A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 17., hétfő

Másik madár

Találtam a fagyasztóban kakast. Nem egyben, hanem mindenféle alkatrészeket, két csomaggal. Nagyon kevés eszem van, mert mindkettőt kiolvasztottam, ahelyett, hogy egyszerre csak az egyiket használtam volna fel, na de most már mindegy.
Az egyik adagból levest főztem, a másikból meg pörköltet.
A levest elsóztam, de a pörkölt elég jó lett.

Ebből lett a leves: kakasdarabok (de csak combok meg talán egy hát is, de láb meg szárny, meg a taraja még véletlen sem, mert akkor valószínűleg egyáltalán nem enném meg, így is inkább elajándékoztam a felét), sárgarépa, fehérrépa, vöröshagyma, fokhagyma, zellerdarabka, karalábédarabka, krumpli, só, bors. Meg betűtészta, mert nem volt cérnametélt. Úgy történt, hogy a "kokast" beleraktam hideg vízbe, felforraltam, lehaboztam, aztán megsóztam, és főztem vagy két órát. Amikor már majdnem jó puha volt a hús, akkor meg beledobáltam a zöldségeket, és addig főztem, míg ők is megpuhultak. Iszonyat, hogy mennyi zsír volt a tetején, abból azért egy csomót leszedtem. Ha nem sóztam volna el, egész jónak mondanám az eredményt.

És a pörkölt: tisztára úgy készült, mint bármilyen pörkölt, csak sokkal többször kellett felöntögetni vízzel, ezt is órákon keresztül. Amikor már puha volt, akkor még egyszer felöntöttem, de vörösborral. Mikor az is elfőtt, akkor úgy döntöttem, kész. Mindenféle alsó-felső combokból volt, talán egy-két darab mellehúsa is került bele, meg máj. Nokedlit főztem hozzá, naaaaagyon finom lett.

Ezen kívül még almás pitét is sütöttem tegnap, de azzal most nem lehet dicsekedni, mert újfajta tésztát próbáltam ki, és nem kellett volna.

2011. március 7., hétfő

Ezt főztem a hétvégén

Tárkonyos csirkeraguleves (olyan, mint ez a pulykás, itt).

Tojásos nokedli (sütőben átsütve, extra sültszalonna-kockákkal). Nokedli: 30 dkg liszt, 2 tojás, só, és annyi víz, amennyiből az a tipikusan csúnya, nyúlós, ragadós nokedlitészta lesz. Nem szoktam nagyon szépen elkeverni, csak úgy nagyjából. Sok sós vízben főzöm ki, több kis részletben.
Most 7 db elhabart és megsózott tojással kevertem össze, aztán egy jénaiba borítottam az egészet, és előmelegített sütőben átsütöttem. (Kizárólag a válogatós férfinép kedvére, akik előre megmondták, hogy ha nem így csinálom, akkor nem fogják megenni. Kedvem lett volna juszt se így csinálni, csak akkor lehet, hogy tényleg dobhattam volna ki a francba az egészet. Mindegy, maradok a hagyományos módszernél a továbbiakban.)


Rakott káposzta (savanyú káposztából, akkor az ugye kolozsvári?). Fél kiló darált húsból pörköltet főztem, közben egy csésze (kb. 2,5 dl-es mérőpohár) rizst megpároltam. A kettőt összekevertem, fél kiló (kevés! több kell!) savanyúkáposztával, meg egy csomó tejföllel rétegezve tepsibe pakoltam, és sütőben átsütöttem.


Újhagymás-baconos csirkeragu. Fél csomag bacont és 3 újhagymát felaprítottam. Kevés olajon először a bacont kezdtem sütni, majd hozzátettem a hagymát, végül a felkockázott csirkemellet. (Két egész csirkemellet vettünk, szerintem talán egy felet tettem a levesbe, a többi megmaradt a raguhoz.) Megsóztam, megborsoztam, és fedő alatt puhára pároltam, majd felöntöttem főzőtejszínnel, amivel addig főztem, míg kcisit besűrűsödött. Tészta lesz majd hozzá.

"Egybefasírt" tojással. Ezt a receptet egyszer már beírtam, akit érdekel, itt megtalálhatja. Most csak fél kiló darált húsból készült, és 3 főtt tojást építettem bele.

Finomfőzelék-féleség. Egy fél zacskó mexikói zöldségkeveréket kis vízben, kis sóval puhára főztem, majd egy kanál lisztet simára kevertem egy kevés tejjel és tejszínnel vegyesen, ezzel habartam be a zöldségeket. (Ha túl sok a víz rajta, habarás előtt kcisit le lehet önteni...)

Madártej már megint (hálistennek nem nekem kell megennem).

2011. február 7., hétfő

Megint maratoni főzés

Címszavakban:
- karfiolleves
- juhtúrós sztrapacska
- sárgaborsófőzelék, opcionálisan sült kolbásszal, vagy nélküle
- rizses hús
- tejfölös-majorannás tokány
- sajtos-baconos rakott csirkemell
- bögrés mákos süti.

Részletesebben:

Karfiolleves: 1 kis karfiolt rózsáira szedtem, 2 sárga- és 1 fehérrépát karikákra vágtam, 1 kis vöröshagymát meghámoztam, de egyben hagytam. Feltettem főni - mittudomén - mondjuk, kb. 2 liter vízben. Megsóztam. Amikor a karfiol puhára főtt, paprikás rántással sűrítettem. Külön tehetett bele tejfölt, aki kért, vagyis én.

