Bár szeretek főzni, az én életemben is vannak olyan napok, amikor nem érek rá, későn zuhanok haza, vagy csak nincs kedvem. Hogy ilyenkor se szoruljak a drága, és cserébe nem mindig finom menzakosztra, a jól fagyasztható ételekből rendszeresen főzök sokkal többet, mint amennyire szükségem van.
Tegnap például 4 csirkecombból főztem pörköltet. Rengeteg lett.
(4 alsó meg 4 felső egybecsomagolva, és AKCIÓS volt :-)
Mivel jó alaposan elsóztam, tudtam, hogy ezen csak a tejföl segíthet. Ki is szedtem és félreraktam az összes combot, és a léből is kimertem kábé a felét, aztán egy jó adag tejfölt belekavartam a megmaradó lébe. Visszapakoltam bele 2 ilyen meg 2 olyan combot. Ezt a részét fogom megenni ezen a héten.
A többit viszont nem tejfölöztem be, hanem kapásból ment a fagyasztóba, úgy, ahogy volt.
Illetve nem úgy.
Tárolási és élvezeti szempontból is van értelme szerintem, ha az ember csak a húst rakja el. Finnyás vagyok, a bőrét úgyse eszem meg, a csontja pedig végképp nem fog kelleni. Adta magát, hogy a fagyasztós dobozba már csak a vajpuhára főtt, a csontról szinte magától leugró husit tegyem el, meg persze a szaftot.
Sőt, ha már úgyis összekentem magam vele, akkor kicsontoztam a tejfölös mártásba visszakerülő combokat is. Munkahelyre kényelmesebb így vinni, és nem kell csontokat dobálni az irodai papírkosárba. El is hoztam az első részletet ma reggel. Indulás előtt gyorsan megfőztem hozzá egy zacskós kölest, amiről még nem tudom, milyen lesz, de nem akarok mindig rizst és tésztát enni.
Csirke- vagy pulykamellből vagy soványabb disznóhús-szeletekből gyakran készítek olyasmit, hogy az elősütött hús tetejére rápakolok gyakorlatilag bármit, aztán készre sütöm a sütőben. A múltkor padlizsános-sajtos csirkemell készült így, tegnap pedig párolt gombát, maradék, azonnal felhasználásért kiáltó bacont, pár szelet paradicsomot, meg egy kis sovány sajtmaradékot halmoztam a hússzeletekre. Kiolajozott jénaiba pakoltam, köréöntöttem még az elősütéskor megmaradt levét, lefóliáztam, sütöttem egy darabig, aztán fólia nélkül megvártam, míg a sajt rápirul. Az időtényezőről elegánsan elfeledkeztem, így sajnos túlzottan kiszárítottam a húst, ezért nincs is kedvem lefagyasztani, pedig 4 szelet van, és a fele ennek is jó vésztartalék lehetne. Na de milyen már, ha valami finom ebéd után kotorászva végül egy ilyen félresikerült izét talál az ember, szóval inkább gyorsan megeszem ezen a héten, és legközelebb jobban vigyázok :-)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rakott. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 12., hétfő
2012. szeptember 18., kedd
Rakott krumpli - sufnituning
Az úgy volt, hogy egy szombati esküvői buliból vasárnap reggel értem haza, és mivel az alvás nagyobbik részét igyekeztem estére tartogatni (mert ugye hétfőn munka), egész nap valami borzalmas zombiállapotban lézengtem. Ennek megfelelően arra nem voltam képes, hogy egy darab kolbászt megsüssek ebédre.
A kolbászt még a sógornőmtől kaptam, aki valami disznóvágás kapcsán jutott hozzá még télen, vagy kora tavasszal, vagy fene tudja, de nem is lényeges, mindenesetre átpasszolt belőle egy darabot. Eddig a fagyasztóban dekkolt, de most szépen kiolvasztottam, megszurkáltam, elősütöttem mindkét oldalon, aztán öntöttem alá egy kis vizet, és lefedtem, hogy majd megsül, de igazából csak a gázon, mert a sütőt nem volt kedvem kipakolni és begyújtani.
Aztán ez a történet úgy végződött, hogy a kolbász egyrészt leégett, másrészt kidurrant, harmadrészt belül nyers maradt, én meg káromkodtam. Vissza is mentem aludni bánatomban.
De egy idő után rájöttem, hogy ebből így kaja nem lesz, valamit csinálnom kell a robbantott kolbásszal, mégpedig valami olyasmit, ami közben rendesen meg fog sülni.
