyosan dobd a lábosba vagy mikrózva olvaszd ki, mert a kiengedtetése nagyon sok veszélyt hordoz magában (Tiszta baciparadicsom: Sok oxigén, jó kaja - Nyamiii!)
Milyen jó ebéd lehetne: Vennénk krumplit-hagymát és tört burgonyát készítenénk, miközben én megsütném jó köményesen a karajszeleteket, amik a hűtőben ragadtak, te megy pároltkáposztát adnál nekem mellé :o) Hiába, közeledik az ebédidő... :o)

chilis bab,
darált hús,
fagyasztás,
konzerv,
Maris
2010. január 18., hétfő
Rakott zöldbab
Az én válságkonyhámban rakott zöldbab készült tegnap. A rakott ételeknek én több előnyét vélem felfedezni, egyrészt maradékfelhasználásra ideálisak, másrészt miután az ember lánya becsűrte az alapanyagokat a jénaiba, a jénait meg a sütőbe, különösebben nem kell ott állni mellette, és cirógatni a lelkivilágát, mert onnantól kezdve már elkészül magától. Az se hátrány, hogy többnyire szeretik a népek , habár kisgyerekes családoknál némileg kockázatos lehet – szerintem nem találták még fel az olyan gyereket, aki szereti a zöldbabot, bár erre nem mernék megesküdni, lévén nekem nincs egy darab se, igaz, messziről már láttam néhányat. A húgom szereti, de ő 1) nem kisgyerek, 2) vegetáriánus, 3) autista, szóval alapból nem vonatkozik rá semmiféle általánosítható szabály, ráadásul 2) pontból kifolyólag nem is eszi meg azt a fajta rakott zöldbabot, amiben hús van.
Ebből készült:
½ kg zöldbab ( az ősmagyar szezonális mirelit fajta)
½ kg darált hús (sertés, mert csak az volt a cébéában)
1 bögre rizs (jázmin, mert tiszta röhej, de múltkor az volt a második legolcsóbb, és nehogymár ne próbáljam ki, szóval most csak olyan van otthon)
1 nagy pohár tejföl (illetve közepes, de máskor nagy kell, mert így nem volt elég)
különféle járulékos anyagok, mint 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, pirospaprika.
Megfőztem a rizst (bő vízben, mintha tészta lenne), kicsit előfőztem a zöldbabot is, tettem mindezt sós, vagyis ételízesítős (déemmes bio, mert a vegeta az ördög műve) vízben, aztán jól lecsöpögtettem őket. Közben egy serpenyőben a hagymából, darált húsból, fokhagymából, sóval, borssal, pirospaprikával, és véletlenül egy kis majorannával is ízesítve egy pörköltre emlékeztető raguféleséget eszkábáltam. (Kicsit részletesebben: vöröshagymát aprítottam, és kicsit pirítottam olajban, beletettem a húst, szétnyomkodtam, fehéredésig kavargattam, megpaprikáztam, sóztam, borsoztam, nem tervezetten majorannáztam belenyomtam a fokhagymát, kis vízzel felöntöttem, kis lángon főztem egy darabig.)
Begyújtottam a sütőt, előszedtem és kicsit kiolajoztam egy nagy bazi ovális jénai tálat. A húst a rizzsel összekevertem, mert úgy kevesebbet kell a rétegezéssel szuttyogni, és a zöldbabbal meg tejföllel váltakozva belepakoltam a tálba: rizs-zöldbab-tejföl-rizs-zöldbab-tejföl. A hűtőben volt egy kicsit már mocorgó sajt, ezt ehetőnek nyilvánítottam, és ráreszeltem az egész cuccnak a tetejére; úgyis kevés volt a tejföl. Beraktam a sütőbe, nálam nincsenek megjelölve fokozatok, csak kisláng van, meg nagy, hát én belőttem kábé a kettő közé félútra, és addig sütöttem, míg szép barna pöttyösre sült a teteje.
Jó lett. Máskor lehet bele több zöldbabot tenni, de nekem most csak ez a fél zacskó volt, mert a többiből főzeléket főztem a múltkor. Négy jó nagy adag jön ki belőle, de nyilván lehet differenciálni. Öt kisebb, vagy két nagyon nagy és két kicsi, stb. Plusz tejföl lehet, hogy kell!
Árkalkuláció:
½ zacskó zöldbab kb. 180 Ft
1 bögre rizs legyen mondjuk 60 Ft
½ kg darált hús kb. 350 Ft
1 tejföl 150 Ft
740 Ft, mondjuk a kis apróságokat hozzáadva max. 800 Ft, osztva 4-gyel, az 200 Ft/adag.
Ha levest is terveznék elé, akkor az a mostani lelkiállapotom szerint valószínűleg paradicsomleves lenne. Betűtészta kizárt, otthon mi soha, de SOHA nem kaptuk úgy!
Fotó nincs, de még lehet, ámbár lehet, hogy így a jobb. A rakott zöldbab nem szép.
Altair: Jó hogy írod a vegetát, Jeti mindenbe tesz. De tényleg mindenbe! Egyszer majdnem a spagettit is vegetás vízben főztük ki a sajtos tésztához... Én is utálom, mert mindennek olyan egyeníze lesz.
Maris:
Nem feltétlen az íze miatt utálom a vegetát és vegeta-jellegű társait, hanem a sok szemét miatt, amit beletesznek. Meggyőződésem ugyanis, hogy jobb lesz nekem, ha rendes alapanyagot rakok az ételbe, a rendes alapanyagba pedig rendes fűszert. Lehet, hogy a vegetás étel ízletesebb, van is az a reklám, amiben két tányér levest hasonlítanak össze, és aztán amelyikben ugyan minden alapanyag benne van, de az ételízesítő nincs, azt kikiáltják sz.rnak. Én meg ezen jól fel szoktam háborodni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)