2010. április 21., szerda

Végre karalábéfőzelék!

Gyerekkoromban kisebb csoda volt, hogy anyu egyáltalán életben bírt tartani az öcsémet meg engem, annyira válogatósak voltunk, és olyan keveset ettünk. Többször jártunk orvosnál is emiatt. Aztán megmaradtunk valahogy mégis, és bár az öcsém továbbra se eszik meg túl sok mindent, de én már szerencsére nem vagyok ennyire válogatós.

Szerencsére. Mert ha válogatós lennék, nyilván utálnám a karalábéfőzeléket, mert karalábéból van, mert petrezselyem van benne, és mert főzelék. Vérlázító :-D

Így viszont már nem kell utálnom, hanem imádhatom egész nyugodtan. Főztem is ma, és holnap majd elviszem ebédre.

- 3 öklömnyi karalábé
- 1 csokor petrezselyem
- tejszín
- tej
- cukor, só, liszt
- vaj

Meghámoztam és kockákra vágtam a karalábét, aztán egy lábosban vajat melegítettem, beledobáltam a kockákat, szórtam rá egy mokkáskanálnyi cukrot (szoktam, bár szerintem ki is lehet hagyni simán, de ha már vaj, akkor meg minek itt álszenteskedni, kérem...:-) aztán megsóztam, és fedő alatt párolni kezdtem. Közben felaprítottam a petrezselymet is, és a felét a karalábéhoz adtam.
Körülbelül egy negyedóra alatt megpuhult a karalábé (de nem főtt lekvárrá), ekkor megszórtam egy evőkanál liszttel, jól elkevertem, és felöntöttem főzőtejszínnel, talán olyan 1-1,5 dl volt még a dobozban. Ez kevés volt, túlságosan elkezdett sűrűsödni, tehát hígítanom kellett tejjel (szerintem még legalább 1-1,5 dl belement). Amikor már nem volt lisztíze, meg tettem bele még egy kis sót is, mert elsőre kevés volt, az utolsó utáni pillanatban belekevertem a petrezselyem másik felét, és máris elzártam a gázt.

Nagyon finom!!!!
Két szűken mért adag lesz ebből, ki kell találnom hozzá valami feltétet.
A karalábé (150 Ft/db) és a petrezselyem (50 Ft/csokor) összesen 500 Ft-ba került. Most még nem olcsó, de már muszáj volt :-D

2 megjegyzés:

  1. Feltétnek javaslom: rizses/karalábés húsgombóc: darált hús, rizs/aprított karalábé, só bors (hagyma, más fűszer), bele kell főzni.

    (Velem így eteti meg anyu a karalábéfőzeléket és töltött karalábénak hívja. ;-DDD)

    VálaszTörlés
  2. Ez tök jól hangzik! Egyszer biztos, hogy kipróbálom! De nálam most maximum tojás vagy virsli jöhet szóba, mert ebben a hónapban mostantól tényleg válság van - darált húst venni kéne, tojás és virsli viszont van itthon :-D

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...