Így lett rakott krumpli. Morzsolt kolbásszal :-)
Kicsit fura íze van, mert nem így szoktam meg, de legalább nem kellett kidobni semmit.
Ja igen, végül persze kipakoltam és begyújtottam a sütőt, szóval olyasmi nincs, hogy én valamit megússzak, amihez nincs kedvem :-D
2011. július 4., hétfő
Izgisebb juhtúrós zöldbab
Hiába nyertes csapat, egy kicsit azért változtattam rajta :-)
Igazából most juhtúrós-paradicsomos rakott zöldbab lett belőle.
Rétegek:
- párolt rizs
- "félpuhára" főtt zöldbab (zöldhüvelyű volt még mindig, de szerintem tökmindegy)
- karikákra vágott paradicsom
- juhtúró, kb. ugyanannyi tejföllel elkeverve, fokhagymával ízesítve.
Rétegezés után (túrós-tejfölös volt a teteje) sütőben átsütöttem, kész.
Nagyon jó!!!!!!!!!!!

2011. március 7., hétfő
Ezt főztem a hétvégén
Tárkonyos csirkeraguleves (olyan, mint ez a pulykás, itt).
Tojásos nokedli (sütőben átsütve, extra sültszalonna-kockákkal). Nokedli: 30 dkg liszt, 2 tojás, só, és annyi víz, amennyiből az a tipikusan csúnya, nyúlós, ragadós nokedlitészta lesz. Nem szoktam nagyon szépen elkeverni, csak úgy nagyjából. Sok sós vízben főzöm ki, több kis részletben.
Most 7 db elhabart és megsózott tojással kevertem össze, aztán egy jénaiba borítottam az egészet, és előmelegített sütőben átsütöttem. (Kizárólag a válogatós férfinép kedvére, akik előre megmondták, hogy ha nem így csinálom, akkor nem fogják megenni. Kedvem lett volna juszt se így csinálni, csak akkor lehet, hogy tényleg dobhattam volna ki a francba az egészet. Mindegy, maradok a hagyományos módszernél a továbbiakban.)
Rakott káposzta (savanyú káposztából, akkor az ugye kolozsvári?). Fél kiló darált húsból pörköltet főztem, közben egy csésze (kb. 2,5 dl-es mérőpohár) rizst megpároltam. A kettőt összekevertem, fél kiló (kevés! több kell!) savanyúkáposztával, meg egy csomó tejföllel rétegezve tepsibe pakoltam, és sütőben átsütöttem.
Újhagymás-baconos csirkeragu. Fél csomag bacont és 3 újhagymát felaprítottam. Kevés olajon először a bacont kezdtem sütni, majd hozzátettem a hagymát, végül a felkockázott csirkemellet. (Két egész csirkemellet vettünk, szerintem talán egy felet tettem a levesbe, a többi megmaradt a raguhoz.) Megsóztam, megborsoztam, és fedő alatt puhára pároltam, majd felöntöttem főzőtejszínnel, amivel addig főztem, míg kcisit besűrűsödött. Tészta lesz majd hozzá.
"Egybefasírt" tojással. Ezt a receptet egyszer már beírtam, akit érdekel, itt megtalálhatja. Most csak fél kiló darált húsból készült, és 3 főtt tojást építettem bele.
Finomfőzelék-féleség. Egy fél zacskó mexikói zöldségkeveréket kis vízben, kis sóval puhára főztem, majd egy kanál lisztet simára kevertem egy kevés tejjel és tejszínnel vegyesen, ezzel habartam be a zöldségeket. (Ha túl sok a víz rajta, habarás előtt kcisit le lehet önteni...)
Madártej már megint (hálistennek nem nekem kell megennem).

2010. november 12., péntek
Paradicsomos rakott padlizsán
Hétvégén a Lidlben vettem egy padliszánt is, meg se próbltam ellenállni, a padlizsán szerintem olyan szép :-) Ha meglátom, muszáj hazahoznom legalább egyet. Aztán törhetem a fejem, hogy mi legyen belőle, mert sokáig nézegetni nem lehet ugyebár.
Kigondoltam végül a paradicsomos rakott padlizsánt. Eredetileg padlizsán-, paradicsom-, és sajtrétegeket terveztem, és neki is álltam a főzésnek ma reggel, mert van néhány szabad órám.
