A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 7., hétfő

Ezt főztem a hétvégén

Tárkonyos csirkeraguleves (olyan, mint ez a pulykás, itt).

Tojásos nokedli (sütőben átsütve, extra sültszalonna-kockákkal). Nokedli: 30 dkg liszt, 2 tojás, só, és annyi víz, amennyiből az a tipikusan csúnya, nyúlós, ragadós nokedlitészta lesz. Nem szoktam nagyon szépen elkeverni, csak úgy nagyjából. Sok sós vízben főzöm ki, több kis részletben.
Most 7 db elhabart és megsózott tojással kevertem össze, aztán egy jénaiba borítottam az egészet, és előmelegített sütőben átsütöttem. (Kizárólag a válogatós férfinép kedvére, akik előre megmondták, hogy ha nem így csinálom, akkor nem fogják megenni. Kedvem lett volna juszt se így csinálni, csak akkor lehet, hogy tényleg dobhattam volna ki a francba az egészet. Mindegy, maradok a hagyományos módszernél a továbbiakban.)


Rakott káposzta (savanyú káposztából, akkor az ugye kolozsvári?). Fél kiló darált húsból pörköltet főztem, közben egy csésze (kb. 2,5 dl-es mérőpohár) rizst megpároltam. A kettőt összekevertem, fél kiló (kevés! több kell!) savanyúkáposztával, meg egy csomó tejföllel rétegezve tepsibe pakoltam, és sütőben átsütöttem.


Újhagymás-baconos csirkeragu. Fél csomag bacont és 3 újhagymát felaprítottam. Kevés olajon először a bacont kezdtem sütni, majd hozzátettem a hagymát, végül a felkockázott csirkemellet. (Két egész csirkemellet vettünk, szerintem talán egy felet tettem a levesbe, a többi megmaradt a raguhoz.) Megsóztam, megborsoztam, és fedő alatt puhára pároltam, majd felöntöttem főzőtejszínnel, amivel addig főztem, míg kcisit besűrűsödött. Tészta lesz majd hozzá.

"Egybefasírt" tojással. Ezt a receptet egyszer már beírtam, akit érdekel, itt megtalálhatja. Most csak fél kiló darált húsból készült, és 3 főtt tojást építettem bele.

Finomfőzelék-féleség. Egy fél zacskó mexikói zöldségkeveréket kis vízben, kis sóval puhára főztem, majd egy kanál lisztet simára kevertem egy kevés tejjel és tejszínnel vegyesen, ezzel habartam be a zöldségeket. (Ha túl sok a víz rajta, habarás előtt kcisit le lehet önteni...)

Madártej már megint (hálistennek nem nekem kell megennem).

2011. február 7., hétfő

Megint maratoni főzés

Címszavakban:
- karfiolleves
- juhtúrós sztrapacska
- sárgaborsófőzelék, opcionálisan sült kolbásszal, vagy nélküle
- rizses hús
- tejfölös-majorannás tokány
- sajtos-baconos rakott csirkemell
- bögrés mákos süti.

Részletesebben:

Karfiolleves: 1 kis karfiolt rózsáira szedtem, 2 sárga- és 1 fehérrépát karikákra vágtam, 1 kis vöröshagymát meghámoztam, de egyben hagytam. Feltettem főni - mittudomén - mondjuk, kb. 2 liter vízben. Megsóztam. Amikor a karfiol puhára főtt, paprikás rántással sűrítettem. Külön tehetett bele tejfölt, aki kért, vagyis én.

