A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 20., csütörtök

Spenótos Hamis Lazannya (Azannya!)

Sziasztok, ismét "destroy hangulatomban" voltam, és a címben szereplő "okosságot" dolgoztam fel a megmaradt dolgokból:

- Csuszatészta (már megfőzve volt, mennyiségre pontosan nem tudom, ami egy közepes jénait kirakva körbe és alul, illetve még két réteghez kell)
- 1 szardínia konzerv
- 1 knorr vagy maggi sajtszósz (ehhez 2,5 dkg margarin, illetve 2 dl hideg tej)
- 1 fagyasztott spenót levél (50 dkg, nem előfőzött, nem darált, nem pépesített)
- némi vaj a jénai kikenéséhez
- 20-30 deka trappista
- 2 zsömle
- 1-1,5 dl tej
- 1 fokhagyma
- fűszerek (só, bors, vegeta)


Előre mondom, az elnevezés csalóka, de mégis, mintha...
Szóval, túros csusza volt a hétvégén, de megmaradt egy adagnyi tészta...
Nem akartam kidobni, körülnéztem mik vanak még, amik szabadon úsznak itt-ott a szekrényben :)
Fentieket találtam, gondoltam, csinálok egy spenótos tésztát.
Mivel az túlzottan egyszerűnek tűnt, fel akartam dobni a dolgot, így döntöttem egy kis "halas beütés" mellett.

A közepes jénait kikentem teavajjal, körben az oldalait is, amíg egyenletes rétegben már nem lehetett a jénaiba belelátni.
Fogtam a csuszatésztát, és egyesével leterítettem 1 rétegben az aljára, illetve körbe a jénai oldalára, a vaj remekül megfogta.
Elővettem a spenótot, és rendes spenótnak megcsináltam, hamar megvolt, a spenótot annyi vízzel öntöttem le, amennyi pont elfedte, illetve sóztam és egy pár csipet vegetát is adtam hozzá, majd addig főztem, amíg kellően besűrűsödött.
Én a spenótot zsömlével szeretem, ezért - persze sűrűségtől függően - raktam bele, én másfél deci tejben áztattam be két zsömlét, amikor megszívta magát, kifacsartam, és beletettem a spenótba. Beletörtem a fokhagymát is, majd rúdmixerrel simára kevertem.
Amikor ezzel megvoltam, a spenótot egy rétegben beöntöttem a jénaiba, de úgy, hogy maradjon még egy rétegre való.
A tetejére annyi sajtot reszeltem, amennyi elfedte a spenótot. Ennek a tetjére raktam egyenletesen a szardínia konzerv felét, melyet előtte persze lecsöpögtettem, csak a halakat, tisztítva (gerinctelenítés).


Ismét egy réteg tésztát raktam a tetejére.
Elkészítettem a knorr sajtszószt (2,5 deka margarin megolvasztva, a tasak tartalma azzal (lángról lehúzva!) elkever, amint összeállt, a hideg tejjel elkevertem, majd simára kevertem és addig főztem, amíg besűrűsödött.
Ezt a szószt raktam következőként az előzőleg lerakott tésztarétegre. Erre került a szardínia konzerv második fele.


Ismételten annyi sajtot reszeltem, amennyi elfedte ezt a réteget.
Még egy réteg tészta a tetejére, arra öntöttem a maradék spenótot és a maradék sajttal bőségesen megszórtam, beterítettem a tetejét.

Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb 20-30 percig hagytam, hogy lassan, de összerottyanjon. A "kész" fogalma a sajt megpirulásával következett be :)



És tudom, ízlések és pofonok, de ebből sem maradt itthon sok.
Üdv: SiD

2012. november 12., hétfő

Sütőtökös gnocchedli

Összeteszkóztam tegnap egy darab sütőtököt, aztán meg csak néztem, hogy mi legyen belőle. Reflexből beugrott a rizottó, de "legutóbb" - körülbelül tavaly ilyenkor - is az volt, szóval gondoltam, hogy mégis inkább valami mást kéne kipróbálni. Aztán egyszer csak beugrott a gnocchi.