Először elkészítettem a szokásos paradicsomszószomat: apróra vágott vöröshagymát pirítok egy kis olajon, mikor már szép aranysárga k, akkor két gerezd zúzott fokhagymát is belesuttyantok, gyorsan elkeverem, és már öntök is hozzá egy doboz hámozott paradicsomot. Só-pici cukor-bors, és gyakorlatilag a lekvár halmazállapot elérésig főzöm takaréklángon, miközben az ízlésemnek, meg a készülő ételnek megfeleően további fűszereket teszek bele - vagy nem -, ma például egy kis bazsalikomot meg oregánót.
Közben a padlizsánt karikákra vágtam, besóztam, állni hagytam, aztán a nedvességet papírtörlővel leitattam a szeletekről. Tettem egy halvány kísérletet arra, hogy lisztbe forgatva hátha nem szívja magába a világ minden olaját sülés közben, de magába szívta. Eső után köpönyeg címszóval eszembe jutott, hogy jobb lett volna a sütőben megsütni, így viszont kénytelen voltam még valami "kötőanyagot" is beletervezni az ételbe, elkerülendő az ebéd utáni brutális hasfájást, ami ennyi olaj elfogyasztása után óhatatlanul bekövetkezett volna.
Gyorsan meghámoztam, kockákra vágtam és megfőztem három szem krumplit. Villával kicsit összenyomkodtam, ezzel kész is volt a rakott padlizsán következő rétege.
Már csak a húsz, illetve bocsánat, inkább tizenöt dekányi füstölt mozzarellát - hm, hát megkóstoltam párszor, na - kellett vékony szeletekre vágni, és kezdhettem is rétegezni az egyik kisebbfajta jénai tálamban.
Padlizsán-krumpli-paradicsom-mozzarella, míg minden el nem fogyott. Igazából két teljes sorozatra volt elegendő az alapanyag, vagy inkább a krumpli, mert aztán a tetejére még jutott egy réteg padlizsán, paradicsom, és persze sajt.
Sütőbe raktam az egész építményt, és sajtbarnulásig sütöttem. Jelentem: NAGYON jól néz ki, és finom illata van. Az ízéről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert éppcsak elzártam a gázt, még tűzforró. 3-4 adagnak tűnik, és ránézésre lehetne valami grillezett hús körete is, de az momentán nincs a háznál.

2010. október 18., hétfő
Paradicsomos rakott kínai kel
Vagy mi.
Az úgy volt, hogy vettem egy kínai kelt, és abból kellett valami vegát létrehoznom a húgom kedvéért. De hogy a húsevőknek is ennyire be fog jönni, arra nem számítottam.
Így készítettem:
1) Egy csésze rizst a szokásos módon megfőztem.
2) A kínai kelt csíkokra vágtam, forrásban lévő vízbe tettem, megsóztam, szórtam bele őrölt köményt, és 2-3 percig főztem, aztán leszűrtem.
3) Készítettem egy kis paradicsomszószt (hagyma, fokhagyma, dobozos passzírozott paradicsom, só, cukor).
4) Ezeket rétegezve egy jénai tálba pakoltam, a tetejére reszelt sajtot szórtam, és előmelegített sütőben addig sütöttem kb. 200 fokon, míg szépen megpirult a teteje.
Költségek?
A kínai kel 189 Ft volt, de csak a felét használtam fel. A paradicsompüré 165, de abból is megmaradt a fele. Kb. 10 dkg trappista satot reszeltem a tetejére, az legyen max. 150 Ft.
Négy adag lett belőle, és tényleg nagyon finom.

2010. január 18., hétfő
Rakott zöldbab
Az én válságkonyhámban rakott zöldbab készült tegnap. A rakott ételeknek én több előnyét vélem felfedezni, egyrészt maradékfelhasználásra ideálisak, másrészt miután az ember lánya becsűrte az alapanyagokat a jénaiba, a jénait meg a sütőbe, különösebben nem kell ott állni mellette, és cirógatni a lelkivilágát, mert onnantól kezdve már elkészül magától. Az se hátrány, hogy többnyire szeretik a népek , habár kisgyerekes családoknál némileg kockázatos lehet – szerintem nem találták még fel az olyan gyereket, aki szereti a zöldbabot, bár erre nem mernék megesküdni, lévén nekem nincs egy darab se, igaz, messziről már láttam néhányat. A húgom szereti, de ő 1) nem kisgyerek, 2) vegetáriánus, 3) autista, szóval alapból nem vonatkozik rá semmiféle általánosítható szabály, ráadásul 2) pontból kifolyólag nem is eszi meg azt a fajta rakott zöldbabot, amiben hús van.