Juhtúrós sztrapacska: Stahl Judit "sárga" könyvéből, mert ez bevált. 1,2 kg krumplit kivételesen nem lereszeltünk, hanem valami konyhai ketyerén lezúzta pépesre az "alvállalkozó". Tettem hozzá sót, borsot, 1 tojást, meg 60 dkg lisztet, és jól összekevertem, hogy a szokásosnál sűrűbb nokedlitészta-állaga legyen. Kicsit állni hagytam, ezalatt feltettem egy nagy fazék vizet forrni (egy kicsi sót is tettem bele), valamint felkockáztam és kisütöttem egy jókora darab füstölt szalonnát. A recept szerint félkilónyi kell hozzá, de ez annyi azért nem volt. Amikor a szalonnakockák szép ropogósra sültek, akkor egy irdatlan méretű jénai tálban összekevertem fél kiló (a receptben 75 dkg, de rosszul emlékeztem, amikor megírtam a bevásárlólistát) juhtúrót, egy nagy pohár tejfölt, 5 gerezd zúzott fokhagymát, meg a sült szalonnát, és a zsírjából is valamennyit, kb. a felét (nem mindet, mert rengeteg sült ki belőle).
Az időközben lobogva forró vízbe több kis részletben beleszaggattam a sztrapacskatésztát, és kifőztem (vízfelszínre úszás után már szedtem is ki, mert aprócskák voltak). A lecsöpögtetett sztrapacskát egyenesen a juhtúrós-tejfölös keverékbe zuttyantottam, és amikor mind készen volt, akkor 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. (Igazából végül kettészedtem, mert jobbnak láttam két részletben sütni.) Nagyjából 3/4 óra alatt istenkirály ropogósra sült a teteje, és nagyon finom lett! Ez egyébként egy iszonyatos adag, 8 emberes, ahol tehát nincs egyszerre ekkora kapacitás, ott érdemes felezni a hozzávalókat.

Sárgaborsófőzelék: egy zacskó (fél kiló) megmosott sárgaborsót 2-3 órára vízbe áztattam, majd feltettem főni egy egészben hagyott, de meghámozott vöröshagymával, 3 gerezd zúzott fokhagymával, 2 kisebb babérlevéllel, meg egy féltenyérnyi szalonnabőrrel (a sztrapacskához vásárolt szalonnából maradt meg). Meg persze sóval. És annyi vízzel, ami jó kétujjnyira ellepte, de menet közben még így is pótolni kellett, mert felszívta, meg elfőtte. Amikor már teljesen puhára főtt a sárgaborsó (konkrétan péppé :-), akkor készítettem egy paprikás rántást, és ezzel besűrítettem. Máskor elég ritkán szoktam egyébként rántani, mert magától nagyon ügyesen el tudja érni a főzelék-állagot, de most ügyetlen voltam, és az utolsó vízpótláskor túl sokat öntöttem rá, ami végül már nem bírt elfőni. A főzelékhez kolbászt sütöttünk, hogy a vérengzők is megegyék.

Rizses hús: nagyjából fél kiló sertéscombból sima hagyományos pörköltet kezdtem főzni, de amikor már majdnem puha volt a hús, beleöntöttem egy bögre megmosott rizst, meg kétszeres mennyiségű vizet. Addig főztem, míg a víz már majdnem teljesen eltűnt róla, akkor a gázt elzártam, de a fedőt rajta hagytam még kb. félóráig, hogy a rizs a maradék vizet beszívhassa. Máskor kicsit több rizst teszek bele, ez kissé talán túl "férfias" lett :-)

Majorannás tokány: ezt azért főztem, mert a férfinép eredetileg egy kiló húst vett, és véletlenül egyben fagyasztották le. Annyi irdatlan mennyiségű rizses húst nem akartam, ezért úgy döntöttem, legyen más is. Ezért a hús felét kockák helyett csíkokra kértem darabolni, majd a csíkokat egy kevés olajon körbepirítottam, elég erőteljesen sóztam, borsoztam, és rázúdítottam egy csomó majorannát, végül felöntöttem fehérborral (mondjuk kb. 1-1,5 dl). Amikor ez elforrt, akkor kb. ugyanennyi vizet öntöttem alá, és lefedve pároltam a húst, amíg meg nem puhult, a vizet időről időre pótolva. A végén aztán zsírjára sütöttem, és leöntöttem egy kis pohár tejföl, meg egy jókora evőkanálnyi mustár keverékével. Összeforraltam, kész is volt, finom lett! Ha a végén nem forr el a leve, akkor a mustáros tejfölhöz egy egész kevés lisztet is lehet keverni, vagy keményítőt, hogy egy picit besűrűsödjön.

