A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 2., hétfő

Meglepő sárgarépasaláta

Azért meglepő, mert sejtettem én ugyan, hogy nem lesz rossz, de hogy ennyire finom legyen egy ilyen egyszerű kis izé, arra nem is gondoltam volna :-)

Lehet, hogy véletlenül egy "létező " salátát készítettünk el, de abszolúte fejből jövő volt az ötlet, semmi könyv meg internet meg ilyesmi... lereszeltünk pár sárgarépát, beleszórtunk egy kis mazsolát, aztán összekutyultunk egy kis mézet meg citromlevet, és ezt az egészet ráöntöttük a répára. Jól elkevertük, és kész is volt, kicsit állni hagytuk.

Csicseriborsó-curry volt az ebéd tegnap meg párolt rizs, és ahhoz akartam még kitalálni valamit. Ez a valami lett a répasaláta, amit szerintem a jövőben rendszeresen meg fogunk ismételni.

2012. augusztus 7., kedd

Krumplisaláta abból, ami van

Majonézes krumplisalátát gondoltam ki holnapra. Már meg is főztem és felkarikáztam a krumplit, amikor eszembe jutott, hogy tennék bele egy kis savanyú uborkát is, felkockázva. Már indultam is hűtőhöz, ahol persze nem volt uborka.
Nagyban nyafogtam magamban, hogy de én akkor is szeretnék még valamit beletenni, amikor észerevettem egy üveg sültpaprika-salátát, hoppáhoppá.
Illetve csak a maradékát, az utolsó 4-5 fecni úszkált csak a lében, na de ez nekem pont elég volt.
Mivel nagyon puha volt, felkockázni nem lehetett, csak széttrancsírozni, a piros trancsírhoz kevertem a majonézt, meg pár kanál tejfölt, ez a rózsaszínes, nem éppen szép öntet került a krumplira.
Jó lesz ez.
Még csak így frissen kóstoltam bele, már most sem rossz.
De egy éjszaka a hűtőben további csodákat fog művelni.

Addig iszom egy fröccsöt. 


2011. december 24., szombat

Vacsora szentestére

Egészen komolyan tényleg nincs jobb dolgom december huszonnegyedikén este, mint blogot írni, szóval megint itt vagyok.
Délutánra kicsit összébb szedtem magam, meg egy minimális ihletem is jött valahonnan, tehát már közelítettünk a "normálishoz", persze kérdés, hogy mit nevezünk annak...

Waldorf-saláta: a levesből kimaradt fél zellert meg két kis almát gyufaszálnyi csíkokra vágtam, és mivel mindkettő barnulós, egy kicsi citromlével elkevertem. Szintén csíkokra vágtam még valamennyi sajtot, és megtörtem egy marék diót, de nem pirítottam meg, csak durvára vágtam. Elkevertem 2-3 kanál tejfölt ugyanennyi majonézzel, és összeforgattam az összes többi cuccal.

Almás-mákos palacsinta: sütöttem pár palacsintát, és olyan töltelékkel töltöttem meg, amihez reszelt almát kezdtem párolni, majd amikor levet eresztett, cukrozott darált mákot kevertem hozzá. Az alma levében a mák is bírt főni egy kicsit. Fahéjjal ízesítettem. Ezzel a.... ööööö... kotyvalékkal töltöttem meg a palacsintákat.

Juditnak ízlett, és volt egy vendégem, neki is. Én meg nem szeretem a mákot, tehát jobb, ha kussolok.

2010. szeptember 1., szerda

Vacsoraötlet pulykamellből

Salátát terveztem vacsorázni tegnap is, csak úgy magában (paradicsom, kápia és zöldpaprika, lilahagyma, római saláta, ketchupos-majonézes-tejfölös öntettel), aztán mégis kiegészítettem egy kis hússal.

Vettem pulykamellet az Intersparban, nem volt olcsó, viszont legalább jó sokba került: kilója kb. 1500 Ft. Az enyém nem volt egy kiló, mert "csak" 1300 Ft-ot fizettem érte. Kettévágtam, és az egyik felét egyben megsütöttem (jó lesz szendvicsbe, főzelékhez, vagy további salátába).

A másik felét viszont vékony és hosszúkás szeletekre vágtam, jól összepacsmagoltam zöld pestoval, egyenként egy-egy szelet bacont tekertem a húsdarabok köré, és egy kevés olajon addig sütöttem, míg a szalonna szépen megpirult.

A pesto - Spar sajátmárkás - 369 Ft-ba került, a 200 g-os Kométa bacon pedig 449-be. Mindkettőből maradt persze, majd kitalálok valamit, amihez fel lehet használni, pl. spagetti, hű, de belefáradtam a sok gondolkodásba.

2010. augusztus 27., péntek

Falafel és görög saláta.

Világok találkozása a tányéromon :-)

Nem nagyon írok receptet, inkább csak ötletadó bejegyzésnek szánom.