Megsütöttem az összes tököt, egy másik kajához készülő főtt krumpliból pedig kiszedtem valamennyit, és együtt jól összetörtem. Csak villával akartam, de nagyon darabos maradt, ezért végül a botmixerrel fejeztem be. Összesen kb. 30-30 dkg tököt és krumplit használtam fel. Beleütöttem egy tojást, megsóztam, borsoztam, és elkezdtem hozzá lisztet adagolni.

Tisztában voltam benne, hogy ezek a krumplis tészták a világ minden lisztjét képesek felvenni, és még utána is bírnak ragadni,és az is rémlett, hogy ezzel viszont vigyázni kell, mert ha meg túl sok lisztet gyúrok bele, akkor a végén használhatom ágyúgolyónak. 20-25 dkg volt a cél, de ezzel még nagyon puha volt, tehát raktam még bele. Formázni  így sem lehetett, ha megnyomtam a villával, szétkenődött a deszkán, sebaj, akkor csak ilyen kis kockák lesznek.

Igen ám, de ott volt a Medve, és úgy döntött, hogy segíteni fog nekem, a kis tudatlannak, tehát beleborított még egy tonna lisztet, hiába tiltakoztam visítva. És persze minél inkább gyúrta, annál puhább lett, szóval inkább megkértem, hogy hagyja abba.

Közben természetesen vizet forraltunk, és elkezdtük benne kifőzni a tökedliket. Miután feljöttek a víz tetejére, kaptak még legalább 5 percet, de mindig meg is kóstoltam egyet, és ha még lisztíze volt, akkor maradtak tovább a vízben. Végül azért megfőtt az összes.

Sajnos az eltúlzott lisztmennyiség miatt nem olyan nagyon érződik benne a sütőtök (meg a krumpli sem), de azért nem teljesen veszett fejsze nyele. Egyelőre reszelt sajttal és tejföllel kóstoltam meg, és ízlett.
Nagy részét lefagyasztottam, majd ha sor kerül rá, összedobok hozzá valamilyen szószt.

2012. október 28., vasárnap

A spenótos tészta újrahasznosítása

Az a baj, hogy az átlagember tényleg csak x-féle ételt variál a hétköznapokon. Nem vagyok rendes gasztroblogger, nem próbálok ki nap mint nap új alapanyagokat, és amikor kevés az időm is, akkor sokkal inkább nyúlok a jól bevált receptek után.

Nem is születik túl sok új bejegyzés a Válságkonyhán, mostanában már én is "kifogytam" egy kicsit.

Szerintem a spenótos tésztámat is az unalomig ismételtem már, és biztos megvan a mángoldos verziója is, meg se nézem :-D
Nem is a receptet akarom n+1-edszer közzétenni, de ma kivételesen valami mást csináltam vele.
Maradt egy kis tészta, maradt egy kis szósz.
Serpenyőben átmelegítettem, 3 tojást összekevertem, és ráöntöttem. Kis lángon, fedő alatt sütöttem addig, míg a tojás a tetején is szilárdulni kezdett.
Akkor tányéros módszerrel átfordítottam. (Serpenyő tetejére a lapostányér, erre kiborítottam a cuccot, majd visszacsúsztattam, ezúttal a másik oldala került alulra.) Így is sütöttem még pár percig.

Forró még, de remélem, langyosan majd szeletelhető lesz.

2012. október 2., kedd

Fizetés előtti krumplis tészta

Tegnap még hónap vége volt nálam (ma már hónap eleje, hurráááá!), ezért aztán kifordítottam a pénztárcámat, és a legalján árválkodó csingilingikből vettem egy kiló krumplit.
(Meg tejet, meg c-vitamint, meg kenyeret, meg... szóval azért szerencsére nem százhuszonhat forint volt az összes vagyonom, csak megint kamuztam a hatás kedvéért :-)

Elfeleztem, és gondolkodtam, hogy a hétvégéről megmaradt párizsival kombinálva rakott krumpli legyen-e először, de az majd legközelebb, most inkább krumplis tészta lett. Szerepel már itt a leírása, röviden annyi, hogy rommá főzött, ÉS még szét is nyomkodott paprikás krumplit keverek össze fodros nagykockával, és akkor az finom.

