Öcsém mesélte, hogy ő régebben azt hitte, utálja a padlizsánt, egészen addig, míg egyszer egy haverjánál padlizsános tojást kapott enni. Azóta szereti.
Én magam a padlizsánt már nagyon régóta szeretem, de magamtól sohaazéletbe' eszembe nem jutott volna padlizsános tojást készíteni.
De ezek után muszáj volt kipróbálnom, és tényleg nem rossz.
Mondjuk lehet ám, hogy inkább tojásos padlizsán :-)
Fogtam egy kis padlizsánt, meghámoztam, felkockáztam, kicsit megsütöttem serpenyőben, aztán ütöttem rá két tojást, ez volt a recept, slussz. Bedobozoltam, elhoztam ebédre, lesz hozzá sok paradicsom, meg egy tökmagos-sajtos buci.
Update. Amit még feltétlenül el kell mondanom: ez a kaja RONDA. A padlizsán megfogja a tojást, és hát mondjuk úgy, hogy ez nem tesz jót neki. Viszont tényleg finom. Egyre finomabb lesz. (Bár addigra elfogy :-P )
Update: kipróbáltam hagymával, borssal, ahogy Maria javasolta. Úgy is finom, de bevallom, nekem a "natúr" változat jobban ízlett. Aki gondolja, próbálja ki ezt is, azt is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: padlizsán. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 4., kedd
2012. május 17., csütörtök
Gombás kuszkusszal töltött padlizsán
Tök jó vacsit főztem tegnap, ezt el kell mesélnem.
Húsmentesre volt igény, de nekem ez nem gond, és egyébként is inkább eszem kettesben vegát, mint egyedül mondjuk pörköltet.
Megtisztítottam és felaprítottam fél kiló csiperkegombát, meg egy fej hagymát. Két padlizsánt kettévágtam, és kivágtam a belsejét, azt is felkockáztam. Megpároltam a hagymát egy kis olajon, aztán rátettem a padlizsánt, megsóztam, kicsit sütögettem, aztán beletettem a gombát is. Még egyszer megsóztam, szerencsére a gomba engedett egy csomó levet, így nem volt baj, hogy addigra a genya padlizsán rég felszívta az összes olajat. Megborsoztam, kevés passzírozott paradicsommal felengedtem, és beleszórtam egy csokor felaprított petrezselymet. Pár percig még rotyogtattam, és ez a része kész is volt.
Közben egy pici fazékban vizet forraltam egy kevés ételízesítővel. "Menteset" használok, amiben nincs színezék meg tartósítószer. Egy csésze kuszkuszt tálba szórtam, két csésze ételízesítős vízzel leforráztam, letakartam. Kb. 10 perc múlva már magába szívta a vizet és megpuhult, akkor összekevertem a padlizsános-gombás raguval.
Az "üres" padlizsánokat egy kiolajozott jénaiba sorakoztattam, megtöltöttem őket a kuszkuszos cuccal, és tejfölt kentem a tetejükre. Előmelegített sütőben a tejföl megpirulásáig sütöttem őket.
A töltött padlizsán mellé összedobtam még egy kis salátát mindenféle nyers zöldségből: paradicsom, vékonyra gyalult bébicukkini, meg egy fél lilahagyma került bele, meg sok további petrezselyem, és ezen kívül csak olívaolaj.
A töltelék egyébként szerintem - bár igen ronda - önálló ételként is megállja a helyét, de a padlizsánokba töltve még jól is néz ki :-D