Juhtúrós sztrapacska: Stahl Judit "sárga" könyvéből, mert ez bevált. 1,2 kg krumplit kivételesen nem lereszeltünk, hanem valami konyhai ketyerén lezúzta pépesre az "alvállalkozó". Tettem hozzá sót, borsot, 1 tojást, meg 60 dkg lisztet, és jól összekevertem, hogy a szokásosnál sűrűbb nokedlitészta-állaga legyen. Kicsit állni hagytam, ezalatt feltettem egy nagy fazék vizet forrni (egy kicsi sót is tettem bele), valamint felkockáztam és kisütöttem egy jókora darab füstölt szalonnát. A recept szerint félkilónyi kell hozzá, de ez annyi azért nem volt. Amikor a szalonnakockák szép ropogósra sültek, akkor egy irdatlan méretű jénai tálban összekevertem fél kiló (a receptben 75 dkg, de rosszul emlékeztem, amikor megírtam a bevásárlólistát) juhtúrót, egy nagy pohár tejfölt, 5 gerezd zúzott fokhagymát, meg a sült szalonnát, és a zsírjából is valamennyit, kb. a felét (nem mindet, mert rengeteg sült ki belőle).
Az időközben lobogva forró vízbe több kis részletben beleszaggattam a sztrapacskatésztát, és kifőztem (vízfelszínre úszás után már szedtem is ki, mert aprócskák voltak). A lecsöpögtetett sztrapacskát egyenesen a juhtúrós-tejfölös keverékbe zuttyantottam, és amikor mind készen volt, akkor 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. (Igazából végül kettészedtem, mert jobbnak láttam két részletben sütni.) Nagyjából 3/4 óra alatt istenkirály ropogósra sült a teteje, és nagyon finom lett! Ez egyébként egy iszonyatos adag, 8 emberes, ahol tehát nincs egyszerre ekkora kapacitás, ott érdemes felezni a hozzávalókat.

Sárgaborsófőzelék: egy zacskó (fél kiló) megmosott sárgaborsót 2-3 órára vízbe áztattam, majd feltettem főni egy egészben hagyott, de meghámozott vöröshagymával, 3 gerezd zúzott fokhagymával, 2 kisebb babérlevéllel, meg egy féltenyérnyi szalonnabőrrel (a sztrapacskához vásárolt szalonnából maradt meg). Meg persze sóval. És annyi vízzel, ami jó kétujjnyira ellepte, de menet közben még így is pótolni kellett, mert felszívta, meg elfőtte. Amikor már teljesen puhára főtt a sárgaborsó (konkrétan péppé :-), akkor készítettem egy paprikás rántást, és ezzel besűrítettem. Máskor elég ritkán szoktam egyébként rántani, mert magától nagyon ügyesen el tudja érni a főzelék-állagot, de most ügyetlen voltam, és az utolsó vízpótláskor túl sokat öntöttem rá, ami végül már nem bírt elfőni. A főzelékhez kolbászt sütöttünk, hogy a vérengzők is megegyék.

Rizses hús: nagyjából fél kiló sertéscombból sima hagyományos pörköltet kezdtem főzni, de amikor már majdnem puha volt a hús, beleöntöttem egy bögre megmosott rizst, meg kétszeres mennyiségű vizet. Addig főztem, míg a víz már majdnem teljesen eltűnt róla, akkor a gázt elzártam, de a fedőt rajta hagytam még kb. félóráig, hogy a rizs a maradék vizet beszívhassa. Máskor kicsit több rizst teszek bele, ez kissé talán túl "férfias" lett :-)

Majorannás tokány: ezt azért főztem, mert a férfinép eredetileg egy kiló húst vett, és véletlenül egyben fagyasztották le. Annyi irdatlan mennyiségű rizses húst nem akartam, ezért úgy döntöttem, legyen más is. Ezért a hús felét kockák helyett csíkokra kértem darabolni, majd a csíkokat egy kevés olajon körbepirítottam, elég erőteljesen sóztam, borsoztam, és rázúdítottam egy csomó majorannát, végül felöntöttem fehérborral (mondjuk kb. 1-1,5 dl). Amikor ez elforrt, akkor kb. ugyanennyi vizet öntöttem alá, és lefedve pároltam a húst, amíg meg nem puhult, a vizet időről időre pótolva. A végén aztán zsírjára sütöttem, és leöntöttem egy kis pohár tejföl, meg egy jókora evőkanálnyi mustár keverékével. Összeforraltam, kész is volt, finom lett! Ha a végén nem forr el a leve, akkor a mustáros tejfölhöz egy egész kevés lisztet is lehet keverni, vagy keményítőt, hogy egy picit besűrűsödjön.

Rakott csirkemell: 2 egész csirkemellfilét kis vékony szeletkékre vágtam, óvatosan megsóztam, és megborsoztam, aztán egy jénai tálba rétegeztem, szeletelt baconnel és reszelt sajttal felváltva. Minden "sort" meglocsoltam egy kis főzőtejszínnel. A tetejére sajt került, és az egész építmény kb. 1 órát töltött a 200 fokos sütőben. Ennek a rakott csirkemellnek a sütés végén mindig elég sok leve lesz, ami őszintén szólva nem túl szép, viszont nagyon finom, és épp emiatt "szárazabb" köreteket is lehet hozzá adni, mint pl. rizs, főtt tészta, vagy akár a kuszkusz-bulgur-féle társaság. De jó krumplipürével is, csak akkor mindkettő szottyos.

Bögrés mákos süti: ezt meg a netről néztem, csak már nem emlékszem, hol olvastam, így nem tudom megjelölni a forrást. 1 kocka vajat kikevertem először 1 bögre cukorral, aztán hozzáadtam 2 egész tojást, és azzal is. Jött bele még 1 bögre darált mák, 1 bögre liszt, 1 sütőpor, és 1 bögre tej. Pikkpakk összekevertem a tésztát robotgéppel, aztán kivajazott és kilisztezett tepsibe öntöttem, és megsütöttem. Az otthoni gázsütőmben szerintem ez 25-30 perc alatt elkészült volna, de most egy villanysütővel szerencsétlenkedtem, és hiába volt az is pontosan 200 fokra állítva, a süti még 40 perc után se volt kész, akkor kitaláltuk, hogy felső sütésre állítom, mert féltem, hogy megég az alja. Tűpróba, tűpróba, tűpróba, akárhol is sütitek... mese nincs. 45 perc után végül elzártam végre a sütőt, és ha hagytam volna a süteményt a tepsiben kihűlni, akkor valószínűleg ki is lehetett volna szedni belőle rendesen :-)
Egyébként finom süti, csak gyorsan fogy.

