2011. január 30., vasárnap

Lekváros linzer

Amikor a húgomat visszaviszem a lakóotthonba, gyakran viszek ajándékba sütit a többieknek. Ma nem volt túl széles a választék alapanyagokból, szóval elég komoly kihívás elé állítottam magamat: kevés összetevőből, gyorsan kellett valami egyszerű és finom sütit készíteni. A linzer igazából a "gyorsan" feltételnek nem teljesen felel meg, de nem volt vészes azért.

Először is elkészítettem a szokásos pitetésztámat, amiről egyszer véletlenül kiderült, hogy linzertészta :-) Ez az, amiben 1-2-3 arányban van a cukor-vaj (vagyis margarin)- és liszt. Fél kiló lisztből sütöttem, ez persze nem osztható hárommal maradék nélkül, a mérlegem meg nem digitális, de azért megtettem, ami tőlem telt.
Máskor ennél kicsit több eszem van, olyankor a kockamargarint választom mértékegységnek.

A lisztbe beleszórtam egy fél sütőport. A margarint kockákra vágtam, és elmorzsoltam a liszttel. Beletettem a cukrot, aztán egy tojássárgáját, meg néhány kanál tejfölt, (3-4), és sima tésztát gyúrtam belőle. Nem ajánlatos vele túl sokat szöszmötölni, mert az ember kezétől a margarin megolvad, akkor aztán ragadni kezd az egész, onnantól meg már semmi vicces nincs benne.

A tésztát kinyújtottam, kb. fél cm vékonyra, de ennél még vékonyabbra kellett volna. Kiszaggattam egy nagy virágformával, aztán egy kis virágformával minden másodiknak kilyukasztottam a közepét.
Sütőpapírral kibéleltem egy tepsit, és megsütöttem a virágokat, kb. 200 fokon. Amikor a sütik legaljánál körben már látszott, hogy kezdenek barnulni, akkor már jók is voltak, és kiszedtem őket.

Amikor kihűltek, egy-egy simát és lyukasat összeragasztottam lekvárral. Nem volt házi lekvárom, csak bolti, meggyes, szóval most ilyen lett. Ja, igen, a talpukkal ragasztottam össze a sütiket!

Az utókor okulására:
- kevesebb sütőpor kell bele
- vékonyabbra kell nyújtani.

Amúgy jó!

2011. január 29., szombat

Krumplis tészta

Ma se nagyon erőltettem meg magamat :-) De igazából szeretem a krumplis tésztát, tervezgettem már egy ideje, és a húgom is itthon van, aki meg ugye nem eszik húst. A körülmények tehát épp megfelelőek voltak :-)

Tudom, hogy van a krumplis tésztának olyan változata is, amikor először megfőzik a krumplit, készítenek külön egy hagymás-paprikás alapot, ebbe belekeverik a főtt krumplit, kicsit összenyomkodják, és aztán összekeverik a tésztával.
De én nem így szoktam, hanem főzök inkább egy sima mezei paprikás krumplit rövid lével (direkt jó sokat kevergetem, hogy szétessenek a krumplikockák), kifőzöm a tésztát - fodros nagykocka a király -, beleborítom a paprikás krumpliba, és még mindig nem zárom el a gázt alatta, hanem hagyom kicsit lepirulni. Persze akármilyen rövid lével is főzöm a paprikás krumplit, ez így mindig kicsit túl szottyos lesz, úszik a sűrű krumplis "szószban", de én így szeretem a legeslegjobban, még akkor is, ha másnapra teljesen összeáll egy nagy krumplistészta-tömbbé, és akkor már nem túl szép, viszont még mindig nagyon finom.

5 nagy krumpliból és fél zacskó kockatésztából készítettem, körülbelül 4 adagnak tűnik.

2011. január 27., csütörtök

Túrógombóc

Azt hiszem, ez nem volt még. Nem is nagyon lesz, mert nem szeretem, most se én ettem meg, elküldtem ajándékba az egészet. De tulajdonképpen egy elég gyors, egyszerű és olcsó kaja.
Kedden főztem egyébként, ugyanakkor, amikor a csörögét is sütöttem, de akkora pangás van a Válságkonyhán, hogy gondoltam, okosan gazdálkodom, és nem egyszerre írom be a kettőt :-)

Szóval a túrógombóc hozzávalói: 25 dkg túró (akciós volt, 205 Ft), 2 tojás, 1 dl búzadara, csipetnyi só, kis olaj vagy vaj, kis prézli.

Úgy készítettem, hogy a túrót, a tojások sárgáját, a búzadarát, meg az icipici sót villával jól elkevertem, és állni hagytam, nem túl sokat, olyan háromnegyed órát. Akkor habbá vertem a tojásfehérjéket, és ezzel is elkevertem, igyekeztem kíméletesen bánni vele. Feltettem forrni egy fazék vizet (ezt is egy pici sóval), és mikor már majdnem jó volt, akkor vizes kézzel gombócokat formáztam a túrós masszából. Mértékegységnek egy evőkanalat használtam, hogy legalább megközelítőleg egyforma méretű gombócaim legyenek. Púpozott evőkanállal 10 darabot sikerült kihoznom ebből a mennyiségből.
Mire a gombócok kész voltak, a víz is lobogva forrt, beletettem őket, és miután a felszínre úsztak, még tovább főztem, szándékaim szerint 5 percig, de lett belőle legalább 10, és jó is volt így, mert tutira megpuhult az összesnek a belseje. (Arról nem tudok nyilatkozni, hogy az 5 perc vajon elég lett volna, vagy nem...)

Míg az erőteljesen karfiolra emlékeztető - nem tudok szép gömbölyűt - gombócok főttek, megpirítottam egy pár kanálnyi prézlit, most vajon, de máskor olajon szoktam. Ezzel vigyázni kell, folyton kavargatni nem túl nagy lángon, és mikor már MAJDNEM kész, akkor az utolsó előtti pillanatban elzárni a gázt, mert pont annyit pirul még, amennyitől éppen jó lesz :-)

A lecsöpögtetett gombócokat zutty, a prézlibe hajigáltam, átforgattam, kész is volt. Lehet enni porcukros tejföllel, vagy lekvárral, ezeket én legjobban túrógombóc nélkül szeretem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...