2011. szeptember 13., kedd
Széljegyzet padlizsánkrémhez
Márványsajttal is tök jó! Csak próbaképpen kevertem bele egy kicsit, és most itt veregetem a saját vállamat, hogy mekkora ötlet volt :-D
2011. augusztus 17., szerda
Kényszerű padlizsános tészta
Nem volt kedvem lemenni vásárolni, így abból főztem, amit találtam itthon. Eredetileg paradicsomos-padlizsános pennét szerettem volna, ehhez felkockáztam egy padlizsánt, és kevés olajon megpirítottam, sóztam-borsoztam, rányomattam egy gerezd fokhagymát, aztán kisebb lángon pároltam. Amikor úgy döntöttem, hogy rá kéne önteni egy kis paradicsompürét, akkor jött a felismerés, hogy az nincs, mert stikában megpenészesedett a hűtőben az elfelejtett maradék.
Mégis akartam rá valami "szottyot", ezért egy egész kicsi főzőtejszínnel küldtem meg, beletettem a pennét, és addig főztem még, míg majdnem az összes tejszín "eltűnt".
Meg lehet enni, persze paradicsommal jobb lett volna. De már írom a következő bevásárlólistát :-D

2010. november 12., péntek
Paradicsomos rakott padlizsán
Hétvégén a Lidlben vettem egy padliszánt is, meg se próbltam ellenállni, a padlizsán szerintem olyan szép :-) Ha meglátom, muszáj hazahoznom legalább egyet. Aztán törhetem a fejem, hogy mi legyen belőle, mert sokáig nézegetni nem lehet ugyebár.
Kigondoltam végül a paradicsomos rakott padlizsánt. Eredetileg padlizsán-, paradicsom-, és sajtrétegeket terveztem, és neki is álltam a főzésnek ma reggel, mert van néhány szabad órám.
Először elkészítettem a szokásos paradicsomszószomat: apróra vágott vöröshagymát pirítok egy kis olajon, mikor már szép aranysárga k, akkor két gerezd zúzott fokhagymát is belesuttyantok, gyorsan elkeverem, és már öntök is hozzá egy doboz hámozott paradicsomot. Só-pici cukor-bors, és gyakorlatilag a lekvár halmazállapot elérésig főzöm takaréklángon, miközben az ízlésemnek, meg a készülő ételnek megfeleően további fűszereket teszek bele - vagy nem -, ma például egy kis bazsalikomot meg oregánót.
Közben a padlizsánt karikákra vágtam, besóztam, állni hagytam, aztán a nedvességet papírtörlővel leitattam a szeletekről. Tettem egy halvány kísérletet arra, hogy lisztbe forgatva hátha nem szívja magába a világ minden olaját sülés közben, de magába szívta. Eső után köpönyeg címszóval eszembe jutott, hogy jobb lett volna a sütőben megsütni, így viszont kénytelen voltam még valami "kötőanyagot" is beletervezni az ételbe, elkerülendő az ebéd utáni brutális hasfájást, ami ennyi olaj elfogyasztása után óhatatlanul bekövetkezett volna.
Gyorsan meghámoztam, kockákra vágtam és megfőztem három szem krumplit. Villával kicsit összenyomkodtam, ezzel kész is volt a rakott padlizsán következő rétege.
Már csak a húsz, illetve bocsánat, inkább tizenöt dekányi füstölt mozzarellát - hm, hát megkóstoltam párszor, na - kellett vékony szeletekre vágni, és kezdhettem is rétegezni az egyik kisebbfajta jénai tálamban.
Padlizsán-krumpli-paradicsom-mozzarella, míg minden el nem fogyott. Igazából két teljes sorozatra volt elegendő az alapanyag, vagy inkább a krumpli, mert aztán a tetejére még jutott egy réteg padlizsán, paradicsom, és persze sajt.
Sütőbe raktam az egész építményt, és sajtbarnulásig sütöttem. Jelentem: NAGYON jól néz ki, és finom illata van. Az ízéről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert éppcsak elzártam a gázt, még tűzforró. 3-4 adagnak tűnik, és ránézésre lehetne valami grillezett hús körete is, de az momentán nincs a háznál.

2010. július 29., csütörtök
Főzés a netről
Két darab padlizsán 200 Ft (egy darab padlizsán 100 Ft :-), egy csomag bulgur kb. 500 Ft (20 dkg bulgur kb. 200 Ft), a receptet meg Chili és Vanília.
Csípős bulgur piláf sült padlizsánnal.
Tényleg csípős :-)
De nagyon finom!
Csípős bulgur piláf sült padlizsánnal.
Tényleg csípős :-)
De nagyon finom!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)