Fizetés után is! :-D



2012. szeptember 23., vasárnap

Zöldséges tészta tojásfészekkel

Amikor Judit húgom itthon tölti a hétvégét, szombaton általában programunk van, a vasárnap délelőtt pedig arról szól, hogy próbálok egyszerre foglalkozni vele, ebédet főzni, meg elvégezni valamennyit a házimunkából. Persze egyikre sincs elég idő, úgyhogy Juditka el van hanyagolva, a lakás rendetlen marad, az ebéd pedig mindig valami olyasmi, ami nagyon gyorsan elkészül, többnyire valamilyen tészta.

A legegyszerűbb persze a sajtos-tejfölös tészta, de mivel az bármilyen finom, igazából nem túl tartalmas, ezért mindannyiszor lelkiismeret-furdalásom van, ahányszor csak azt adok Juditnak ebédre.
Ezért igyekszem kerülni.

Mexikói zöldségkeverék viszont mindig van a fagyasztóban, persze a zöldséges tészta se egy nagy durranás, de legalább megvan az illúzió, hogy valami egészségese(bb)et készítettem a húgomnak.
Készül paradicsomos és tejszínes szósszal is, de ma még ennél is jobban siettem, így a paradicsomszószt egy kis ketchup helyettesítette.

Főztem egy fél zacskó spagettit, és egy kis vizet aláöntve puhára pároltam egy fél zacskó mexikói zöldséget. Grillfűszer-keverékkel ízesítettem, amit kifejezetten zöldségekhez ajánlanak. Összekevertem a tésztát, a zöldséget, meg a már említett ketchupot, és egy szögletes jénaiba öntöttem. További "turbózás" címén négy kis mélyedést készítettem a tetejébe, és ezekbe egy-egy tojást ütöttem. Megszórtam az egészet reszelt sajttal, és a sütőben átsütöttem. Finom! És lehet rá tenni további ketchupot, reszelt sajtot, de akár tejfölt is :-)

2012. április 27., péntek

Zöldséges lasagne

Hű, hát ezt nem kéne túldumálni.

A rétegek:
1) Gomba (szeletelve, megpárolva, sóval-borssal ízesítve).
2) Cukkini (karikázva, grillfűszerrel megszórva, elősütve).
3) Spenót (kevés olajon, sok fokhagymával, sóval-borssal, éppencsak megfonnyasztva).
4) Fokhagymás mártás (besamel tulajdonképpen).
5) Paradicsomszósz (konzervből, hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, minimál cukorral, kakukkfűvel).

Hát ezek, meg egy doboz teszkós durum lasagnetészta. A tetejére reszelt mozzarella, amit máskor nem kéne odaégetni.
Finom!!!!

2012. március 21., szerda

Parmezános csirkeragu

A múltkori BMV-sajtostészta nyomdokain haladva dobtam össze ezt a szupergyors ebédet.
Amit felhasználtam:
- fél csirkemell felkockázva
- egy jó marék reszelt parmezán
- jókora lötty főzőtejszín
- só, bors, olaj
- tészta

Egy kicsi olajon fehéredésig pirítottam a csirkekockákat, megsóztam, megborsoztam. Mikor kb. elfőtte a saját levét, rászórtam a parmezánt, és felöntöttem tejszínnel - amit az olvadó sajt szépen be is sűrített. Ez ennyi. Főztem hozzá tésztát.

A csirkeragu két adag volt, a tészta meg csak egy, így ma indulás előtt zöldséges rizst készítettem hozzá. Egy kávéscsésze rizshez, miután felöntöttem vízzel és pár percig főztem, két maréknyi (jóvanna, igen, kézzel főzök, és? :-) mexikói zöldségkeveréket is tettem, mielőtt elzártam volna alatta a gázt, és hagytam volna a saját gőzében megpuhulni.
Szerintem ezzel is finom.

