2010. január 21., csütörtök

Lencsefőzelék a fagyasztóból

Idén se fogok meggazdagodni, mert január elsején a nagy punnyadásban elfelejtettem lencsét főzni. Másodikán jutott eszembe, de nem tudom, ér-e úgy is :-)
Megfőztem egy egész csomaggal (0,5 kg), maradt is belőle még két adag - négy vagy öt volt összesen -, ezeket lefagyasztottam.

Mivel a tegnap estém nem úgy alakult, ahogy terveztem, nem volt időm főzni mára. Ha csak én vagyok itthon, akkor nem katasztrófa, de ha Juditka is (aki a lakóotthonban nem éppen a problémamentes evésről híres), akkor mindenképp főtt étel kell, mégpedig vegetáriánus. Délelőtt kiszedtem a lencsét a fagyasztóból, aztán elmentünk hivatalos ügyet intézni, most pedig megmelegítettem, és kész is az ebéd.

Az én lencsefőzelékem hozzávalói, kb. 4 személyre:
- egy csomag (0,5 kg) lencse
- 2 babérlevél
- 1 pohár tejföl
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- liszt
- só
- pici ecet
- pici mustár

A lencsét megmosom, beáztatni nem szoktam, mert nem muszáj, könnyen puhul. Annyi vízben, amennyi rendesen ellepi, felteszem főni, egy meghámozott, de egyben hagyott vöröshagymával, két babérlevéllel, meg persze sóval. Közepes lángon főzöm, amíg megpuhul. Ha közben elfőtt volna a víz, öntök hozzá még egy kicsit, de a végére nagyjából el szokott fogyni róla. Míg a lencse fő, összedobom a szokásos habarást: a nagy kanál lisztet először egy kis vízzel keverem simára (pici kézi habverővel szoktam én is), aztán a tejföllel. A habarásba nyomom bele a fokhagymát is. Ha már elég puhának ítélem a lencsét, öntök hozzá egy kanál ecetet (vagy egy kicsit többet, kóstolni szoktam mindig). Ezt tényleg csak akkor, ha már nem kell tovább főnie, mert állítólag az ecet megállítja a puhulást. Utána hozzákeverem a lisztes-fokhagymás tejfölt, ízesítem egy kevés mustárral, mert szerintem tök jó bele, aztán megvárom, míg sűrűre fő és elmúlik a lisztíze, ekkor kész is van. A hagymát és a babérlevelet ki szoktam dobni belőle.

Én általában üresen eszem, minden nélkül, Judit néha kér hozzá tükörtojást.

Más rendes emberek, gondolom, tisztességesen berántják, és valami húsfélét adnak hozzá feltétnek.

A költségkalkulációt majd beírom, de most nem emlékszem, mennyibe került a lencse.Túl sokba biztos nem.
Fotó nincs, a lencsét se a szépségéért szeretjük.

Altair:
A jó édes horváthroziját annak, aki a lencsefőzeléket rántással valaha leírta a szakácskönyvébe... :o) Idén szilveszterkor újítottam úgy készítettem (ráadásul vöröshagymás, fűszerpaprikással), hogy autentikus legyen. Szörnyű volt, vacak, ehetetlen - na, jó, azért elfogyott.

Mi a lencsét füstölthúslével öntjük fel, mert előtte jól főzünk egy füstölt csülköt vagy ilyesmit feltétnek. A felöntött lencsébe belehámozzuk egy citrom héját, amit habarás előtt kidobunk. A habarás semmi extra: Tejföl-liszt.

Az ecetet a tányérban rakjuk bele. Ezt a főzés megállítást én a paradicsommal tudom, de mivel az is a savasságával okozza, teljesen logikus, hogy az ecetnek is ilyen hatása van. Viszont lefagyasztani, másnapra eltenni is jobb ecet nélkül, amiben lehet savtűrő mikroba. Általában véve az ételekbe utólag kevert fűszerekkel, ízesítőkkel 1000-10000 mikrobát lehet bejuttatni, szóval ezt inkább kihagyom. Evés előtt nem gond, mert nem betegíthet meg, de a kajában dagonyázva jól elszaporodik és... A többit el tudjátok képzelni! :o)

Maris:
A citromot már hallottam, sőt próbáltam is, de nem éreztem, úgyhogy nem ismételtem meg :-)

Füstölthús nálunk ugye nem játszik a fűevő miatt (jobb, ha a lefagyasztott aranytartalék is olyan, amit oda lehet adni neki), de ezt az ecetet meg utólag belekeverést megjegyzem!

Altair:
Jártam a Vásárcsarnokban és 1 kg lencse 500 Ft volt az egyetem felőli oldalon a földszinten középen. :o)

3 megjegyzés:

  1. Na pont ilyen válság konyhás blogot kerestem! Hurrá!

    VálaszTörlés
  2. Izé, én rántással szoktam, pirospaprika nélkül. És szeretjük. De semmi hagyma. Semilyen. Tejföl meg citrom igen. Érdekes.

    VálaszTörlés
  3. További válságrecepteket is elfogadunk. :o)

    Gondolom, hogy aki rántással szokta meg, annak az a finom, de nekem kár volt újítani, mert habarni szoktam. :o) De a HR szakácskönyv tényleg vöröshagymás-pirospaprikás rántást írt. Én meg már megint hittem neki.

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...