2010. június 28., hétfő

Csülök kenyérrel, főzelék csülökkel

Úgy kezdődött, hogy harcsapaprikást akartam főzni túrós csuszával. Lementem a cébéába, hogy hátha van fagyasztott afrikaiharcsa-filé, de nem volt. Eddig sem volt soha, nem annyira lepődtem meg, végül is tényleg elég merész elképzelés volt részemről, de nem baj, legalább megpróbáltam :-D
Szóval inkább körülnéztem a húsospultnál, és valahogy annyira jól néztek ki az előrecsomagolt, kicsontozott csülkök, hogy vettem is egy csomaggal. Két darab volt benne (kicsike hátsó csülök asszem).

Otthon aztán gondolkodtam, hogy aha, eddig király, vettem csülköt, de most akkor mit csináljak vele???!!! Irány az internet, megnéztem pár receptet, és végül ezt követtem el a csülök ellen: egy tálkában összekevertem egy kis mustárt, olajat, sót, zúzott fokhagymát, őrölt borsot és őrölt köményt. A csülköket kettévágtam, megpróbáltam kockákat vágni a bőrébe, aztán bedörzsöltem a darabokat a fűszeres keverékkel. Nem volt időm túl sokáig állni hagyni, talán csak 1 - 1,5 órára tettem vissza a hűtőbe, aztán kisebbfajta jénaiba pakoltam, először a bőrével lefelé, felöntöttem fél doboz sörrel, és 180 fokra előmelegített sütőbe tettem. Körülbelül két óra múlva jutott eszembe legközelebb, akkor feldaraboltam egy jó nagy vöröshagymát, azt is bedobáltam a jénaiba, pótoltam a sört, a csülökdarabokat meg megfordítottam, hogy ha ez a sör is elfőtt, megpirulhasson rajtuk a bőr. Mindöszesen kb. 4 órát voltak a sütőben, ezalatt a húsdarabok szétesős-omlósra puhultak, a bőrük ropogós barnára sült, a sörös-hagymás léből pedig bőséges, sűrű szaft lett.

Időközben rájöttem, hogy elfelejtettem krumplit venni, ezért ellenőriztem a raktárkészleteimet, sütöttem egy Limara-féle zsúrkenyeret, és összedobtam egy hagymás paradicsomsalátát (só, cukor, ecet kellett még hozzá).

Költségek:
- csülök, 2 kicsi darab, 650 Ft
- kb. fél kg paradicsom, kb. 200 Ft
- 1 doboz Kőbányai sör, asszem, 150 Ft
Ez egy ezres, de csak a hús fele fogyott el, a többiről lefaragtam a zsíros részeket, és az egyik darabot ma hoztam el főzelékhez, a másikat meg majd holnap.


A főzelékem 5 sárgarépából és 2 karalábéból készült. Ezeket felkockáztam, és kevés olajon átforgattam, majd megsóztam és a saját levében pároltam, amíg mindet el nem főtte, akkor megszórtam 2 evőkanál liszttel, felöntöttem tejjel, amit addig-addig öntögettem hozzá, míg besűrűsödve elérte az általam elképzelt ideális főzelék-állagot. Akkor szórtam bele sok petrezselymet, és kész is volt.
- 2 karalábé: 200 Ft
- 7 répa (zsenge, közepes darabok): 55 Ft (kettőt megettem nyersen, mert már megint elég bénán fütyülök, aztán hátha)
Ebből két adag főzelék lett. Később rájöttem, ha lett volna annyi eszem, hogy vegyek borsót is, akkor finomfőzelék lett volna. Így meg nem. Nem baj, mert így is finom. És főzelék.

2010. június 24., csütörtök

Vöröslencsefasírt

Amint azt A hopp és a kopp című bejegyzésben előrejeleztem, a héten tojásos nokedlit, gombapörköltet, meg spenótot főztem, és hoztam magammal ebédre dobozban.

Mivel a vasárnapi és hétfői tojásosnokedli-mennyiséggel valószínűleg jócskán túlléptem a heti ajánlott tojásfogyasztást, úgy döntöttem, hogy nem, sajnos nem kaphatok tükörtojást a spenóthoz. De akkor mit? Húst el sem tudok képzelni hozzá, tojást ugye más formában se "ér", na de akkor? Valami vega fasírtot.... de hát a gombát elhasználtam pörköltnek, sajt nincs, csicseriborsó sincs, hoppá, van egy negyed kiló vöröslencse. A célnak megfelel.

Utólag okos az ember, jobban jártam volna, ha keresek receptet, de nem, én ANNYIRA rutinos vagyok ám, hogy mit nekem recept.

Megfőztem a vöröslencsét (olyan mázlista vagyok, hogy pont akkor értem a konyhába, amikor az utolsó csepp víz is elfőtt róla, már puha, pépes volt, de még ÉPP nem kezdett el odaégni :-D
A pürét tálba tettem, hozzákevertem egy felaprított és megpirított vöröshagymát, két gerezd szétnyomott fokhagymát, sót, borsot, egy kis koriandert (de ez utólag nem érződött), egy tojást, másfél felkockázott, beáztatott és kinyomkodott zsemlét, és egy kevés prézlit, mert túl lágy volt.

Kicsit állni hagytam, aztán vizes kézzel diónyi gombócokat formáztam belőle, és kisütöttem őket olajban. Valamivel több, mint 30 darab lett, egy csomót le is fagyasztottam belőle.

Az elképzelés jó volt, de máskor több prézli kell bele, vagy jobban odafigyelek, hogy ne főjön péppé a lencse, hanem le lehessen szűrni, mert így nagyon lágy lett a massza, elég nehéz volt formázni, meg sütni is.

Cserébe viszont nagyon finom.

Update: a 25 dkg-os vöröslencse 285 Ft-ba kerül a cébéában. Tegnap direkt megnéztem.

Baconbe tekert csirkemáj márványsajtos salátával

Folytassam egyáltalán a bejegyzést?
A címből minden kiderül.

Költségek
- 1/2 kg csirkemáj 300 Ft
- 1 fej saláta 200 Ft (kb. 6 levelet használtam fel, de egyelőre még az én kedvemért sem árulják levelenként...)
- 1 kígyóuborka 120 Ft (de csak a felét használtam fel)
- kb. 1/2 kg paradicsom, kb. 200 Ft
- 1 kis csomag szeletelt bacon, 350 Ft (de nem fogyott el az összes)

További hozzávalók
- egy darabka maradék márványsajt
- egy pohár tejföl
- egy lilahagyma

Fenti hozzávalókból két ember vacsorája jön ki, és elég drágának látszik elsőre (talán mert az is), de végül is maradt mára egy adag saláta (elhoztam dobozban), és két betekert máj, meg egy maréknyi betekeretlen törmelék, ezeket majd jól összemixelem, aztán kismókusok kenyérre is kenhetik.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...