Ebből készült:
½ kg zöldbab ( az ősmagyar szezonális mirelit fajta)
½ kg darált hús (sertés, mert csak az volt a cébéában)
1 bögre rizs (jázmin, mert tiszta röhej, de múltkor az volt a második legolcsóbb, és nehogymár ne próbáljam ki, szóval most csak olyan van otthon)
1 nagy pohár tejföl (illetve közepes, de máskor nagy kell, mert így nem volt elég)
különféle járulékos anyagok, mint 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, pirospaprika.
Megfőztem a rizst (bő vízben, mintha tészta lenne), kicsit előfőztem a zöldbabot is, tettem mindezt sós, vagyis ételízesítős (déemmes bio, mert a vegeta az ördög műve) vízben, aztán jól lecsöpögtettem őket. Közben egy serpenyőben a hagymából, darált húsból, fokhagymából, sóval, borssal, pirospaprikával, és véletlenül egy kis majorannával is ízesítve egy pörköltre emlékeztető raguféleséget eszkábáltam. (Kicsit részletesebben: vöröshagymát aprítottam, és kicsit pirítottam olajban, beletettem a húst, szétnyomkodtam, fehéredésig kavargattam, megpaprikáztam, sóztam, borsoztam, nem tervezetten majorannáztam belenyomtam a fokhagymát, kis vízzel felöntöttem, kis lángon főztem egy darabig.)
Begyújtottam a sütőt, előszedtem és kicsit kiolajoztam egy nagy bazi ovális jénai tálat. A húst a rizzsel összekevertem, mert úgy kevesebbet kell a rétegezéssel szuttyogni, és a zöldbabbal meg tejföllel váltakozva belepakoltam a tálba: rizs-zöldbab-tejföl-rizs-zöldbab-tejföl. A hűtőben volt egy kicsit már mocorgó sajt, ezt ehetőnek nyilvánítottam, és ráreszeltem az egész cuccnak a tetejére; úgyis kevés volt a tejföl. Beraktam a sütőbe, nálam nincsenek megjelölve fokozatok, csak kisláng van, meg nagy, hát én belőttem kábé a kettő közé félútra, és addig sütöttem, míg szép barna pöttyösre sült a teteje.
Jó lett. Máskor lehet bele több zöldbabot tenni, de nekem most csak ez a fél zacskó volt, mert a többiből főzeléket főztem a múltkor. Négy jó nagy adag jön ki belőle, de nyilván lehet differenciálni. Öt kisebb, vagy két nagyon nagy és két kicsi, stb. Plusz tejföl lehet, hogy kell!
Árkalkuláció:
½ zacskó zöldbab kb. 180 Ft
1 bögre rizs legyen mondjuk 60 Ft
½ kg darált hús kb. 350 Ft
1 tejföl 150 Ft
740 Ft, mondjuk a kis apróságokat hozzáadva max. 800 Ft, osztva 4-gyel, az 200 Ft/adag.
Ha levest is terveznék elé, akkor az a mostani lelkiállapotom szerint valószínűleg paradicsomleves lenne. Betűtészta kizárt, otthon mi soha, de SOHA nem kaptuk úgy!
Fotó nincs, de még lehet, ámbár lehet, hogy így a jobb. A rakott zöldbab nem szép.
Altair: Jó hogy írod a vegetát, Jeti mindenbe tesz. De tényleg mindenbe! Egyszer majdnem a spagettit is vegetás vízben főztük ki a sajtos tésztához... Én is utálom, mert mindennek olyan egyeníze lesz.
Maris:
Nem feltétlen az íze miatt utálom a vegetát és vegeta-jellegű társait, hanem a sok szemét miatt, amit beletesznek. Meggyőződésem ugyanis, hogy jobb lesz nekem, ha rendes alapanyagot rakok az ételbe, a rendes alapanyagba pedig rendes fűszert. Lehet, hogy a vegetás étel ízletesebb, van is az a reklám, amiben két tányér levest hasonlítanak össze, és aztán amelyikben ugyan minden alapanyag benne van, de az ételízesítő nincs, azt kikiáltják sz.rnak. Én meg ezen jól fel szoktam háborodni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)