2010. július 21., szerda

Egész jó sült hús

Senki más nem főz? Jó, tudom-tudom, mindenki nyaral.
Én nem nyaralok.

Tegnap - a "gombhoz a kabátot" módszer alapján - azon törtem a fejem, hogy mit kéne enni ahhoz a hű-de-nagyon-jó kovászos uborkához, és rájöttem, hogy sült húst.
Mostanában annyi csirkét ettem, hogy lassan már kapirgálni kezdek, inkább valamilyen disznóhúst szerettem volna, elslattyogtam tehát a piacra, szépen (értsd: bután) néztem a hentes bácsira, és felvázoltam, hogy egyben szeretnék húst sütni, mit ajánl. Hát a slussz, az jó lesz. Lehet egyben sütni, meg szeletben, meg még rántani is. Mondom, OK, én ugyan nem tudom, hogy mi az a slussz, de ha azt mondja, hogy jó lesz, akkor jó lesz, és megvettem a kb. 70 dekás darabot, nagyjából egy ezresért.

Hazavittem, meggondoltam magam, mégis szeletekre vágtam, lábosba pakoltam, megsóztam, megborsoztam, megszórtam őrölt köménnyel, tettem rá még egy összevágott paradicsomot, egy paprikát, egy vöröshagymát, pár gerezd fokhagymát, meg a maradék egy maréknyi kockázott bacont, amit a hűtőben találtam. Felöntöttem ennyi vízzel,ami ellepte, aztán közepes lángon, fedő alatt el is pároltam róla jól. A végére teljesen zsírjára sült, tök jó puha lett.
Csak kicsit elsóztam...
És tényleg nem volt hozzá köret, csak kovászos uborka :-D

2010. július 19., hétfő

Kovászos uborka

Annyira istenkirály kovászos uborkát készítettem, hogy komolyan mondom, mindjárt belém szeretek.
Ami a legnagyobb hülyeség, hogy mér' csak most csináltam életemben először.
Pedig tényleg ez volt az első. Van mit behoznom.

Csak néhány uborkát vettem egy nénitől a piacon, nézett is hülyén(ek), de bevallottam neki, hogy a) egyszemélyes háztartás vagyok, b) ez még csak a tesztverzió lesz, és akkor szerintem már nem akart mindenképpen diliházba csukatni a kilenc darab uborkámmal együtt. Vagy tíz. Vagy nyolc. Szóval nem sok, na.

Ha rajtam kívül van még akkora lúzer, aki kezdő kovászosuborka-készítő, akkor eszerint járjon el:
- jó alaposan mossa meg az uborkákat,
- aztán vágja le mindegyiknek mindkét csücskét,
- vágja be egyik feléről majdnem végig, majd a másik feléről is majdnem végig, az első vágásra merőlegesen,
- forraljon fel annyi sós vizet, amennyi (egy szelet kenyérrel együtt) el fogja lepni az uborkákat (előtte ki lehet próbálni)
- én egy liter vízhez kb. 3 dkg - 2 lapos evőkanál - sót tettem, ez kicsit sok, okuljon belőle, akinek még szüksége van erre az információra,
- egy befőttesüveg aljába szórjon néhány (sok) gerezd megtisztított fokhagymát, és pakolja bele a bevagdosott uborkákat, menet közben el lehet közé summantani egy tetszés szerinti csokor kaprot is
- öntse rá a forró sós vizet (csak óvatosan, mert egy szétdurranó befőttesüveg asszem, nem vicces),
- tegyen a tetejére egy szelet kenyeret, a víz ezt is lepje el nagyjából,
- szalvéta a tetejére, aztán mehet a napra, vagy a konyhába egy olyan helyre, ahol azért éri nap is,
- én két nap után kóstoltam meg, NAGYON jó csípős, de még ropogós az uborka, szerintem kész,
- kenyér és kapor kidob, uborka és fokhagyma valami zárhatóba áttesz, leve szűrőn át rá az uborkára, és hűtő.

Szerintem kánikulában gyorsan "párolog" :-D
A magában történő felfalás mellett az sem kizárt, hogy keresek egy kovászosuborkaleves-receptet, amúgy meg megyek a piacra utánpótlásért!

2010. július 17., szombat

Tepsifüles

Vettem a piacon egy nyúlgerincet, 880 Ft-ba került.
Még soha nem sütöttem nyulat, és igazából nem is kaptam használható tanácsokat hozzá, így megnéztem pár receptet a neten - végül pedig jól elbarmoltam a saját nyulamat.

Ezt követtem el vele: megmostam, letörölgettem, aláhajtottam a "lebernyegeit", aztán lyukakat fúrtam bele egy vékony késsel, és a lyukakba fokhagymát meg bacondarabkákat tömködtem. Nem egy nagy darab hús, talán ha oldalanként 6-7 lyukat szúrtam rá, ezekbe felváltva került hol fokhagyma, hol szalonna.
Megsóztam alul-felül, egy kiolajozott jénaiba tettem, és a kb. 180-200 fokra melegített sütőbe tettem háromnegyed órára lefedve, majd megkentem a tetejét fokhagymás tejföllel, és még negyedórát sütöttem fedő nélkül.

Elég jóízű lett, de rágós, és nem tudom, hogy azért, mert nyúlból van, vagy azért, mert túlsütöttem, vagy azért, mert alul.
A legfinomabb egyébként az alatta összegyűlt, hűtőben megkocsonyásodott szaft.

Mostanában a reggeli a nap főétkezése, ilyenkor még tudok "normális" kaját is enni, = hideg sülthús-cafatokat kenyérrel és ipari mennyiségű paradicsommal. Egy nyúlgerincből előreláthatólag 4 reggeli lesz.

Aki tud nyulat sütni, az légyszi, ossza meg velem a tuti módszert, vagy legalább a sütési időt, aki pedig hozzám hasonlóan még nem, az szerintem mindenképpen próbálja ki, mert egyébként tényleg nagyon finom. Ámbár kissé talán drága.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...