Hát ezeket maratonifőztem hétvégén, két fickónak meg magamnak, egy részét kapából fagyasztásra, más részét friss fogyasztásra, hát asszem, a héten se fog senki éhen halni :-)

2011. január 17., hétfő

Pókhálóleves

Tegye fel a kezét, aki kiskorában megette a tojáslevest!
Hát én nem, mert nagyon utáltam, amikor azok a hosszú, lagymatag tojáscafrangok belekerültek a számba :-D
Nem tudom, mikor és mi történt velem azóta, de most már nagyon szeretem, sőt, ki is fejlesztettem a saját egyéni változatomat.
Tegnap ilyet főztem, finom volt, elmesélem :-)

Kisebbfajta fazékban felforrósítottam egy kis olajat, beleszórtam egy kávéskanálnyi egész köménymagot, és addig kevergettem - nem túl nagy lángon -, míg pattogni kezdtek. Akkor megszórtam egy púpos evőkanál liszttel, és megint kevergettem, amíg szép világosbarna lett. Félrehúztam, elkevertem benne egy teáskanál pirospaprikát, felöntöttem egy bögre hideg vízzel, közben iszonyúan kevergettem fakanállal, hogy ne maradjanak benne csomók. Nem maradtak. További víz következett, összesen 5 bögre, ez talán olyan másfél liter lehetett, vagy egy kicsit kevesebb. Beletettem egy egészben hagyott vöröshagymát - a héja nélkül -, egy nagy gerezd zúzott fokhagymát, 2 kicsi babérlevelet, és megsóztam. Hagytam főni, aztán amikor úgy gondoltam, hogy már eleget főtt, akkor öntöttem hozzá egy evőkanál ecetet. Belekevertem 2 tojást elkeverve, majd még személyenként 1-et óvatosan beleengedtem, és most már nem kevertem, hogy ezek szépen egyben maradjanak. Mikor úgy gondoltam, hogy megszilárdultak a tojások, elzártam a gázt, és kész is volt.

Még lehet cifrázni pirított kenyérkockákkal, de arra tegnap nem volt érdeklődő.

2011. január 12., szerda

Variálható vacsora

Tegnap kisegítettem két rászoruló férfiembert, pár napra előre is tervezve főztünk többfélét, hogy kombinálható legyen a menü.

Ezek készültek:
- zöldbableves (1/2 kg mirelit zöldbabból, 2 sárga- és 1 fehérrépával, magyarosan, rántással)
- zöldbabfőzelék (a másik 1/2 kg zöldbabból, ez is paprikásan, de tejfölös habarással, meg egy pici ecettel)
- sült csirkemell (vékony szeletek, csak sóval és borssal ízesítve, kevés olajon hirtelen kisütve)
- füstöltsajtmártás (tulajdonképpen besamel jellegű mártásba kevert és abban elolvasztott reszelt sajt)
-tejszínes gombamártás (kis olajon vöröshagymával, fokhagymával párolt, majd zsírjára sütött gomba, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítve, főzőtejszínnel felöntve, kicsit sűrűbbre forralva)
- főtt tészta

A zöldbableves meg a zöldbabfőzelék persze nem arról híres, hogy túl változatos lenne, de a főzelék az direkt későbbre készült, mert indokolt esetben elég jól fagyasztható.
A mártásokat a húshoz külön-külön, vagy akár együtt is lehet enni, ha a tészta elfogyna, rizst is lehet mellé főzni, ha meg a hús fogyna el, akkor sebaj, mert egy szószos tészta még mindig kijön a maradékból. A húsból akár fagyasztani is érdemes pl. a főzelékhez (de ahhoz tulajdonképpen egy tükörtojás is megteszi feltétként, sőt üresen is jó).

2011. január 10., hétfő

Kolbászos krumplileves

Én a krumplilevest nem így szoktam. Hanem tejfölösen, belefőzött cérnametélttel, elvetemültebb napokon pedig ráadásul kaporral.
Most meg két hagyományos ízlésű férfiember kért tőlem krumplilevest. Mondtam magamban erősen, hogy ajaj.
Aztán megnéztem pár könyvet, "gugliztam" egy keveset, összesítettem a begyűjtött információt, majd a következőt cselekedtem:

Felkarikáztam egy fél szál kolbászt, és egy kevéske olajon kicsit megpirítottam. Utánaküldtem 5-6 szem meghámozott és kis kockákra vágott krumplit, meg két felkarikázott sárgarépát, és egy fehéret is. Elkevergettem, felöntöttem 2 liter vízzel (ez sok! máskor csak másfél!), beledobtam két gerezd fokhagymát, megsóztam, tettem bele - szigorúan adalékanyag-mentes - ételízesítőt, és addig főztem, míg a krumpli megpuhult. Akkor rántást készítettem, elképzelésem szerint "magyarosat": nagyon apró miszlikekbe szabdaltam egy kis fej vöröshagymát, és picit megpirítottam egy kevés olajon. Megszórtam egy nagy evőkanál liszttel, és elkevertem, de nem pirítottam sokáig, hanem szinte rögtön félre is húztam, megszórtam pirospaprikával, felöntöttem egy pohár vízzel, vadul kevertem, hogy ne legyen csomós, majd a leveshez öntöttem, és még pár percig forraltam. Mivel úgy láttam, hogy a levesben sok a lé és kevés az anyag, elhatároztam, hogy akkor lesz hozzá csipetke is. Feltörtem egy tojást, egy nagy csipet sóval elkevertem, aztán kanalanként addig adagoltam hozzá a lisztet - először kevergetve, aztán kézzel összedolgozva - amíg keményebb gyurma állagú lett a tészta. Szerintem ez kb. 10 dkg lisztet jelent. A tésztagombócból darabkákat szakítottam le, amiket a tenyeremben kilapítottam, majd állítólag borsó nagyságú - vagy ahogy sikerült - darabokra csipkedtem, és forró sós vízben kifőztem.

