A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 19., szerda

Dőzsölős csirkemell

Gyanús, hogy mostanában a csirkemellfilé éppenséggel nem tartozik az olcsó alapanyagok közé, tekintve, hogy kilóját ezeröccáér' osztották nálunk a CBA-ban, de mivel tegnap este gyorsan kellett valami kaját produkálnom, mégis vettem belőle egyet.

Elfeleztem, aztán mindkét darabot még lapjában kettévágtam, így négy szelet lett belőle. Megsóztam, mindkét oldalon elősütöttem egy kis olajon, aztán átpakoltam egy jénaiba, mindegyikre tettem egy szelet sonkát (ez tényleg akciós volt :-), két karika paradicsomot, és betakartam sajttal. A sütőben, közepesnél nagyobb fokozaton addig sütöttem, míg a sajt szépen megpirult a tetején.

Mellé csak párolt mexikói zöldség van, amit egy kis grillfűszerkeverékkel ízesítettem.

Nem nagy kunszt és túl sokba is került, de finom, és hát én már nagyon-nagyon-rettenetesen vágytam valami "igazi" kajára a sok főzelék, tészta meg májkrémes kenyér után. Szóval épp ideje volt.

2012. január 27., péntek

Paradicsomos krumpli

Kolléganőm mesélte, hogy a krumplifőzeléket ő paradicsomos változatban is szokta készíteni. Akkor igazából nem lépte át az ingerküszöbömet az információ, most meg valamiért eszembe jutott, és kipróbáltam.

Meghámoztam és viszonylag vékony szeletekre vágtam 4-5 közepes(nél kisebb) krumplit. Max. fél cm vastag szeletek voltak. Azért lényeges, mert már elég sűrű szmötyiben kell a krumplinak megfőnie, és az ember ugye nem akarja, hogy mire megpuhulna, addigra jól le is kozmáljon a kajája.

Nodeszóval kevés olajon halvány aligbarnára pirítottam egy púpos evőkanál lisztet (de máskor inkább csak megfuttatom, mert nekem ez így túl rántásízű lett), aztán hozzákavartam egy doboz (mármint a pici doboz) sűrített paradicsomot, és őrült módon kevergetve felengedtem egy pohár vízzel, aztán még egy másodikkal is. Megsóztam, aztán beleraktam a krumplit, és nem túl nagy lángon főztem addig, míg a krumpli megpuhult, a cucc pedig besűrűsödött. Három adagnak tűnik, amiből már csak kettő van, mert Húg most küldött le egy tányérral :-)

Meglepően jó íze van, de legközelebb nem ilyen sűrített paradicsommal főzöm, hanem inkább passzírozott paradicsommal, mert ez most konkrétan világos narancssárga lett, és az annyira nem szép.
Viszont belegondolva majdnem ingyenes volt, egyszóval tökéletes hónap végi polclesöprős-hűtőkiürítős kaja. Próbáljátok ki! :-D

2010. május 17., hétfő

Paradicsomleves

Pár napja időmből és fantáziámból csak erre futotta.
Bár Maris írt már itt is és itt is paradicsomleves-receptet, ez azért kicsit más.

Paradicsomleves betűtésztával. (Az ovis paradicsomlevesek óta már csak a betűtésztás paradicsomleves az igazi...) De főzhetem bármilyen levestésztával, a lényeg, hogy sok legyen a tészta benne. Vagyis amikor azt hiszem, hogy már elég sok tészta van benne, akkor teszek bele még egy marékkal... A sok tészta van benne a fiúk kedvéért, az én kedvemért meg fokhagyma és valami zöld.

Hozzávalók:
zsír/olaj, liszt, pirospaprika, 1 doboz sűrített paradicsom, só, pár gerezd fokhagyma, zellerzöld vagy petrezselyemzöld

Megcsinálom a rántást, kis pirospaprikát teszek bele, meg a sűrített paradicsomot, vízzel felengedem, megsózom. Amikor felforrt beleteszem a tésztát és a fokhagymát, és pár percig főzöm, majd a legvégén az apróra vágott petrezselyemzöldet is.
A zellerzöldet előbb szoktam beletenni, valamiért azt gondolom, hogy annak többet kell főnie...
Cukrot nem teszek bele!
Paradicsomlével is szoktam néha csinálni, de az csak ritkán van itthon. Sőt nyáron néha igazi paradicsomot is teszek bele.

2010. január 27., szerda

S.O.S. paradicsomleves 1 személyre

4 főre nyilván eszembe se jutna így készíteni, de most több szempont vezérelt:
- ne kenyeret egyek vacsira lehetőleg,
- meleg legyen,
- pillanatok alatt elkészüljön.

OK, aki negyed 8-ra ér haza, az alapvetően felejtse el a vacsorát, de 3 óra körül ettem egy narancsot kefirrel, aztán tornaórán voltam, aztán meg szétfagytam, és jajdenagyon odavoltam bármiért, ami ehető.
Gondoltam, egy paradicsomleves pont megfelel.

Ebből készült:
- egy doboz konzerv hámozott paradicsom
- fűszersó, cukor, bazsalikom, kakukkfű
- maradék sajt utolsó csücske

Így:
A botmixerrel nekimentem a konzervparadicsomnak, egy egész kis vízzel a dobozát is alaposan kiöblítettem, és hozzáöntöttem, így kb. fél liter sűrű paradicsomlevet kaptam. Feltettem melegedni, ízesítettem fűszersóval, bazsalikommal, kakukkfűvel, és egy kevés cukrot is tettem bele, mert savanyúnak találtam. Épp csak felforraltam egy picit (csak a fazék szélénél bugyborékolt; olyankor már forr hivatalosan?)és már kész is volt. A levesestálka aljára szórtam a felkockázott sajtot - szegény nyomorult trappista feszengett az elegáns szerepben, csak olvadt, nyúlt, de íze nemigen volt - ámbár választék sem, szóval kuss. A sajtra öntöttem a nagyképűen olaszosnak nevezett levest, és jól megettem. Sűrű volt, laktató, kellemesen átmelegített, és nem került sokba.

Egy konzervparadicsom kb. 200 Ft körül lehet... mármint a "gazdaságos".
Simán megvoltam zacskósleves-árból.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...