2010. március 25., csütörtök

Másféle válság, megoldás a saláta

Van az, amikor az ember csak úgy csoszog az interspárban, este 6-kor elalszik állva, lóg az orra, majd' a nyavalya töri valami friss zöldség után, de közben március van, a paradicsom narancsárga, olasz és drága, a fejes saláta ugyan lehet, hogy magyar, de az meg sose fogy el, megpunnyad, és ki kell dobni jól, az alma unalmas, a savanyú káposztára meg a répára meg a céklára rá se bírok már nézni, unom, unom, unom, és legelni akarok, zöldet, finomat, tavaszit, és húsvétot akarok, és tojást, és mostakarom, mert ha nem, akkor sírok.

Megszegtem a szezonális hazai zöldségfélékre vonatkozó összes szigorú alapelvemet. Hogy én csak olyat veszek mindig.
Vettem egy zacskós salátakeveréket. Igen. Vettem. 400 forintért basszus, három marék füvet meg levelet, két karika hagymával.
Ez még nem minden.
Vettem narancssárga olasz koktélparadicsomot. 300 forintért.
Volt otthon egy darab márványsajt, már majdnem arrébb mászott magától, szerintem az is került vagy 300 forintba, és már hetek óta ott érleltem a hűtőben, csirkéhez akartam, de valahogy sosem vettem csirkét, biztos nem is gondoltam komolyan.

Összetörtem a márványsajtot, tejföllel elkevertem, beleszórtam az összes fellelhető növényzetet (zacskós saláta és műanyag koktélparadicsom), aztán főztem hozzá néhány tojást, és ez lett a vacsora. Ketten megettük a Medvével.

Fejenként 500 forintos saláta, ez nem igazán illik a válságkonyha profiljába, ludwigpékséges hagymás kenyérkével meg pláne nem, de ez most konkrétan a lelkemnek kellett. Nem hátrány, hogy finom is volt :-)

3 megjegyzés:

  1. Bevallom, már február óta veszek salátakeveréket...

    Ha lenne egy házam és egy kertem, akkor nem kellene, viszont nincs. (Akkor tartanék a hideg előszobában pár ládányi tépősalátát.)
    A sütőtök-cékla-sárgarépa kombó tök jó, de már egy hét után is unalmas. :-(
    Viszont a nyers káposzta, kelkáposzta és kínai kel is jó salátaalap - árban pedig ide illene. :-)

    VálaszTörlés
  2. Legkedvesebb barátnömtöl kaptam nemrégiben egy csíráztatótálat. Azóta különbözö csírák kerülnek a joghurtba, vagy találnak párra pl. jégsalátával. Ecetet nem használok, citromlé, kis só és cukor kerülnek a salátára. Annyiféle magocska létezik, hogy egész télen lehet próbálkozni és mindig van valami friss zöld-ség otthon.

    VálaszTörlés
  3. Tavaly én is próbáltam csíráztatni, igaz, csak befőttesüvegben, de amikor sikerült, és nem száradt ki az egész, akkor meg annyi lett, hogy nem győztem megenni, és inkább meg is rohadtak. Szóval ez nem volt egy sikertörténet :-) Azért lehet, hogy megpróbálom idén is.

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...