Jött át a tesóm szerelni, aztán végül nem szerelt, de ez más kérdés, mindenesetre azért ha már ott volt, kapott vacsorát :-D
Azt már előre kigondoltam, hogy akármilyen tokányféleség lesz rizzsel, mert ahhoz "csak" húst kellett venni, a ház előtti cébéában 1099 Ft volt a sertéscomb, vettem olyan 70 dekát, ebből ki is jött 3-4 adag.
Kisujjnyi darabokra vágtam a húst, fehéredésig pirítottam olajon (közben káromkodtam, mert ez megint valami felvizezett szupermarketes hús volt, amiből csak úgy ömlik a lé/víz kifelé, amikor az ember elkezd vele dolgozni, de ez van, ezért kellett volna piacra menni, nem mentem, kuss), aztán megsóztam, erősen megborsoztam, szórtam rá majorannát meg apróra vágott fokhagymát, - megint nincs meg a fokhagymanyomó -, és miután nagy nehezen elfőtte az iszonyat mennyiségű levét, még párszor fel-felöntögettem egy-egy pohár vízzel, és viszonylag kis lángon, fedő alatt addig főztem, amíg meg nem puhult annyira, hogy fakanállal szét tudtam nyomni a csíkokat. Akkor belekevertem egy pohár tejfölt, még kavartam rajta négy és felet, és kész is volt.
Rizst főztem hozzá, amivel mondjuk nem néz ki jól, mert mindkettő világos, szóval csúnya a kettő együtt, viszont finom.
Elég későn lett kész, én csak egy minimál adagot vacsiztam belőle, az öcsém este is evett, meg csomagoltam is neki mára. A tokányból még maradt egy adag nekem holnapra, de a rizs kevés lett, azt majd újat kell főzni.
Van már a Válságkonyhán hasonló tokányos bejegyzés, de abban van mustár, ebbe a mostaniba pedig nem tettem, és nem tarhonya volt hozzá, lázadt is az öcsém rendesen, hogy ez nem OLYAN. Gondoltam, be lehet kapni. Aztán persze megette, ízlett neki. Nekem is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tokány. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 16., szerda
2010. november 8., hétfő
Valamilyen tokány tarhonyával
Gyerekkorunkban az öcsémmel együtt ku... vagyis ki.... vagyis KEgyetlenül válogatósak voltunk, szerintem anyám fejében biztos megfordult néhányszor, hogy inkább hagy minket egyszerűen éhen pusztulni, aztán levan a gond... végül azért valahogy mégis megmaradtunk.
Próbálkoztak szerencsétlen szüleink olyan trükkökkel is, hogy egy - szerintük - vonzó, új névre keresztelték az ételeket, pl. kengurulevesnek hívták a zacskós levest, nem mintha úgy megettük volna, de azért legalább megpróbálták...
Anyu nem főzött igazán jól. Én egy olyan furcsa emberpéldány vagyok, akinek, ha azt mondják, hogy "anya főztje", akkor körülbelül nem jut eszembe semmi kiemelkedő, ha csak az a tökfőzelék nem, amit egy nyaralás alkalmával készített, és hát kiemelkedően rossz lett.
Nem is ettük meg, ezért bepróbálkozott vele másnap is, de apu elvitt minket inkább a strandra hamburgerezni meg palacsintázni, lett is belőle sértődés, ahogy kell. Évekig emlegettük a töklevest, anyu évekig volt megsértődve miatta.
Mindannyian szerettük viszont azt a valamilyen tokányt, amit a Fantáziadús És Bizalomgerjesztő Ételnevek projekt keretében "pruttyos" húsnak nevezett el, és a ronda nevével ellentétben tényleg finom volt, én is szoktam főzni rendszeresen, pl. tegnap is ez volt ebédre, csak én tejfölös tokányként mutattam be inkább...
Hozzávalók:
- sertéshús (combot vettem lidlben)
- fokhagyma
- só, bors, majoranna
- mustár, tejföl
75 dkg volt a hús, amit vettem, ebből 4 adag tokány lett.
Felcsíkoztam a combot, kisujjnyinál nagyobb, mondjuk olyan GYŰRŰSUJJNYI darabokra :-)
Kevés olajon fehéredésig pirítottam, aztán megsóztam, megborsoztam, szórtam rá majoránnát, meg két gerezd zúzott fokhagymát, aláöntöttem egy kis vizet, aztán addig pároltam, míg szépen megpuhult - ez valamivel több, mint egy óráig tartott. A vizet néha pótoltam. A végén egy pohár tejfölbe mustárt kevertem, ráöntöttem a húsra, összeforraltam, és kész is volt. (Néha az elején egy almát is beledarabolok, most nem, mert nem volt otthon.)
Kizárólag csak tarhonyával ér enni.
Na jó, ez hülyeség, ma is tésztát főztem hozzá, azzal hoztam el a maradékot.
Nem néztem most árakat, de viszonylag pénztárcakímélő étel.

2010. március 28., vasárnap
Hentestokány
Holnaptól háromnapos borismereti tanfolyamra megyek, ahol reményeim szerint ivás is lesz, ezért a hétfőn esedékes gyümölcsnapomat áttettem mára. Inkább.
Egyébként is, tegnap a nagymamámnál voltam, szokás szerint túllőttem a célon, legalábbis ami a kalóriabevitelt illeti, nem is baj, ha ma meg nyugi van.
A hentestokányt a héten főztük, és nagyon jól sikerült, bár szerintem helyenként nem túl szakszerűen jártunk el. Jóvanna, a hozzávalókat néztem csak meg, az elkészítést nem tanulmányoztam.
Elöljáróban megjegyezném, hogy a rizst a Medve főzte hozzá, mert ő tud, én meg nem, és ez egy felháborító igazságtalanság.
Na szóval a kaja hozzávalói:
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma ( elbírt volna többet, de nem volt több :-)
- 1 csomag kockázott bacon (nem értem, így olcsóbb volt kilója, mintha a pultnál vettem volna kimérve :-o ) - a 2x125 gramm kb. 600 Ft-ba került, a felét használtam fel, az kb. 300 Ft
- 1 kg sertéscomb - illetve kicsit több volt, 1300 Ft körül, mert ilyesmit nem az interspárban kell venni
- 1/2 csomag sonka, 399 Ft, spáros
- pár darab csemegeuborka
- néhány kanál paradicsompüré
- só, bors
Így készítettük, de nem biztos, hogy tényleg így kell:
A szalonnát megpirítottuk, kellett alá egy kis olaj is, mert nem sült ki belőle elég zsír. Aztán ehhez hozzáadtuk a felkockázott vöröshagymát, és azt is megpirítottuk, utána a fokhagymát, de azt nem pirítottuk meg, hanem egyből küldtük is utána a kisujjnyi csíkokra vágott húst. Fehéredésig sütöttük, sóztuk és borsoztuk, majd felöntöttük vízzel, és egész kis lángon egész sokáig lefedve hagytuk puhulni, a vizet párszor pótoltuk. Amikor a hús puha volt- olyan másfél óra múlva-, tettünk hozzá 2-3 evőkanál paradicsompürét, majd eszünkbe jutott a sonka és az uborka, amit vékony csíkokra szeleteltünk, és belekevertünk az egész cuccba, ezzel már csak pár percig kevergettük tovább, és kész is volt.
Nagyon nagy adag lett, rizs volt hozzá, legnagyobb részét előrecsomagolva lefagyasztottuk, 2 fiúdoboz és 3 lánydoboz került ki belőle.
FINOM!!!!!!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)