Jött át a tesóm szerelni, aztán végül nem szerelt, de ez más kérdés, mindenesetre azért ha már ott volt, kapott vacsorát :-D
Azt már előre kigondoltam, hogy akármilyen tokányféleség lesz rizzsel, mert ahhoz "csak" húst kellett venni, a ház előtti cébéában 1099 Ft volt a sertéscomb, vettem olyan 70 dekát, ebből ki is jött 3-4 adag.
Kisujjnyi darabokra vágtam a húst, fehéredésig pirítottam olajon (közben káromkodtam, mert ez megint valami felvizezett szupermarketes hús volt, amiből csak úgy ömlik a lé/víz kifelé, amikor az ember elkezd vele dolgozni, de ez van, ezért kellett volna piacra menni, nem mentem, kuss), aztán megsóztam, erősen megborsoztam, szórtam rá majorannát meg apróra vágott fokhagymát, - megint nincs meg a fokhagymanyomó -, és miután nagy nehezen elfőtte az iszonyat mennyiségű levét, még párszor fel-felöntögettem egy-egy pohár vízzel, és viszonylag kis lángon, fedő alatt addig főztem, amíg meg nem puhult annyira, hogy fakanállal szét tudtam nyomni a csíkokat. Akkor belekevertem egy pohár tejfölt, még kavartam rajta négy és felet, és kész is volt.
Rizst főztem hozzá, amivel mondjuk nem néz ki jól, mert mindkettő világos, szóval csúnya a kettő együtt, viszont finom.
Elég későn lett kész, én csak egy minimál adagot vacsiztam belőle, az öcsém este is evett, meg csomagoltam is neki mára. A tokányból még maradt egy adag nekem holnapra, de a rizs kevés lett, azt majd újat kell főzni.
Van már a Válságkonyhán hasonló tokányos bejegyzés, de abban van mustár, ebbe a mostaniba pedig nem tettem, és nem tarhonya volt hozzá, lázadt is az öcsém rendesen, hogy ez nem OLYAN. Gondoltam, be lehet kapni. Aztán persze megette, ízlett neki. Nekem is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hús. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 16., szerda
2011. október 31., hétfő
Útravaló szendvicsek
Kirándulni készültünk, gondoltam, sütök egy kis pogácsát, aztán az majd jó lesz, meg is vettem hozzá az alapanyagokat. Persze ahogy alakult a tervezési folyamat, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az egy-két órás csatangolás helyett egésznapos, hegymászós túrára készülhetek lelkileg. Ja, akkor viszont ide nem pogi kell, hanem "rendes" kaja.
Kenyeret nyilván nem vettem, mert ugye minek, viszont a fene fog azért korábban kelni, hogy még lemenjen reggel vásárolni, sütöttem inkább másfélórás bucit.
Szendvicstölteléknek pedig vékonyka fecnikre vagdostam egy fél csirkemellet, befűszereztem, és pillanatok alatt megsütöttem egy kis hagymával. Ezt pakoltam bele a bucikba, meg néhány szelet sajtot, és pár csepp majonézt. Egy fél csirkemellből 3-4 szendvicsre elegendő cucc lett, de ez a buci olyan ütős, hogy én igazából egyet ettem egész nap, csak több részletben. (A másodikat este, kocsmázás után, mert akkor meg könnyen belátható okokból muszáj volt még kajálnom valamit, hogy ne legyen rossz vége a jó napnak. :-))

2011. február 7., hétfő
Megint maratoni főzés
Címszavakban:
- karfiolleves
- juhtúrós sztrapacska
- sárgaborsófőzelék, opcionálisan sült kolbásszal, vagy nélküle
- rizses hús
- tejfölös-majorannás tokány
- sajtos-baconos rakott csirkemell
- bögrés mákos süti.
Részletesebben:
Karfiolleves: 1 kis karfiolt rózsáira szedtem, 2 sárga- és 1 fehérrépát karikákra vágtam, 1 kis vöröshagymát meghámoztam, de egyben hagytam. Feltettem főni - mittudomén - mondjuk, kb. 2 liter vízben. Megsóztam. Amikor a karfiol puhára főtt, paprikás rántással sűrítettem. Külön tehetett bele tejfölt, aki kért, vagyis én.