... és a zöldséges rizsből két adag lett, amiből egyet eltettem holnapra, tehát hamarosan következik az újrahasznosítós sorozatom folytatása :-)

2012. március 13., kedd

Sajtos tészta, BMV-változat*

Altair kollegina mostanában nagyon rácsavarodott a sajtos tésztára, meg Zsuzsa is írt a múltkor egy jópofa receptet, nem lehet ezt sokáig csak úgy simán kibírni, tegnap megadtam magam.

Egyébként is nálam aludt az öcsém. Nincs most itthon a sógornőm, a tesóm különösebben nem is igyekszik titkolni, hogy ilyenkor részben csak azért jön, mert tőlem egész biztosan kap enni. (Másik részben meg internetezni, mert nekik nincs még számítógépük. Remélem, most már mindenki jól látja a szerepemet a családban.)

Sok minden nem volt otthon, túl nagy bevásárlást sem akartam rendezni, így lett sajtszószos tészta a mai elhozós ebéd.

Találtam két kis vékony szeletke angolszalonnát, ezt apróra felkockáztam, és egy kevés olajon megpirítottam. Megszórtam egy lapos evőkanál liszttel, aztán felöntöttem egy pohár tejjel, meg egy pohár főzőtejszínnel. Sóztam, borsoztam, belereszeltem egy darab trappista sajtot, meg egy kisebb darab parmezánt, amit a múltkor hirtelen felindulásból vásároltam. Addig főztem, míg a sajt elolvadt, a mártásnak pedig már nem volt lisztíze.

Gondoltam, főzök hozzá pennét vagy orsótésztát, mert ezek mindig vannak nálam betárazva. Aha, persze.
Kivéve most.
Volt két választásom, az egyik a fodros kockatészta, a másik meg az, hogy összeöntöm a maradékot két hasonló tésztából (rövid- és szélesmetélt), mert úgyis mindegy.
Konzultáltam az öcsémmel, aztán összeöntöttem.
Elég hamar kiderült, hogy annyira azért mégsem hasonlóak, főleg mert az egyik négy-, a másik meg nyolctojásos volt, és emiatt nemcsak különböző alakú, de ráadásul különböző színű is a két tészta, de igazából tényleg tökmindegy. Egyszerűek vagyunk mi az öcsémmel :-)

A szósz viszont tényleg finom, függetlenül attól, hogy milyen alakú tésztára tesszük :-)

*BMV= Bele Minden Vacakot

2012. február 26., vasárnap

Spenótos-juhsajtos cannelloni

Iszonyat jó kaját csináltam, de szegény nagyon ronda lett :-D

Tök jól kigondoltam, hogy spenótos krémmel fogom megtölteni a tésztacsöveket, aztán majd leöntöm sajtszósszal, még további sajtot reszelek a tetejére, átsütöm a sütőben, és akkor majd jó lesz. Aztán a cannellonik kidurrantak, a két szósz összefolyt (nem tudom, miért gondoltam, hogy nem fognak találkozni), szóval tésztafecnik vannak zöldesfehér izében. De szépen rásült a sajt a tetejére, szóval kívülről azért jól néz ki.

Töltelék: egy fél vöröshagymát kicsit megpirítottam, és rádobtam két marék szeletelt gombát. Ez eddig a tegnapi pizzabuli maradékainak feldolgozása, aki nem újrahasznosít, az csatlakozzon be innen :-D Egy zacskó kiolvasztott spenótot is beletettem, és fokhagymával, sóval, borssal ízesítettem. Egy púpos evőkanál liszt és egy egész kevés tejszín keverékével besűrítettem, de sokkal sűrűbbre, mint a sima főzeléket.

Sajtszósz: megolvasztott vajon kicsit átkevergettem két evőkanál lisztet, felöntöttem tejjel meg főzőtejszínnel vegyesen (kevés lett volna a tej magában, és nem volt kedvem boltba rohanni, ezért kipótoltam), megsóztam megborsoztam, és kevergetve sűrűre főztem, végül még egy tömlős sajtkrémet is hozzákevertem.