A lidliben háromszázakárhányért lehet kapni üveges csicseriborsó-konzervet,naná, hogy vettem rögtön kettőt, az elsőből lett a falafel.
Próbáltam már többször (tojás és/vagy prézli nélküli, autentikus változatban), általában persze szét is esett, én meg mérgelődtem, most viszont megnéztem, hogy csinálja Viki (így csinálja Viki), és az ő leírása alapján végre igazán jól sikerült.

A görög salátát pedig azért készítettem, mert volt otthon paradicsom és kígyóuborka, meg egy jégsaláta :-)
Vettem még fetát, olívabogyót, lilahagymát, aztán hadd szóljon.

Mese nincs, néha Juditka nélkül is jólesik egy-egy húsmentes vacsora.

2010. augusztus 18., szerda

Variálható ebéd és vacsora: fasírt salátával

Most néztem, hogy írtam már be vöröslencse- és babfasírtot is, de "igazit" még soha :-D
Pedig tegnap is az volt vacsira. Meg ma ebédre.
Különböző salátákkal, a napszaknak megfelelően (este nálam már tiltólistás a tészta, de a hús és a zöldség engedélyezett).

Kezdjük a fasírttal! Hozzávalók:
- 0,5 kg darált hús (bármilyen, de én most sertéshúst használtam)
- 3 szelet kenyér felkockázva, beáztatva, utána jól kinyomkodva (pici negyedkiló vekni volt... rendes kilós kenyérből talán egy szelet is elég. Amúgy pedig ha lett volna zsömle, akkor abból használok egyet, de nem volt.)
- fél fej vöröshagyma felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma összezúzva
- 1 tojás
- só, bors, pirospaprika
- prézli

Elkészítés:
A húshoz adtam a kenyérkockákat, a tojást, a hagymákat, aztán megfűszereztem, és masszát gyúrtam belőle. Kb. pingponglabda-méretű golyókat formáztam, prézlibe forgattam, és bő olajban, közepesnél kisebb lángon, egyszer átfordítva megsütöttem őket Szép aranybarnára.

Tésztasaláta (ez amolyan drukkersaláta lett, vagyis "mindent bele"):
- 3 marék orsótészta megfőzve
- fél doboz csemegekukorica
- maradék sajt, kicsi kockákra vágva
- 2 kis kovászos uborka, szintén felaprítva
- öntet, amihez tejfölt, majonézt, sót és borsot kevertem össze

Elkészítés: mindent tálba rakunk és összekeverjük. Érdemes egy órára hűtőbe tenni fogyasztás előtt. Másnapra az ízek összeérnek, a tészta viszont beszívja az öntetet. Valamit valamiért...

Maradékmentő vegyes zöldsaláta:
- fél zacskó "levélmix"
- 1 paprika, felkockázva
- 1 paradicsom, felkockázva
- öntet: mustár, fehérborecet és olívaolaj, na meg persze só-bors, kézi habverővel krémszerűvé keverve

Elkészítés: igen, összekeverjük :-)

Osztozkodás: majdnem 20 fasírt lett. A zöldsalátából nem maradt említésre méltó mennyiség, a tésztasaláta 3 adag volt.
1) Light Menü: fasírt zöldsalátával
2) Haspók Menü: fasírt zöldsalátával ÉS tésztasalátával
3) és 4): két munkahelyi ebéd bedobozolva 3-3 gombóc, 1-1 adag tésztasaláta.

2010. március 25., csütörtök

Másféle válság, megoldás a saláta

Van az, amikor az ember csak úgy csoszog az interspárban, este 6-kor elalszik állva, lóg az orra, majd' a nyavalya töri valami friss zöldség után, de közben március van, a paradicsom narancsárga, olasz és drága, a fejes saláta ugyan lehet, hogy magyar, de az meg sose fogy el, megpunnyad, és ki kell dobni jól, az alma unalmas, a savanyú káposztára meg a répára meg a céklára rá se bírok már nézni, unom, unom, unom, és legelni akarok, zöldet, finomat, tavaszit, és húsvétot akarok, és tojást, és mostakarom, mert ha nem, akkor sírok.

Megszegtem a szezonális hazai zöldségfélékre vonatkozó összes szigorú alapelvemet. Hogy én csak olyat veszek mindig.
Vettem egy zacskós salátakeveréket. Igen. Vettem. 400 forintért basszus, három marék füvet meg levelet, két karika hagymával.
Ez még nem minden.
Vettem narancssárga olasz koktélparadicsomot. 300 forintért.
Volt otthon egy darab márványsajt, már majdnem arrébb mászott magától, szerintem az is került vagy 300 forintba, és már hetek óta ott érleltem a hűtőben, csirkéhez akartam, de valahogy sosem vettem csirkét, biztos nem is gondoltam komolyan.

Összetörtem a márványsajtot, tejföllel elkevertem, beleszórtam az összes fellelhető növényzetet (zacskós saláta és műanyag koktélparadicsom), aztán főztem hozzá néhány tojást, és ez lett a vacsora. Ketten megettük a Medvével.

Fejenként 500 forintos saláta, ez nem igazán illik a válságkonyha profiljába, ludwigpékséges hagymás kenyérkével meg pláne nem, de ez most konkrétan a lelkemnek kellett. Nem hátrány, hogy finom is volt :-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...