Szerintem a dolog egyedül csak a rántás miatt különbözik a paprikás krumplitól, mert egyébként pont ugyanolyan volt, de hát istenem, én máskor tényleg nem így szoktam. Azért ha még egyszer nekiállok, inkább egyben főzöm bele a vöröshagymát, akkor ki lehet szedni, és nem úszkálnak benne darabkák.

Ja, egy kis tejföl jó lett volna bele, csak épp elfogyott.
A kolbászon kívül - nem tudom, mennyibe kerülhetett, mert a nagyanyámtól kaptam - az anyagköltség említésre sem méltó.

2010. november 22., hétfő

Vasárnapi büntetőmenü

Sütőtök, kelbimbó, gomba... nem éppen egy hagyományos vasárnapi családi ebéd alapanyagai, de mi se vagyunk éppen egy hagyományos család :-D

Sütőtök-krémleves
Egy kis sütőtököt meghámoztam, kimagoztam, felkockáztam. Ételízesítős vízben puhára főztem, és közben még tettem hozzá egy pici curryport, chiliport és zúzott fokhagymát. Botmixerrel turmixoltam, és mivel túlságosan hígra sikeredett, úgy döntöttem, hogy liszttel fogom behabarni. Egy tálkában egy kanál lisztet elkevertem egy kis tejszínnel meg tejföllel, kanalaztam hozzá a levesből, visszaöntöttem a többihez, elkevertem, és még pár percig forraltam.
(Amikor magától is elég sűrű, akkor a lisztet kihagyom belőle.)
Levesgyöngyöt ettünk volna hozzá, csak nem találtam meg :-D

Gombás-sajtos hús
Egy doboz gombát megtisztítottam, vékonyra szeleteltem. Egy serpenyőben kevés olajat hevítettem, ebbe beledobtam a gombát, megsóztam, megborsoztam, és addig pároltam, míg teljesen elfőtt a leve. Kiszedtem, félreraktam.
Ugyanebbe a serpenyőbe még egy kis olajat öntöttem, és mindkét oldalán pár percig elősütöttem benne 4 szelet húst (sertéscombot vettem, de lehet más is), amit előtte kiklopfoltam, megsóztam, és megborsoztam.
Lapos jénai edénybe pakoltam az elősütött hússzeleteket, a tetejükön elosztottam a gombát, és mindegyiket megszórtam reszelt sajttal.
Letakartam alufóliával, és előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 1 órát sütöttem, utána leszedtem a fóliát, és nagy lángon még addig benn hagytam, amíg jól elpárolgott a leve, és a sajt szépen rápirult a tetejére.

Krumplis kelbimbó tejszínnel
Pár szem krumplit meghámoztam, és felkockáztam. Megtisztítottam néhány marék kelbimbót, a nagyobbakat félbevágtam. A krumplival együtt fazékba raktam, felöntöttem vízzel, megsóztam, és kb. puhára főztem. Leszűrtem, átraktam egy tűzálló tálba, rálöttyintettem egy kis tejszínt, és egy negyedórára beraktam a sütőbe.

Finom lett minden. A levest a vegetáriánus kistestvér is megehette, utána krumplis kelbimbót kapott ráolvasztott reszelt sajttal.

Aki szépen megette az ebédet, kapott kuglófot csokiöntettel.
A tízperces kuglóf receptjét választottam ki a netről - a Mindmegettén itt található, én valamikor régen a Nők Lapja Café fórumáról írtam ki -, és úgy gondoltam, be kéne vonni csokimázzal. Sajnos lusta voltam megkeresni a jól bevált csokimázam receptjét, így csak véletlenszerűen kiválasztottam egyet, szintén a Mindmegettéről. Csúnya bukta volt, nem szilárdult meg egyáltalán, de sebaj, a családnak azt mondtam, hogy direkt így akartam, és ez igazából csokiöntet :-D

(A mennyiségeket mindenki állapítsa meg maga, a saját családjának létszáma, ízlése, befogadóképessége alapján :-D

2010. november 18., csütörtök

krumpli levébe tészta leves


Ennél a tegnapi levesemnél olcsóbbat már nem nagyon lehet kitalálni :-)

1.A krumpli vagy a bab főzővizét egy edénybe öntöd.

2.Egy kis fej hagymát apróra vágsz, kevés olajon, vagy zsíron megpárolod, lehúzod a tűzről és ha kicsit kihűlt beleteszel némi piros paprikát, hogy kioldódjon a színe.

3.Ezután a hagymát  a zsiradékkal együtt a főzővízhez adod, beledobsz egy csokor petrezselyemzöldet, egy zellerlevelet, és csendes tűzön összeforralod. Sózni általában nem kell, mivel eleve sós volt a lé, bors viszont mehet bele.

4.Aztán  beleteszed  a tésztát , azzal is fő még egy ideig.

A legfinomabb ha, házi friss reszelt tészta kerül bele, nekem erre sajnos most nem volt időm.

A reszelt tésztát úgy kell csinálni, hogy egy tojást  tálba teszel, megsózod és  összegyúrod annyi liszttel, hogy egy kemény tésztát kapj. Aztán ezt a reszelő káposztareszelős oldalán  tiszta  konyharuhára ,egyenletesen szétterítve  ráreszeled. ( Ez kicsit veszélyes az ujjaid hegyére nézve, légy óvatos.)
Frissen mehet  belőle a levesbe. Ami megmarad, azt levegőn  megszárítva, aztán zacskóba téve később is felhasználhatod, csak akkor lassabban fő meg.
Ezt  is nagymamám csinálta régen, mert anyukámnak valahogy soha nem volt annyira kemény a tészta, hogy könnyen reszelni tudja.

