2012. március 13., kedd

Sajtos tészta, BMV-változat*

Altair kollegina mostanában nagyon rácsavarodott a sajtos tésztára, meg Zsuzsa is írt a múltkor egy jópofa receptet, nem lehet ezt sokáig csak úgy simán kibírni, tegnap megadtam magam.

Egyébként is nálam aludt az öcsém. Nincs most itthon a sógornőm, a tesóm különösebben nem is igyekszik titkolni, hogy ilyenkor részben csak azért jön, mert tőlem egész biztosan kap enni. (Másik részben meg internetezni, mert nekik nincs még számítógépük. Remélem, most már mindenki jól látja a szerepemet a családban.)

Sok minden nem volt otthon, túl nagy bevásárlást sem akartam rendezni, így lett sajtszószos tészta a mai elhozós ebéd.

Találtam két kis vékony szeletke angolszalonnát, ezt apróra felkockáztam, és egy kevés olajon megpirítottam. Megszórtam egy lapos evőkanál liszttel, aztán felöntöttem egy pohár tejjel, meg egy pohár főzőtejszínnel. Sóztam, borsoztam, belereszeltem egy darab trappista sajtot, meg egy kisebb darab parmezánt, amit a múltkor hirtelen felindulásból vásároltam. Addig főztem, míg a sajt elolvadt, a mártásnak pedig már nem volt lisztíze.

Gondoltam, főzök hozzá pennét vagy orsótésztát, mert ezek mindig vannak nálam betárazva. Aha, persze.
Kivéve most.
Volt két választásom, az egyik a fodros kockatészta, a másik meg az, hogy összeöntöm a maradékot két hasonló tésztából (rövid- és szélesmetélt), mert úgyis mindegy.
Konzultáltam az öcsémmel, aztán összeöntöttem.
Elég hamar kiderült, hogy annyira azért mégsem hasonlóak, főleg mert az egyik négy-, a másik meg nyolctojásos volt, és emiatt nemcsak különböző alakú, de ráadásul különböző színű is a két tészta, de igazából tényleg tökmindegy. Egyszerűek vagyunk mi az öcsémmel :-)

A szósz viszont tényleg finom, függetlenül attól, hogy milyen alakú tésztára tesszük :-)

*BMV= Bele Minden Vacakot

2012. március 5., hétfő

Gyógyerejű gyümölcssaláta

Most az influenza miatt kicsit leszoktam az evésről, tehát a szokásos hétfői gyümölcsnapot még a szokásosnál is könnyebb megtartanom.

A gyümölcssalátámat (amibe gyakorlatilag mindent belepakoltam, amit itthon találtam) ma a kedvenc gyógyító-teaízesítő hozzávalóimmal kombináltam: mézzel, citromlével és reszelt gyömbérrel.
Sőt, mivel antibiotikumot szedek, és emiatt most minden étkezéshez (vagy helyette) eszem natúr joghurtot, ezt kivételesen mára is engedélyeztem, így kifejezetten finom lett a gyümölcssaláta!!!!

2012. március 4., vasárnap

A darált hús és a reflexek

Hihetetlen, hogy az ember milyen rövid idő alatt képes a saját szokásainak rabjává válni, ellustulni, és a legkisebb ellenállás irányába menni, még a főzésben is.
Akárhányszor veszek egy tálca darált húst, abból akárhány mínusz egyszer spagettiszósz és fasírtgolyó lesz (mert el szoktam felezni).

Ha még öt percig gondolkodom, akkor pedig húsgombóc paradicsomszósszal, és "egybefasírt".
(Ma gondolkodtam még öt percig.)

Nektek mi a B-tervetek? És az A? :-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...