Cannellonit tölteni tulajdonképpen nem bonyolultabb, mint megetetni az unokaöcsémet. Az ember kiskanállal próbál valami pépes izét egy lyukba beletömködni, és az izé néha visszafolyik. Viszont a cannelloni legalább nem köpköd, és nem próbál elszökni. Úgy volt a legegyszerűbb, hogy beleállítottam a tenyerembe, és fentről adagoltam bele a tölteléket, kávéskanállal. Nem teljesen tele, de lehet, hogy még kevesebbet kellett volna.

A szögletes jénaim alját kiolajoztam, belelöttyintettem pár kanálnyit a sajtszószból, és erre sorakoztattam a megtöltött tésztákat. 12 darabhoz volt elég a töltelék. Akkor leöntöttem a többi sajtszósszal, reszeltem rá juhsajtot, és betettem az előmelegített sütőbe. Amikor szép aranybarna volt a teteje, akkor kiszedtem.

Finom nagyon. Csak hát nem szép :-D

2011. december 24., szombat

Vagány vega karácsonyi ebéd

Nem visszük túlzásba, de finomat fogunk enni.

Zellerkrémleves: egy fél zellert és egy egész krumplit felkockáztam, feltettem főzni a szokásos kb. egy liter vízben, a szintén szokásos adalékmentes ételízesítőmmel. Ha puha, jön a botmixer, meg a tejfölös habarás (na jó, lehet, hogy tejszínes lesz,végül is karácsony van, na :-))
Tálaláskor vagy levesgyöngyöt szórok bele, vagy pedig még addig pirítok hozzá kenyeret.

Sajtszószos tészta csőben sütve: megfőztem egy fél zacskó copfocska fantázianevű tésztát, jénaiba borítottam, és leöntöttem sajtszósszal. (Ehhez előzőleg besamelmártás-szerűséget készítettem, vagyis kevés forró olajon két evőkanál lisztet egy picit kevergettem, aztán egy fél liter tejjel felöntöttem. Megsóztam, borsoztam, belenyomtam egy gerezd fokhagymát, és valamilyen indíttatásból beledobtam egy babérlevelet is. Kis lángon sűrűsödésig főztem kavargatva, aztán belereszeltem kb. 10 dkg sajtot, most ementáli volt itthon, de bármivel jó.) A szószt és a tésztát összekevergettem, a tetejére is szórtam egy kis reszelt sajtot, és most épp a forró sütőben dekkol, én meg itt kinn várom, hogy szépen megpiruljon a teteje.

Hát... idén ez van :-)
Karácsonyi ebéd vega Hugi és kedvetlen nővére módra.
Vacsira majd talán összehozok valami izgalmasabbat.

2011. október 25., kedd

Tonhalas tészta

El se hiszem, hogy ezt eddig még nem írtam be. Az egyik kedvenc tésztás válságkajám, sőt, válságmentes időszakokban is nagyon szeretem :-)

A tészta az tészta, úgyis mindig van otthon, első lépésben ebből főz az ember annyit, amennyire szükség van, és olyan alakút, amilyet éppen talál. Jó, persze a cérnametélt kevésbé szerencsés, de például a spagetti, a penne, a masni- meg az orsótészta mind megfelel a célnak.

A szósz pedig úgy készül, hogy egy kisebbfajta vöröshagymát fel kell kockázni, olajon picit megpirítani, de nem barnásra, csak üvegesre. Jöhet bele egy gerezd zúzott fokhagyma, és rögtön a nyomában egy lecsöpögtetett tonhalkonzerv. A robbantott típusú is tökéletesen megfelel, de azért a másik, amelyikben egy nagyobb darab van, az valamivel igényesebb :-) Ha egydarabos volt a konzerv, akkor szét kell nyomkodni, a másikkal még ennyi munka sincs, és máris utánaküldhetünk egy pohár tejfölt, ami tulajdonképpen tejszín is lehet, vagy tejföl és tejszín vegyesen. Egyet rottyan, közben meg tudjuk kóstolni, és ízesíteni sóval, borssal, meg a kakukkfüvet is szereti. Tulajdonképpen kész is.