Rakott csirkemell: 2 egész csirkemellfilét kis vékony szeletkékre vágtam, óvatosan megsóztam, és megborsoztam, aztán egy jénai tálba rétegeztem, szeletelt baconnel és reszelt sajttal felváltva. Minden "sort" meglocsoltam egy kis főzőtejszínnel. A tetejére sajt került, és az egész építmény kb. 1 órát töltött a 200 fokos sütőben. Ennek a rakott csirkemellnek a sütés végén mindig elég sok leve lesz, ami őszintén szólva nem túl szép, viszont nagyon finom, és épp emiatt "szárazabb" köreteket is lehet hozzá adni, mint pl. rizs, főtt tészta, vagy akár a kuszkusz-bulgur-féle társaság. De jó krumplipürével is, csak akkor mindkettő szottyos.

Bögrés mákos süti: ezt meg a netről néztem, csak már nem emlékszem, hol olvastam, így nem tudom megjelölni a forrást. 1 kocka vajat kikevertem először 1 bögre cukorral, aztán hozzáadtam 2 egész tojást, és azzal is. Jött bele még 1 bögre darált mák, 1 bögre liszt, 1 sütőpor, és 1 bögre tej. Pikkpakk összekevertem a tésztát robotgéppel, aztán kivajazott és kilisztezett tepsibe öntöttem, és megsütöttem. Az otthoni gázsütőmben szerintem ez 25-30 perc alatt elkészült volna, de most egy villanysütővel szerencsétlenkedtem, és hiába volt az is pontosan 200 fokra állítva, a süti még 40 perc után se volt kész, akkor kitaláltuk, hogy felső sütésre állítom, mert féltem, hogy megég az alja. Tűpróba, tűpróba, tűpróba, akárhol is sütitek... mese nincs. 45 perc után végül elzártam végre a sütőt, és ha hagytam volna a süteményt a tepsiben kihűlni, akkor valószínűleg ki is lehetett volna szedni belőle rendesen :-)
Egyébként finom süti, csak gyorsan fogy.

Hát ezeket maratonifőztem hétvégén, két fickónak meg magamnak, egy részét kapából fagyasztásra, más részét friss fogyasztásra, hát asszem, a héten se fog senki éhen halni :-)

2010. szeptember 30., csütörtök

meggyes-csokis puding

Nem nagy szám, de ha hirtelen vágysz valami nasira, talán ehhez mindig van otthon hozzávaló.  

A dolognak két apropója volt: egyrészt már régen ki akartam próbálni az új étcsokis Oetker pudingot, a másik pedig , hogy volt egy kibontott meggybefőttem amit fel akartam használni.
A meggybefőtt levéből kivettem 4 dl-t és megfőztem benne egy vaníliás pudingport, aztán beletettem a meggy szemeket , és egy  kompótos tálka aljába öntöttem.Nem tettem bele cukrot elég édes volt így, de gondolom ez befőttje válogatja, úgyhogy kóstold meg inkább. Vártam hogy kihűljön kicsit.
Aztán megfőztem a csokipudingot, és ment a meggyes cuccra. Érdemes jó sokáig várni , hogyha ki akarod borítani, min.2-3 óra a hűtőben. Ha nem a szépség a lényeg akkor ehető amint kihűlt.

A csokipuding teszt eredménye: 3. Ha nem tudom , hogy étcsokis lehet hogy nem  is  tűnt volna fel a különbség, mert  csak egy árnyalatnyival csokisabb ízű mint az eddigi.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...