A következő címkéjű bejegyzések mutatása: káposzta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: káposzta. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 2., hétfő

Szülinapi ebéd Huginak

Esküszöm, hogy ő kérte!!! Megkérdeztem, mi legyen, és azt mondta, hogy párolt káposzta és sült krumpli! Mondtam, hogy hát jól van, Gyerek, elég felhasználóbarát vagy, ezzel nem fogom magam halálra erőltetni.

A párolt káposzta az párolt káposzta. Lila, egyértelműen. A fűszerei: só, cukor, őrölt kömény, ecet. Semmi alma, semmi vörösbor, semmi fakszni. Oldszkúl. Én úgy szeretem a legjobban, ha mindenből épp egy kicsivel többet teszek bele, mint kéne :-D Kicsit túl édes, kicsit túl savanykás, kicsit túl köménymagos. Istenkirály. (Hagyományos karácsonyi családi étel volt nálunk egyébként, amíg az apai nagyanyám élt. De senki nem tud ugyanolyat, hiába is próbálkozunk.)

A sült krumplit viszont felturbóztam Juditka kedvéért. Úgy kezdtem, hogy a krumplit meghámoztam, nem túl kicsi - ellenben legalább elég nagy - kockákra vágtam, hideg vízben elkezdtem főzni, a forrástól számított kb. 5-6 percig. Persze megsóztam. Lecsöpögtettem, vártam egy kicsit, amíg megszáradt, aztán kiolajozott jénaiban elterítettem. Megszórtam egy kanál liszttel, tettem még rá egy kevéske borsot és pirospaprikát, meg egy kis további sót, rendesen összeforgattam, hogy mindenből jusson mindenhová. Végül vajat daraboltam a tetejére. Jó forró sütőben addig sütöttem, amíg gyönyörűszép pirosbarna kérget kapott. Egyébként marha jó lett, szerintem az inspirációt - mármint ahhoz, hogy egyáltalán eszembe jusson belisztezni a sült krumplit - valamelyik GoodFoodból szereztem.

Ez eddig igazából nem túl ünneplős, tehát kapott azért Judit húgom egy szülinapi tortát is :-D

2010. október 13., szerda

frankfurti ? leves



Mindenki  kedvence a frankfurti leves, amit szerintem mindenki másképpen csinál. Én így:

Azért így kérdőjelesen frankfurti, mert ennek elvileg kelkáposztából kellene készülnie. Anyukám csinálta legutóbb "sima" káposztából, és nagyon finom lett, így mivel volt egy fél fej káposzta itthon, én is elkészítettem. A másik anyukám féle trükk, hogy a virslikarikákat először  kicsit átsüti kevés olajon, és így teszi  a levesbe, ez ad neki egy plusz jó ízt szerintem.

Hozzávalók:

- kb. 1/2 fej káposzta
-néhány krumpli
-olaj + liszt a rántáshoz- vagy 2 kanálnyi kész rántás
-2-3 db virsli
- néhány kanál tejföl
-só, bors, majoranna,  őrölt kömény, granulált fokhagyma

Elkészítés:

1. a káposztát csíkokra vágva majorannával-köménnyel- fokhagymával fűszerezve és megsózva-borsozva felteszed főni

2. közben meghámozod és felkockázod a krumplikat, és ezt is a káposztához adod

3. a virslikarikákat kicsit átpirítod olajon egy külön kis edényben

4. ha puhák a zöldségek akkor berántod a levest tejföllel elkevert rántással, és  kiforralod a virslikarikákkal együtt. Ekkor még egyszer szoktam fűszerezni főleg majorannával.

PS. A majoranna "lelke" a dolognak, triumvirátusban a köménnyel és a fokhagymával. Ha netalán van friss majorannád, használd azt,  nagyon finom ízt ad.

Én mindig adós maradok a költségekkel,- bocsánat - de ez is egy olyan leves, amihez a káposztán kívűl valószínűleg minden van otthon általában.

2010. augusztus 8., vasárnap

Paradicsomleves és káposztás tészta

Egyik se az a kifejezetten nagy durranás, de mindkettő finom, és hamar megvan. Mivel húsmentes, a húgom is megeszi.

A paradicsomlevesről már írtunk eleget, így csak megemlítem, hogy az volt a káposztás tészta előtt :-D

Káposztás tészta hozzávalói:
- 1 kis fej káposzta (kilója 199 Ft volt)
- fodros kockatészta
- só, olaj, (más rendes embereknek bors, én nem teszek bele, nem rontom el semmivel azt a jó káposztát :-)

Nem volt nagy káposzta, valamivel nagyobb, mint a két öklöm egymással szembefordítva. Mondjuk, mint egy nagyobb grapefruit.
Leszedtem a külső leveleit, először cikkekre vágtam, aztán pedig kivételesen nem kézi reszelővel reszeltem le, hanem a robotgéppel. Áááááá, alig gyorsabb..... :-D
Besóztam a káposztát, kicsit állni hagytam, aztán kinyomkodtam a levét. Akkor lábosban, hogy majd a tészta is beleférjen, olajat hevítettem, és pirítani kezdtem rajta a káposztát. (Lehet előtte cukrot karamellizálni, de én ezzel is úgy vagyok, mint a borssal: nem rontom el vele azt a jó káposztát :-) Vigyázni kell, és nem túl nagy lángon pirítani, hogy szép egyenletesen barnuljon, mert hajlamos helyenként megégni, máshol meg nyers maradni különben. Szóval inkább lassacskán, de szép egyenletes aranybarnára piruljon. Érdemes megkóstolni, és ízlés szerint utánasózni, mert ugyan kapott már sót, de annak egy része kifolyt a nyomkodáskor :-) Közben egy fazékban már lehet is főzni a tésztát. Ha a káposzta aranybarna, és a tészta is kész, akkor összekeverjük a kettőt, és kész.
Az emberek általában tesznek rá borsot vagy cukrot még tálaláskor is, de asszem, én más bolygóról jöttem.

2010. június 10., csütörtök

Lucskos káposzta apa módra

Megint határidős munkám van, Apának meg kiderült, hogy délutánra nincs tanulója, - nem ér rá - így bevállalta, hogy főz.
Vettünk némi oldalast és egy kis fej káposztát. Az oldalas 899 Ft volt egy kg, de kb. a fele sem került a kajába. A káposzta is kb. 100-150 Ft, tehát bírható tétel.
Lucskos káposztát főzött belőle: feltesszük főni vízben a megmosott oldalast. A káposztát feldaraboljuk, és amikor a hús már majdnem megfőtt, beletesszük azt is főni. Sózzuk, borsozzuk, köménymag, ételízesítő kerül bele. Amikor megfőtt, én úgy szeretem, hogy ha a csont kifordul, tejfölös habarást teszünk bele, átrotyogtatjuk kicsit, és lehet tálalni.
Frissen sütött kenyérrel, amit én délelőtt betettem dagasztani, apa pedig kisütötte, isteni finom volt.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...