2010. november 12., péntek

zeburé leves



Mostanában a legtöbb általam főzött étel a takarékos kategóriába tartozik, úgyhogy teszek fel ide is belőlük. Aki már látta attól elnézést kérek! :-)

Van nekem egy szakácskönyvem ami egy bizonyos ételízesítő gyártó jóvoltából készült. Ha az ételízesítő általános használatát elhagyjuk akkor egészen jó receptek vannak benne, főleg a levesek között. Ez onnan való, és Frajt Edit receptje eredetileg. A leves neve  a zeller-burgonya-répa összevont rövidítéséből származik, amúgy finom téli krémleves, és ennek megfelelően nem bonyolult. Egy kicsit változtattam rajta, így az én variációmat írom le.

Hozzávalók:

- egy közepes zellergumó
- 2-3 db sárgarépa
- 2 közepes krumpli
- 1 nagy fej hagyma
- 4-5 dkg vaj
- 2 kanál liszt
- kb. 1 liter víz
- 4 dl tej
- 1 dl tejszín
- zeller és petrezselyemzöld
- só, bors, őrölt kömény, granulált fokhagyma

Elkészítés:

1. az olvasztott vajon elkezded párolni a hagymát

2. ha egy kicsit már megfonnyadt, mehet rá a kockákra vágott répa és zeller

3. némi pirítás után mehet a krumpli is

4. ha már kicsit átpirultak-párolódtak a zöldségek akkor megszórod a liszttel , ezzel is átkevered néhányszor

5. felöntöd a vízzel és a tejjel , fűszerezed, beledobod az apróra vágott zöldfűszereket és fedő alatt lassan puhára főzöd

6. ha puha akkor simára turmixolod, és a tejszínnel még egyszer átforralod.

7. a végén megkóstolod, ha kell még fűszerezed, és ha túl sűrű akkor vízzel még hígítod

8. pirított kenyérkocka esetleg reszelt sajt is kerülhet rá a tányérban

2010. október 27., szerda

hagymaleves



Felteszem ide is a mai bejegyzésem, mert úgy láttam ez még nem volt.

Fotóm csak az alapanyagról van, amire észbe kaptam, már üres volt a lábas. Lehet sima vöröshagymából is csinálni,  de én  legtöbbször vegyíteni szoktam póréval, amiből most még van frissen  a kertben szerencsére.

Hozzávalók:

- sok hagyma... egy 2-3 személyes adaghoz én most 4 nagy fej vöröshagymát, és 3 kisebb pórét használtam, de elég nehéz  pontosan megadni  a mennyiséget
-  vaj
- kb. 2 kanál liszt
- 1 kis dobozos tejszín
- só, bors
- reszelt sajt
- pirított kenyérkockák

Elkészítés:

- a hagymát karikákra vágod

-olvasztott vajon megsózva fedő alatt párolod,  lényeges, hogy ne pirítsd hanem csak párold!

- ha puha  a hagyma megszórod liszttel, és kevergetve kicsit pirítod, hogy ne legyen majd lisztízű a leves

- felöntöd némi vízzel , simára kevered, hozzáadod a tejszínt.

- én  merülő mixerrel simára szoktam turmixolni, de ez ízlés dolga, maradhatnak benne hagyma darabok

-sózom, borsozom, átforralom, és teszek még hozzá annyi vizet, hogy ne legyen túl sűrű

- a tányérban reszelt sajttal megszórom, és pirítós kockákat adok hozzá

2010. október 13., szerda

frankfurti ? leves



Mindenki  kedvence a frankfurti leves, amit szerintem mindenki másképpen csinál. Én így:

Azért így kérdőjelesen frankfurti, mert ennek elvileg kelkáposztából kellene készülnie. Anyukám csinálta legutóbb "sima" káposztából, és nagyon finom lett, így mivel volt egy fél fej káposzta itthon, én is elkészítettem. A másik anyukám féle trükk, hogy a virslikarikákat először  kicsit átsüti kevés olajon, és így teszi  a levesbe, ez ad neki egy plusz jó ízt szerintem.

Hozzávalók:

- kb. 1/2 fej káposzta
-néhány krumpli
-olaj + liszt a rántáshoz- vagy 2 kanálnyi kész rántás
-2-3 db virsli
- néhány kanál tejföl
-só, bors, majoranna,  őrölt kömény, granulált fokhagyma

Elkészítés:

1. a káposztát csíkokra vágva majorannával-köménnyel- fokhagymával fűszerezve és megsózva-borsozva felteszed főni

2. közben meghámozod és felkockázod a krumplikat, és ezt is a káposztához adod

3. a virslikarikákat kicsit átpirítod olajon egy külön kis edényben

4. ha puhák a zöldségek akkor berántod a levest tejföllel elkevert rántással, és  kiforralod a virslikarikákkal együtt. Ekkor még egyszer szoktam fűszerezni főleg majorannával.

PS. A majoranna "lelke" a dolognak, triumvirátusban a köménnyel és a fokhagymával. Ha netalán van friss majorannád, használd azt,  nagyon finom ízt ad.

Én mindig adós maradok a költségekkel,- bocsánat - de ez is egy olyan leves, amihez a káposztán kívűl valószínűleg minden van otthon általában.

2010. október 8., péntek

karalábéleves

A néhány nappal ezelőtti bejegyzésem ide is illik, úgyhogy felteszem , elnézést attól aki már látta...



