2012. október 28., vasárnap

A spenótos tészta újrahasznosítása

Az a baj, hogy az átlagember tényleg csak x-féle ételt variál a hétköznapokon. Nem vagyok rendes gasztroblogger, nem próbálok ki nap mint nap új alapanyagokat, és amikor kevés az időm is, akkor sokkal inkább nyúlok a jól bevált receptek után.

Nem is születik túl sok új bejegyzés a Válságkonyhán, mostanában már én is "kifogytam" egy kicsit.

Szerintem a spenótos tésztámat is az unalomig ismételtem már, és biztos megvan a mángoldos verziója is, meg se nézem :-D
Nem is a receptet akarom n+1-edszer közzétenni, de ma kivételesen valami mást csináltam vele.
Maradt egy kis tészta, maradt egy kis szósz.
Serpenyőben átmelegítettem, 3 tojást összekevertem, és ráöntöttem. Kis lángon, fedő alatt sütöttem addig, míg a tojás a tetején is szilárdulni kezdett.
Akkor tányéros módszerrel átfordítottam. (Serpenyő tetejére a lapostányér, erre kiborítottam a cuccot, majd visszacsúsztattam, ezúttal a másik oldala került alulra.) Így is sütöttem még pár percig.

Forró még, de remélem, langyosan majd szeletelhető lesz.

2 megjegyzés:

  1. Szerintem a legtöbb háziasszony csak olyan ételt főz, amit szeret a család. A mai egyre emelkedő árak mellett nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy hülyeségekre, vagy olyan extrém kajákra pazarolják a pénzüket, amit aztán kidobnak, mert a kutya sem eszi meg. Szerintem addig jó, míg az x féle ételre legalább futja. Az ilyen újrahasznosító ötleteknek viszont biztos nagy keletje van és lesz, hogy minél kevesebb ételt keljen kidobni. Úgyhogy szerintem Te vagy az igazi gasztroblogger!

    VálaszTörlés
  2. Köszi az elismerést :-)

    Én egyébként csak magamnak főzök, tehát kb. kizárt, hogy pont nem szeretem az aznapi ebédet :-D Ugye, milyen rendes vagyok? Ha főzök valamit, biztos, hogy megeszem :-D

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...