Juhtúrós sztrapacska: Stahl Judit "sárga" könyvéből, mert ez bevált. 1,2 kg krumplit kivételesen nem lereszeltünk, hanem valami konyhai ketyerén lezúzta pépesre az "alvállalkozó". Tettem hozzá sót, borsot, 1 tojást, meg 60 dkg lisztet, és jól összekevertem, hogy a szokásosnál sűrűbb nokedlitészta-állaga legyen. Kicsit állni hagytam, ezalatt feltettem egy nagy fazék vizet forrni (egy kicsi sót is tettem bele), valamint felkockáztam és kisütöttem egy jókora darab füstölt szalonnát. A recept szerint félkilónyi kell hozzá, de ez annyi azért nem volt. Amikor a szalonnakockák szép ropogósra sültek, akkor egy irdatlan méretű jénai tálban összekevertem fél kiló (a receptben 75 dkg, de rosszul emlékeztem, amikor megírtam a bevásárlólistát) juhtúrót, egy nagy pohár tejfölt, 5 gerezd zúzott fokhagymát, meg a sült szalonnát, és a zsírjából is valamennyit, kb. a felét (nem mindet, mert rengeteg sült ki belőle).
Az időközben lobogva forró vízbe több kis részletben beleszaggattam a sztrapacskatésztát, és kifőztem (vízfelszínre úszás után már szedtem is ki, mert aprócskák voltak). A lecsöpögtetett sztrapacskát egyenesen a juhtúrós-tejfölös keverékbe zuttyantottam, és amikor mind készen volt, akkor 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. (Igazából végül kettészedtem, mert jobbnak láttam két részletben sütni.) Nagyjából 3/4 óra alatt istenkirály ropogósra sült a teteje, és nagyon finom lett! Ez egyébként egy iszonyatos adag, 8 emberes, ahol tehát nincs egyszerre ekkora kapacitás, ott érdemes felezni a hozzávalókat.
Sárgaborsófőzelék: egy zacskó (fél kiló) megmosott sárgaborsót 2-3 órára vízbe áztattam, majd feltettem főni egy egészben hagyott, de meghámozott vöröshagymával, 3 gerezd zúzott fokhagymával, 2 kisebb babérlevéllel, meg egy féltenyérnyi szalonnabőrrel (a sztrapacskához vásárolt szalonnából maradt meg). Meg persze sóval. És annyi vízzel, ami jó kétujjnyira ellepte, de menet közben még így is pótolni kellett, mert felszívta, meg elfőtte. Amikor már teljesen puhára főtt a sárgaborsó (konkrétan péppé :-), akkor készítettem egy paprikás rántást, és ezzel besűrítettem. Máskor elég ritkán szoktam egyébként rántani, mert magától nagyon ügyesen el tudja érni a főzelék-állagot, de most ügyetlen voltam, és az utolsó vízpótláskor túl sokat öntöttem rá, ami végül már nem bírt elfőni. A főzelékhez kolbászt sütöttünk, hogy a vérengzők is megegyék.
Rizses hús: nagyjából fél kiló sertéscombból sima hagyományos pörköltet kezdtem főzni, de amikor már majdnem puha volt a hús, beleöntöttem egy bögre megmosott rizst, meg kétszeres mennyiségű vizet. Addig főztem, míg a víz már majdnem teljesen eltűnt róla, akkor a gázt elzártam, de a fedőt rajta hagytam még kb. félóráig, hogy a rizs a maradék vizet beszívhassa. Máskor kicsit több rizst teszek bele, ez kissé talán túl "férfias" lett :-)
Majorannás tokány: ezt azért főztem, mert a férfinép eredetileg egy kiló húst vett, és véletlenül egyben fagyasztották le. Annyi irdatlan mennyiségű rizses húst nem akartam, ezért úgy döntöttem, legyen más is. Ezért a hús felét kockák helyett csíkokra kértem darabolni, majd a csíkokat egy kevés olajon körbepirítottam, elég erőteljesen sóztam, borsoztam, és rázúdítottam egy csomó majorannát, végül felöntöttem fehérborral (mondjuk kb. 1-1,5 dl). Amikor ez elforrt, akkor kb. ugyanennyi vizet öntöttem alá, és lefedve pároltam a húst, amíg meg nem puhult, a vizet időről időre pótolva. A végén aztán zsírjára sütöttem, és leöntöttem egy kis pohár tejföl, meg egy jókora evőkanálnyi mustár keverékével. Összeforraltam, kész is volt, finom lett! Ha a végén nem forr el a leve, akkor a mustáros tejfölhöz egy egész kevés lisztet is lehet keverni, vagy keményítőt, hogy egy picit besűrűsödjön.