Ez egy tipikus menzaleves, amit vagy utálsz, vagy nagyon szeretsz. Aki az első csoportba tartozik annak azért jelezném, hogy nagyban befolyásolja az étel fogyaszthatóságát a karalábé minősége. Lehet , hogy a menzán mindig fás-öreg karalábék kerültek a fazékba, és ezért nem szeretted? Adj még egy esélyt, és készítsd el zsenge karalábéból, a leves költségvetése  minimális:


Hozzávalók

1 közepes karalábé
1 bő marék rizs
némi olaj és liszt - vagy kész rántás
petrezselyemzöld apróra vágva
néhány kanál tejföl
só-bors -fűszerpaprika

Elkészítés

1. A karalábét meghámozod  (Ha vannak rajta  középen ép, kicsi,zsenge levelek akkor kötözd össze mint a petrezselymet szokás, mert jó ízt ad a levesnek, ha nagyon zöldségkedvelő vagy akkor akár bele is vághatod csíkokra a levesbe.)
2. A karalábét kisebb kockákra vágod, és légy magadhoz kedves, ne tedd bele a fás alsó harmadát-negyedét.
3.A karalábé kockákat kevés olajon , kicsit megsózva , fedő alatt kezd el párolni
4.Ha félig puha, öntsd fel vízzel, dobd bele a jó maréknyi rizst, a petrezselyem felét, a zsenge karalábé leveleket,  sózd- borsozd és fedő alatt főzd puhára.
5. A végén  a rántással és némi tejföllel sűrítsd be, egy kis fűszer paprikával adj neki színt. ( rántás-ötlet)
    Tedd bele a maradék petrezselyemzöldet.

6. Fogyaszd egészséggel!

7. Csinálhatsz hozzá amerikai palacsintát, vagy rizsfelfújtat, vagy tésztafelfújtat , csak hogy a menzás-vega   vonalat kövessük! :-)

2010. szeptember 20., hétfő

Majdnem frankfurti leves

Nagyon szeretem a frankfurti levest, de néha csalok. Mint például tegnap.
Feltettem főni egy negyed kelkáposztát felcsíkozva, és egy jó nagy krumplit kockákra vágva (kb. egy liter vizet öntöttem rá). Megsóztam, szórtam bele őrölt köményt, meg egy kis majorannát. Mikor a krumpli meg a káposzta puha volt, belekarikáztam egy pár virslit, és belenyomtam egy gerezd fokhagymát.
Tejfölös habarással besűrítettem, összeforraltam, kész. Bár nem egészen szabályos, azért így is nagyon finom ám!

Minden csupa maradék volt, nullaforintos leves, megfázós-torokfájós átmelegítő vacsorának való, kb. három adag lett.

2010. szeptember 4., szombat

Mai ebédünk

A mai ebédünk érdekesen alakult.

Eredeti terv az volt, hogy becsinált leves, rakott palacsinta.
Akkor szólt a gyerek, ő nem eszik rakott palacsintát. Neki süssek sima kakaósat. - Jó.
Tovább fejlesztette a becsinált levest palóclevessé, hogy neki ilyet főzzek. - Jó.

Tehát a becsinált leves az úgy alakult, hogy egy kisebb adag apának főtt. Megpirítottam egy kisebb fej hagymát, rádobtam a kockára vágott sertés lapockát, lehet csirkével is főzni, csak nálunk apa nem eszi meg azt, ami tollas (volt). Kb. egy maréknyi volt a hús. Amikor kifehéredett, akkor egy kanál liszt, picit pirítottam, és utána felöntöttem vízzel. Fűszereztem sóval, borssal, őrölt köménnyel, babérlevéllel. Főtt, fővögetett, addig odatettem a palócleves alapját képező pörköltet is, a maradék lapockából.
Amíg a levesalapok főttek, addig bekavartam a palacsintát 1 liter tejből 5 tojással.
Elkezdtem kisütni a palacsintákat. Az egyik adagot rétegeztem cukrozott mákkal, dióval, szilvalekvárral. A másik adag kb.5 darab kakaóval töltött lett.

Palacsinta sütés közben a becsinált levesbe tettem kevés rizst és leveszöldséget.
A palóclevesbe krumplit kockára vágva, és fél csomag zöldbabot, fagyasztottat. Amikor a levesek megfőttek tejföllel gazdagítottam. A becsinált leves kapott még citromlevet, hogy fincsi savanykás legyen.

Nem szoktam megkóstolni a főztömet főzés közben, érzésből főzök, de a leveseket most kóstolgattam, hogy az arányok jók legyenek.

Az árak: fél kg serés lapocka akciós volt, kb.500 Ft, a krumpli 1 kg, kb.150 Ft, 1 liter tej 170 Ft, 5 tojás 150 Ft.
A többi hozzávaló volt otthon, többnyire nagyobb tételben szoktam vásárolni, hogy mindig legyen itthon valami, amiből lehet kaját alkotni.

2010. június 18., péntek

tarhonyaleves és mákostészta


A nagyobbik kisfiam kedvence az oviban a "pásztorleves". Mivel nem a jó étvágyáról híres, ezért kifaggattam mi van benne, azt mondta hogy "targonya", krumpli, és répa.
Szóval ezt csináltam ma. Egy nagyobb répát felkarikáztam, kicsit pároltam-pirítottam olajon. Közben felkockáztam egy nagy szem krumplit, szedtem egy kis petrezselyem és zellerzöldet a kertből. A répát felöntöttem kb 1 liter vízzel, beledobtam a krumplit, egy fej hagymát egészben, a petrezselyemzöldet összecsomózva, és némi előre megpirított tarhonyát. Sóztam ,borsoztam, kiskanálnyi fűszerpaprikával megszórtam. Lassan főztem, fedő alatt. (A tarhonyából szokás szerint kicsit több került bele mint kellett volna, úgyhogy ment még bele víz, és újrafűszereztem. )

A leveshez szintén kérésre mákostészta készült.