Lehet tuningolni olívabogyóval, zöldségekkel, sajttal, miegymással, és állítólag szokták készíteni paradicsomszószos változatban is, de én úgy még nem próbáltam, mert ez a tejfölös nagyon bejön.

Egy konzervből és egy kispoharas tejfölből két adag szósz jön ki.

2011. október 11., kedd

A pulyka helyett

Azért valamit kellett hoznom ebédre. Borsófőzeléket szerettem volna főzni, de nem volt otthon petrezselyem, én pedig anélkül nem szeretem - vagyis nem tudom, hogy szeretem-e, mert annyira nem is tudom nélküle elképzelni, hogy ha nincs petrezselyem, akkor borsófőzelék sincs.

Így aztán a változatos táplálkozás jegyében, miután a hétvégét végigpizzáztam (mert Kaposváron arról az egy pizzériáról tudjuk, hogy nemcsak viccesen olcsó, hanem finom is a kaja), épp ideje volt egy kis tésztát főzni, mert a végén még fogynék tizenöt dekát, az meg milyen lenne már :-)

Szóval szalonnás-zöldborsós masnitésztát főztem magamnak. Korábban már meséltem erről, csak akkor penne volt éppen otthon :-D Nem írom le még egyszer az elkészítést, mert itt meg tudjátok nézni.
Most nem tettem bele se vöröshagymát, se fokhagymát, és nem négy emberre főztem (esküszöm, nem emlékszem, ki volt akkor épp a másik három), hanem csak magamnak, de két adagot: egyet tegnap hoztam el, egyet meg ma.

2011. szeptember 29., csütörtök

Zöldséges tészta

Mivel nálam most élesben üzemel a válságkonyha, gondoltam, a mai főzőcskémről is beszámolok, nyilván megint a legeslegaljáról.

Kevés vízzel megpároltam két-három kis maréknyi mexikói zöldséget (a fagyasztóban rejtőzködött még egy fél zacskónyi :-), sóztam, fűszereztem- főleg grillzöldség-fűszerkeverékkel -, felöntöttem egy kis paradicsommal - dobozos passzírozott fajta - és takaréklángon addig főztem, amíg már elég sűrűnek találtam.
Ez lesz a szósz egy adag orsótésztához.

Alapesetben több adagot készítettem volna, legalább kettőt, de most már csak holnapra kell ebéd, mert hétvégén nem leszek itthon.

((Nincs egyébként komolyabb válság, de mivel a kirándulás alatt most egészen konkrétan egy kétnapos tokaji bortúrát kell érteni, ottalvással, pincelátogatással, borkóstolással, meg mindennel együtt, fizetést viszont csak a jövő héten kapunk, úgy döntöttem, hogy a héten már nem veszek semmi új kaját, hanem felhasználom a maradékokat, a pénzemet pedig nemesebb célokra fordítom, és ÉLEK belőle egy kicsit :-))

2011. augusztus 17., szerda

Kényszerű padlizsános tészta

Nem volt kedvem lemenni vásárolni, így abból főztem, amit találtam itthon. Eredetileg paradicsomos-padlizsános pennét szerettem volna, ehhez felkockáztam egy padlizsánt, és kevés olajon megpirítottam, sóztam-borsoztam, rányomattam egy gerezd fokhagymát, aztán kisebb lángon pároltam. Amikor úgy döntöttem, hogy rá kéne önteni egy kis paradicsompürét, akkor jött a felismerés, hogy az nincs, mert stikában megpenészesedett a hűtőben az elfelejtett maradék.

Mégis akartam rá valami "szottyot", ezért egy egész kicsi főzőtejszínnel küldtem meg, beletettem a pennét, és addig főztem még, míg majdnem az összes tejszín "eltűnt".

