2013. szeptember 26., csütörtök

A Nagy Rizsmentő Akció

Bár nem tegnap óta főzök, néhány konyhai mumusom azért a mai napig van.

Az egyik ilyen a palacsintasütés, bár ezen a téren az utóbbi időben szerintem látványosan fejlődtem. Ez nem is csoda, mivel Bence unokaöcsém számára nem létezik az a "pajiszta"-mennyiség, ami sok lenne, ezért lelkesen gyakorlok a kedvéért.

A másik mumus a rizsfőzés. Ez a rizs igazi genyó: vagy lekvárrá fő, vagy nyers marad a közepe, hiába csinálok mindent szabályosan. Ebbe a csapdába tegnap is sikerült beleszaladnom. Este csirkecombot sütöttünk, és zöldséges rizs lett volna a körete. Igen ám, de már megint erősen "al dente" módon sikerült abszolválnom. Elkeseredett fejjel járkáltam, kicsit káromkodtam, és gondolkodtam, hogy akkor most mit fogunk enni. Végül meglett a megoldás: miután a csirkecomb megsült, a szaftjából öntöttünk kicsit a rizsre, és a hús után még forró sütőbe toltuk letakarva. A gázt elég hamar elzártam, nehogy most meg odaégjen. Nem is égett, viszont szerencsére bejött a számításom: beszívta a szaftot, és finom puhára párolódott!

Ennek úgy megörültem, hogy gondoltam, megér egy bejegyzést :-)
Hátha egyszer másnak is jól jön egy mentőöv.


4 megjegyzés:

  1. Sajnos a rizzsel mi is hadilábon állunk, egyszer sikerül, egyszer nem. Nem mondom, hogy ehetetlenre készítjük, de messze van sajnos a kívánalmaktól. :( Persze ez rizsfüggő is...hogy ne csak a mi sarunk legyen. :)

    Egyébként az ötleted jó, ha úgy hozza a sors, ki fogom próbálni. :) Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Verhetetlen receptem: Olajon hagymát pirítasz, a rizst alaposan megmosod levesszűrőben (ettől fog összetapadni, ha pergősen szereted, ezt a lépést hagyd ki), aztán borítsd a hagymás olajra, és picit forgasd át rajta. Aztán engedd fel annyi vízzel, ami bő kétujjnyira ellepi, és tovább fűszerezheted (só, bors). Ha a víz felforr, takaréklángon, fedő alatt párold kb. 20-30 percig. Kóstold meg, ha már majdnem jó, fedd le újra, és zárd el, hagyd még 10 percig a gázon, a gőzében puhulni. Nem ég oda, nem lesz szottyos. Ha nem válik be, akkor meg főzd meg, mint a tésztát és szűrd le levesszűrőn. Nem kell neki sok idő, viszont nem lehet otthagyni, mert megég vagy szétfő, az a trükk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a vízmennyiségre azt a szabályzatot tudtam, hogy "A" rizsnél duplája, "B" rizsnél meg másfélszerese kell. De mondjuk az nekem nem szokta kétujjnyira ellepni... Legközelebb kipróbálom!

      Törlés
  3. Régebben anyukám is sütőbe tette a rizst és ott fejezte be a főzését.
    Ma már a gázrózsára rak egy lángelosztót meg egy vastag lapot és amikor beszívta a levét, akkor elzárja a gázt. A vastag lap melege tovább párolja az ételt, de nem ég oda.

    Én meg előfőzött rizst használok, mert pergősen szeretem nem összetapadva.
    Amikor beszívta a 2x vízmennyiséget vízfürdőbe állítom, mint ahogy a csokit olvasszuk, és annak a gőznek a melege fejezi be a párolást.
    Amióta így csinálom, mindig megfő, sose fő szét, nem ég le és pergős is. :)
    Egy bögre (2,5 -3 dl) rizshez 2 bögre víz és 1 kiskanál só ill. "olaj" kell.

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...