Szóval ez gyors és olcsó ebéd volt, de mondanom sem kell, hogy inkább kisétkűeknek, vagy gyerekeknek való, vacsorára a családfőnek valami tartalmasabbat kell majd alkotnom :-)

2010. május 17., hétfő

Paradicsomleves

Pár napja időmből és fantáziámból csak erre futotta.
Bár Maris írt már itt is és itt is paradicsomleves-receptet, ez azért kicsit más.

Paradicsomleves betűtésztával. (Az ovis paradicsomlevesek óta már csak a betűtésztás paradicsomleves az igazi...) De főzhetem bármilyen levestésztával, a lényeg, hogy sok legyen a tészta benne. Vagyis amikor azt hiszem, hogy már elég sok tészta van benne, akkor teszek bele még egy marékkal... A sok tészta van benne a fiúk kedvéért, az én kedvemért meg fokhagyma és valami zöld.

Hozzávalók:
zsír/olaj, liszt, pirospaprika, 1 doboz sűrített paradicsom, só, pár gerezd fokhagyma, zellerzöld vagy petrezselyemzöld

Megcsinálom a rántást, kis pirospaprikát teszek bele, meg a sűrített paradicsomot, vízzel felengedem, megsózom. Amikor felforrt beleteszem a tésztát és a fokhagymát, és pár percig főzöm, majd a legvégén az apróra vágott petrezselyemzöldet is.
A zellerzöldet előbb szoktam beletenni, valamiért azt gondolom, hogy annak többet kell főnie...
Cukrot nem teszek bele!
Paradicsomlével is szoktam néha csinálni, de az csak ritkán van itthon. Sőt nyáron néha igazi paradicsomot is teszek bele.

2010. április 5., hétfő

Nincs itthon semmi, mi legyen az ebéd?????

Persze, húsvét előtt vesz az ember retket, meg sonkát, meg tormát, és süt kenyeret meg kalácsot, és közben elegánsan elfelejti, hogy ez reggelire OK, de hétfőn is kell ebédelni, pláne ha egy vega hugi, egy válogatós öcsi, egy ízlése-még-ismeretlen sógorasszony, meg egy Medve is a körletben tartózkodik...

Nosza, mi van a konyhaszekrényben, a hűtőben, meg a fagyasztóban? Készletfelmérés, megfelelő programok lefuttatása fejben, és íme, az ötlet:
- paradicsomleves
- baconös-zöldborsós penne
- a vegának zöldborsós kuszkusz, mert neki már elege volt a tésztából.

Paradicsomleves:
- 1 doboz (500 g) passzírozott paradicsom
- hagyma
- kis liszt, olaj, só, cukor
- levesgyöngy
A paradicsomot meg egy liter vizet fazékba öntöttem, beleraktam egy vöröshagymát, sót meg cukrot, és főztem egy darabig, közben egy kislábosban rántást készítettem (olaj, bele 2 ek liszt, tök fölöslegesen pici pirospaprika, hideg vízzel felöntés, vadul keverés, tűzre kicsit visszarakás, sűrűsödés első jeleire levesbe öntés, még pár perc forralás) aztán ízek ellenőrzése, még egy kicsi cukor, oszt' jóvan. Levesgyöngyöt raktunk bele, mert az volt otthon. Zeller viszont nem, pedig szerintem anélkül nem az igazi. Amikor van, akkor rögtön az elején belerakom a hagymával együtt. A végén meg mindkettőt kiszedem.

Baconos-zöldborsós penne:
- egy vöröshagyma felaprítva
- egy doboz kockázott bacon
- 4 marék mirelit borsó
- 2 dl főzőtejszín
- 2 gerezd fokhagyma
- majdnem egy egész zacskó penne
Picike olajon sütni kezdtem a szalonnát (magától nem lett volna elég zsírja), ebben megpirítottam a hagymát, beleszórtam a borsót, belenyomattam fokhagymát, és kislángon pároltam, míg a borsó meg nem puhult, akkor beleöntöttem a főzőtejszínt, és hagytam rotyogni még pár percig, hogy sűrűsödjön. Pennét főztem ki hozzá, fejenként két marékkal szórtam a vízbe, pont elég volt négyünknek.

Borsós kuszkusz:
- fél kávéscsésze kuszkusz
- egy kávéscsésze forrásban lévő, sós víz
- egy jó marék borsó, pici vízben megfőzve
- vaj, citromhéj, citromlé, koriander
Kislábosba szórtam a kuszkuszt, leöntöttem a kétszeres mennyiségű vízzel, belekevertem a borsót, lefedtem, otthagytam. 10-15 perc múlva belekevertem egy kis vajat, kevés reszelt citromhéjat, pár csepp citromlevet, és egy kockányi mirelit koriandert. Judit szerint rossz volt, de megette, mert megfenyegettem :-) Ez van, nehéz nálunk a vegetáriánusok élete :-D
Szerintem egyébként tök fincsi!!!!

Juditkán kívül mindenki teljesen elégedett volt az ebéddel, a finnyások is.

2010. február 2., kedd

Tárkonyos pulykaraguleves

Hozzávalók nálam most:
- pulykamell
- mirelit zöldborsó
- sárgarépa
- fehérrépa
- só, bors
- tárkony
- tejföl
- liszt.

Máskor általában:
- mexikói zöldségkeverékből szoktam főzni (amiben legalább répa-borsó-kukorica van, de ha fullextrás, akkor még zöldbab is)
- gombát is teszek bele, na jó, ezt nem mindig.