Meg lehet enni, persze paradicsommal jobb lett volna. De már írom a következő bevásárlólistát :-D

2011. június 23., csütörtök

Cukkinis trükkök

Hát itt jó nagy csend van mostanában.
Biztos mindenki nagyobb összeget örökölt, és ezért már nincsen válságban a konyhájuk :-)
(Bárcsak ez lenne.)

Én meg utálom egyedül csinálni a közös blogot, tehát tulajdonképpen duzzogok és sztrájkolok - biztos sok mindenkit meghat és érdekel -, de most egy kicsit beszüntetem a sztrájkot, mert kitaláltam két tök jó cukkinis ragut tésztához, és azokat azért le akarom írni :-D
Egyébként a CBA-ban 199 volt a héten a cukkini. Magyar!!!

Első: karikákra vágott cukkinit (helyes kis zsenge cukkinik voltak, mittudomén, 20-25 cm-esek, és a felét használtam fel egy adaghoz) picikét elősütöttem egy kevés olajon, és megfűszereztem (ezt nyilván lehet egyénileg :-) Kiszedtem, aztán a maradék olajba gorgonzola-kockákat dobtam, szétnyomkodtam, és megvártam, míg kicsit olvadni kezd, akkor hozzákevertem 2-3 kanál tejfölt, és amikor rottyant egyet-kettőt, visszatettem a cukkinit, és kész is volt.

Második: megpirítottam pár karika kolbászt, kiszedtem, félretettem. Ugyanebbe a serpenyőbe tettem a cukkinikarikákat, és őket is megpirítottam kicsit. Kolbász vissza, kis löttyontés passzírozott paradicsom, só, bors, picike cukor, meg kakukkfű ment bele. Egy-két perc forralás után késznek nyilvánítottam.

Az első jobb. Csak mondom.

2011. május 4., szerda

Spenótos-juhtúrós rakott tészta

Az már szinte szabályszerű, hogy ha másnapos vagyok, tésztát főzök :-)
(Igen.)

A másik szabály, hogy még véletlenül se megyek vásárolni, mert ahhoz meg mozogni kell (arról nem is beszélve, hogy most például nem is volt már nyitva a cébéá, amikor hazaértem, és messzebbre kellett volna mozogni), és erről szó se lehet.

Fellelhető alapanyagok:
- kockatészta
- trappista sajt
- tejföl
- felszecskázott és lefagyasztott spenót
- juhtúró (egy olyan kis tömlős izé, pogácsából maradt ki)
- persze só, bors, fokhagyma, szerecsendió is

A spenótból - mondjuk hogy - főzeléket csináltam (de nem volt összeturmixolva semennyire, hanem viszonylag nagy darabokban voltak benne a levelek), a juhtúrót elkevertem tejföllel, a tésztát meg kifőztem. Jénaiba rétegeztem, sajt a tetejére, be a sütőbe, pirulásig sütni. Oszt' jóvan.
Nem kifejezetten szofisztikált, de aznap én se voltam az, és egyébként pedig teljesen józan és kipihent állapotban is pont ugyanígy készítettem volna, csak talán valamivel gyorsabban :-)
Ja, egyébként ronda :-D

2011. január 29., szombat

Krumplis tészta

Ma se nagyon erőltettem meg magamat :-) De igazából szeretem a krumplis tésztát, tervezgettem már egy ideje, és a húgom is itthon van, aki meg ugye nem eszik húst. A körülmények tehát épp megfelelőek voltak :-)

Tudom, hogy van a krumplis tésztának olyan változata is, amikor először megfőzik a krumplit, készítenek külön egy hagymás-paprikás alapot, ebbe belekeverik a főtt krumplit, kicsit összenyomkodják, és aztán összekeverik a tésztával.
De én nem így szoktam, hanem főzök inkább egy sima mezei paprikás krumplit rövid lével (direkt jó sokat kevergetem, hogy szétessenek a krumplikockák), kifőzöm a tésztát - fodros nagykocka a király -, beleborítom a paprikás krumpliba, és még mindig nem zárom el a gázt alatta, hanem hagyom kicsit lepirulni. Persze akármilyen rövid lével is főzöm a paprikás krumplit, ez így mindig kicsit túl szottyos lesz, úszik a sűrű krumplis "szószban", de én így szeretem a legeslegjobban, még akkor is, ha másnapra teljesen összeáll egy nagy krumplistészta-tömbbé, és akkor már nem túl szép, viszont még mindig nagyon finom.

