2010. december 19., vasárnap

Sütőtökös rizottó

Vettem a múltkor egy doboz (1 kg) rizottórizst, nem volt olcsó, 500 vagy 600 forintba került.
Most, hogy Kishúg itthon van, és muszáj vegetáriánus témakörben (is) főznöm, gondoltam, itt az ideje egy sütőtökös rizottónak, azt egyszer már próbáltam, és ízlett. A múltkori vendégeskedésből úgyis megmaradt egy villanykörte alakú kis töknek a gömbölyű része, sőőőőőt mi több, a napokban vettem egy darabka parmezánt is, mert végre láttam egy megfizethetően icipici darabot. Volt fehérbor is, tejszín, meg vaj. Éppen csak alaplé, zöldségleves, leveskocka, meg ilyenek nem voltak.

Törtem a fejemet, már a vegeta-naturellás vizet láttam az utolsó megoldásnak, amikor eszembe jutott az a kis doboz szárított erdei gomba, amit a múltkor "csak úgy" vettem. A felét gyorsan bele is szórtam az ételízesítős vízbe, és összeforraltam pár percig. Pluszban még egy kis só kellett bele. Összesen talán egy picivel több, mint 1 liter levest készítettem.

Egy lapos lábosban apróra vágott hagymát pirítottam üvegesre egy kis olajon, elkevertem benne egy gerezd zúzott fokhagymát, és a megtisztított, kockákra vágott sütőtököt - mondjuk, olyan két jó nagy marék volt. Pár percig - kb. 10 - kevergettem, aztán beleszórtam egy csésze rizst, ezzel is elkevertem, és felöntöttem 1 dl száraz fehérborral. Amikor ez elforrt róla, elkezdtem merőkanalanként felöntögetni a gombalevessel (persze a gombadarabokat is beleraktam), és minden felöntés után néha kevergetve megvártam, míg elforrja a levét. Ez akkor van, amikor az ember húz benne egy csíkot a fakanállal, és "száraz" a nyoma. Ilyenkor hozzáadtam a következő merőkanálnyi levest. És így tovább, míg a rizsszemek kívül szottyosak, de belül még haraphatóak voltak.

Akkor belekevertem egy evőkanál főzőtejszínt, meg egy negyed kocka vajat, ezzel is jól elkevertem, és kész is volt. A tányéron a tetejére parmezánt reszeltem. NAGYON finom volt, de tényleg nagyon!!!!! (Három adag lett az egy csésze rizsből, 2 nagy marék tökkel.)

1 megjegyzés:

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...