Rakott csirkemell: 2 egész csirkemellfilét kis vékony szeletkékre vágtam, óvatosan megsóztam, és megborsoztam, aztán egy jénai tálba rétegeztem, szeletelt baconnel és reszelt sajttal felváltva. Minden "sort" meglocsoltam egy kis főzőtejszínnel. A tetejére sajt került, és az egész építmény kb. 1 órát töltött a 200 fokos sütőben. Ennek a rakott csirkemellnek a sütés végén mindig elég sok leve lesz, ami őszintén szólva nem túl szép, viszont nagyon finom, és épp emiatt "szárazabb" köreteket is lehet hozzá adni, mint pl. rizs, főtt tészta, vagy akár a kuszkusz-bulgur-féle társaság. De jó krumplipürével is, csak akkor mindkettő szottyos.
Bögrés mákos süti: ezt meg a netről néztem, csak már nem emlékszem, hol olvastam, így nem tudom megjelölni a forrást. 1 kocka vajat kikevertem először 1 bögre cukorral, aztán hozzáadtam 2 egész tojást, és azzal is. Jött bele még 1 bögre darált mák, 1 bögre liszt, 1 sütőpor, és 1 bögre tej. Pikkpakk összekevertem a tésztát robotgéppel, aztán kivajazott és kilisztezett tepsibe öntöttem, és megsütöttem. Az otthoni gázsütőmben szerintem ez 25-30 perc alatt elkészült volna, de most egy villanysütővel szerencsétlenkedtem, és hiába volt az is pontosan 200 fokra állítva, a süti még 40 perc után se volt kész, akkor kitaláltuk, hogy felső sütésre állítom, mert féltem, hogy megég az alja. Tűpróba, tűpróba, tűpróba, akárhol is sütitek... mese nincs. 45 perc után végül elzártam végre a sütőt, és ha hagytam volna a süteményt a tepsiben kihűlni, akkor valószínűleg ki is lehetett volna szedni belőle rendesen :-)
Egyébként finom süti, csak gyorsan fogy.
Hát ezeket maratonifőztem hétvégén, két fickónak meg magamnak, egy részét kapából fagyasztásra, más részét friss fogyasztásra, hát asszem, a héten se fog senki éhen halni :-)

2011. január 12., szerda
Variálható vacsora
Tegnap kisegítettem két rászoruló férfiembert, pár napra előre is tervezve főztünk többfélét, hogy kombinálható legyen a menü.
Ezek készültek:
- zöldbableves (1/2 kg mirelit zöldbabból, 2 sárga- és 1 fehérrépával, magyarosan, rántással)
- zöldbabfőzelék (a másik 1/2 kg zöldbabból, ez is paprikásan, de tejfölös habarással, meg egy pici ecettel)
- sült csirkemell (vékony szeletek, csak sóval és borssal ízesítve, kevés olajon hirtelen kisütve)
- füstöltsajtmártás (tulajdonképpen besamel jellegű mártásba kevert és abban elolvasztott reszelt sajt)
-tejszínes gombamártás (kis olajon vöröshagymával, fokhagymával párolt, majd zsírjára sütött gomba, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítve, főzőtejszínnel felöntve, kicsit sűrűbbre forralva)
- főtt tészta
A zöldbableves meg a zöldbabfőzelék persze nem arról híres, hogy túl változatos lenne, de a főzelék az direkt későbbre készült, mert indokolt esetben elég jól fagyasztható.
A mártásokat a húshoz külön-külön, vagy akár együtt is lehet enni, ha a tészta elfogyna, rizst is lehet mellé főzni, ha meg a hús fogyna el, akkor sebaj, mert egy szószos tészta még mindig kijön a maradékból. A húsból akár fagyasztani is érdemes pl. a főzelékhez (de ahhoz tulajdonképpen egy tükörtojás is megteszi feltétként, sőt üresen is jó).

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)