5 nagy krumpliból és fél zacskó kockatésztából készítettem, körülbelül 4 adagnak tűnik.

2010. november 25., csütörtök

Túrós tészta

Szalonnával, természetesen.

Fél kg túró 320 Ft volt akciósan.
A feléből körözöttet kotyvasztottam tegnap vacsira, a maradékból használtam a tésztához.
2x125 g kockázott bacon, 350 Ft volt.
A felét megsütöttem, a másik fele megmaradt.
Kellett még pár kanál tejföl, meg négy kis marék kockatészta, de ebből már 2 ebéd lesz.
És a túróból még így is marad...

Szállítási javaslat:
Egyes doboz: a tészta, összekeverve a szalonnával.
Kettes doboz: túró és tejföl, összekeverve.
Mikrózni csak a tésztát kellett.
Így most nem futottam bele a tipikus dobozos hibába, miszerint beszívja a tészta a tejfölt.

2010. október 30., szombat

Minimál stílusban

A válságkonyha és a másnaposkonyha közös vonása, hogy abból kell főzni, ami otthon van.
Egyrészt megint a szokásos hónap végi templomegere-üzemmódban vagyok, másrészt meg buliztunk is tegnap, és ilyenkor valahogy olyan távolinak és elérhetetlennek tűnik az út túloldalán lévő cba :-)

Gyors hűtő- és szekrényellenőrzés után végül eléggé spontán módon, mindenféle maradékokból készítettem egy sonkás-sajtos tésztát, ami egyébként olyan finom lett, hogy máskor még talán szándékosan is főzök ugyanilyet :-D

Tehát, jegyezzétek meg, ha lapul a hűtőtökben:
- két maréknyi felkockázott tarja
- egy fél pohár tejföl
- és egy megkezdett kempingsajt,
a konyhaszekrényben pedig találtok mindegy-milyen alakú száraztésztát, akkor ebből már lesz ebéd :-D

Kis olajon megpirítottam a tarját, közben a kempingsajtot összekevertem a tejföllel, ráöntöttem a tarjára, egy picit megborsoztam, aztán pár percig hagytam főni, kész. Közben a tésztát is megfőztem, és ennyi. "Ingyenes". Finom. Nem kellett miatta elhagyni a bázist. Mi kell még? Ja, igen: két adag lett, szóval a vacsora is megvan :-D

2010. október 6., szerda

Itt vagyok :)

Hát először is köszönöm, hogy befogadtatok. :) 29 éves vagyok, az időm nagy részében 3 törpét terelek(a gyerekek: Vivi 5, Lara 3, Bence 1), plusz egy nagytörpét (a férjem), és hétvégente plusz még egy kamasztörpe (férjem előző házasságából Erik 10). Szeretek főzni, de utálok órákat ácsorogni a tűzhelynél. Imádom nagymamám szakácskönyvét. Keresem azokat a régi jó dolgokat amik már nincsenek.
A férjem is főz, bár ő érzésre kotyvaszt. Szerencsére finomakat. :)
Nos nyitásnak egy mentőkaja ami kész van annyi idő alatt amíg megfő a tészta. (A férjem receptje.)

Paprikáscsirke ízű tészta:

Kell hozzá

Tészta
1db tyúkhúsleveskocka
1db pörköltszaft kocka
kb 2 dl víz
1 kis doboz tejföl
és egy kis darab sajt kb 10 dkg

A vizet felforraljuk, beledobjuk a kockákat, addíg keverjük míg fel nem oldódik. Akkor belerakjuk a tejfölt, belereszeljük a sajtot, összerottyantjuk és ha kifőtt a tészta akkor összekeverjük. Ennyi. Nem nagy kunszt és nagyon finom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...