A felkockázott pulykahúst egy kevés olajon fehéredésig pirítom, majd hozzáadom a zöldségeket, felöntöm vízzel, sózom, borsozom, lehet bele ételízesítőt tenni, meg persze tárkonyt. Amikor minden zöldség és a hús is puha, akkor tejfölös habarást készítek, és egy picit besűrítem vele a levest, de csak épphogy. A végén állítólag pár csepp citromlével is lehet ízesíteni, sőt, tejföl helyett tejszínnel is készítheti az, aki a) jobban szereti, b) nem számolgatja, hogy hol lehet kicsit visszaszorítani a fránya kalóriákon :-)

Sajnos ehhez a recepthez nemhogy pontos, de még pontatlan mennyiségeket se tudok írni... az enyém minimális, kb. 10 dkg húsból készült, kb. ugyanennyi borsóból, és 1-1 sárga- meg fehérrépából, egy egyliteres minifazékban. Két nagy vagy három kicsi adag. Létszámtól függően legalább duplázni kell mindent, a család ragadozófaktorától függően a hús lehet több is, finnyafaktortól függően változhatnak a zöldségek is :-)

Altair is:
Már készítem is. Az ötletnek olyan nagy sikere volt, hogy az én lökött férjem vett kiscipókat a Lipóti pékségnél (100 Ft/db) és visszafordult vele, hogy majd abba tálaljam. :o)

Up-date, Jeti kommentárja:
Ezt felvehetjük a családi különleges receptek közé. :oD Maris, köszi! Fénykép megtekinthető itt.

Maris nem tudta eddig
hogy a Jetik szeretik a tárkonyos pulykaragulevest :-) Nagyon örülök, hogy ízlett! (Volt olyan jó, mint amit az ovis menzán főztek? Minijeti is meg volt elégedve? :-)

Altair:
Minijeti pampogott a kukorica miatt, mert azt nem tettek bele az óvodában és mag! De, ismétlem: de nem várta el, hogy kiszedjem neki, hanem a cipóra való tekintettel megette így is. :o) A pizzáról például az utolsó magot (kukoricaszemet) is le kell szednem, bizony! És fejlődik, mert a zöldfűszerre nem mondott semmit, pedig azért is szokott pampogni. :o)

2010. január 27., szerda

S.O.S. paradicsomleves 1 személyre

4 főre nyilván eszembe se jutna így készíteni, de most több szempont vezérelt:
- ne kenyeret egyek vacsira lehetőleg,
- meleg legyen,
- pillanatok alatt elkészüljön.

OK, aki negyed 8-ra ér haza, az alapvetően felejtse el a vacsorát, de 3 óra körül ettem egy narancsot kefirrel, aztán tornaórán voltam, aztán meg szétfagytam, és jajdenagyon odavoltam bármiért, ami ehető.
Gondoltam, egy paradicsomleves pont megfelel.

Ebből készült:
- egy doboz konzerv hámozott paradicsom
- fűszersó, cukor, bazsalikom, kakukkfű
- maradék sajt utolsó csücske

Így:
A botmixerrel nekimentem a konzervparadicsomnak, egy egész kis vízzel a dobozát is alaposan kiöblítettem, és hozzáöntöttem, így kb. fél liter sűrű paradicsomlevet kaptam. Feltettem melegedni, ízesítettem fűszersóval, bazsalikommal, kakukkfűvel, és egy kevés cukrot is tettem bele, mert savanyúnak találtam. Épp csak felforraltam egy picit (csak a fazék szélénél bugyborékolt; olyankor már forr hivatalosan?)és már kész is volt. A levesestálka aljára szórtam a felkockázott sajtot - szegény nyomorult trappista feszengett az elegáns szerepben, csak olvadt, nyúlt, de íze nemigen volt - ámbár választék sem, szóval kuss. A sajtra öntöttem a nagyképűen olaszosnak nevezett levest, és jól megettem. Sűrű volt, laktató, kellemesen átmelegített, és nem került sokba.

Egy konzervparadicsom kb. 200 Ft körül lehet... mármint a "gazdaságos".
Simán megvoltam zacskósleves-árból.

Lencseleves

Láttam, lencsefőzelék már volt, most én lencselevest főzök. Mert újabban rájöttünk, hogy ez finom, egyszerű, olcsó, és mért ne együk máskor is, mint újévkor?!?

25 dkg, vagyis egy fél zacskó lencsét kiválogatok, megmosom, (azt mondta Maris, hogy nem kell beáztatni,) addig ázik, amíg megpucolom a zöldséget, répát, hagymát, aztán kb. 2 liter vízben elkezdem főzni a lencsét, a felvágott zöldséget, répát, pár babérlevél, só, bors, őrölt kömény és a belereszelt fél (pici) fej vöröshagyma társaságában.

A zöldséget (vagy minek is hívják? Petrezselyemgyökér?) meg a répát nem szoktam karikázni, mert nem igazán szeretem, és így nehéz kikerülni. Szóval csak hosszában vágom el. Ha vékony, csak félbe, ha vastag, akkor 4-be. Aki szereti, az meg összevágja a tányérjában.

Aztán pucolok egy kis krumplit, kis kockákra vágom, és mikor már majdnem puha minden, akkor rakom csak bele. (Mondjuk 3 szem közepes krumpli. Én nagyon krumplis vagyok!)

A krumplival még rakok vizet is, hogy elég legyen. Érdemes kóstolni, és utána ízesíteni!

Kis idő múlva belerakok pár nagyobb darabka füstölt vékonykolbászt. Forr egy kicsit, és mehet rá a piros rántás.

Olajon megpirított liszt, kicsit hígabb rántásként, aztán elzárom a tüzet, úgy bele kb. egy evőkanál fűszerpaprika, egyenletesre keverem, és mehet a levesbe. Megint forralom egy kicsit, a végén még egy kicsi ecet, és kész is.

Ezt a levest nem régóta főzöm, egyszer Maris mesélte, hogy csináljam, de én kicsit módosítottam rajta, hogy az ízvilágomnak megfeleljen, meg ugye hasonlóan készül a szárazbableves is nálunk... :)

Maris nem emlékszik:
Ezt tényleg én meséltem? Nem rémlik, de örülök, hogy megszerettétek a lencselevest, és már van saját változatod!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...