2010. március 7., vasárnap

Kamu indiai hal

Gondoltam, kéne valami halat is enni, mert nincs nekem a hallal semmi bajom, csak valahogy mégsem készítek semmi halasat soha. Hiába egészséges. Veszek néha konzerv heringfilét, mittudoménmilyen-szószosakat, néha kinyitok egyet vacsira, oszt' ez a halfogyasztásom. Komoly, nem? Néha aztán elfog a lelkiismeret-furdalás, meg most különben is jó példát kell mutatnom, mióta elméletben az egész világ elolvashatja, hogy miket eszem.

Ez volt az egyik motivációm, a másik meg az, hogy valamelyik GoodFood magazinban láttam olyat, hogy hal garam masalával fűszerezve. A garam masalával amúgy is rendezni kellett a kapcsolatomat, mert eddig egyetlenegyszer használtam, akkor dühödten fújoltam rá, hogy ez nagyon nem jó, aztán eldöntöttem, hogy egy kört még futhat. Valamikor. Most jött el a valamikor.

De ez csak akkor villant be, amikor múlt szerdán a doktorhausz szünetében jutott eszembe, hogy én este 6-kor kiraktam olvadni egy darab halfilét, na, az már elég jól kiolvadt addigra. Kirohantam a konyhába, próbáltam valamiféle gondolkodásra bírni a 10 órakor félig még működő maradék három agysejtemet, de a jobbnál jobb ötletek helyett csak ez a hülye garam masala ugrott be, hát jó, bzmg, legyen, én ugyan nem gondolkodom tovább, legfeljebb ha megint .... lesz, akkor nem eszem meg.

És hogy mi az a köret, amit akár a doktorhausz szünetében is elő lehet állítani? Hát a kuszkusz, kérem, a kuszkusz!

Ezeket használtam:
- 1 tengerihal-filé (zacskós lidlis, mittudoménmilyen állat, pollock, mi az?)
- só
- citromlé
- garam masala
- 0,5 dl kuszkusz
- 1 kanál vaj
- 1 kocka mirelit koriander

Ezt követtem el:
Hogy a garam masalának ne legyen má' olyan garam masala-íze, egy késhegynyit kevertem egy kiskanál sóba, ezzel szórtam meg a halat (amit kettévágtam, mert egyben nem fér bele a kajásdobozomba). Pár csepp citromlevet is kapott. Aztán egy kis olajon megsütöttem mindkét oldalát.
Közben vizet forraltam, a kuszkuszt dobozba szórtam, leöntöttem dupla mennyiségű vízzel, megsóztam, beledobtam egy adag koriandert, lezártam, és nyomás sorozatfüggeni.
A film végén visszamentem, belekevertem a kuszkuszba egy kis vajat, csöpögtettem erre is citromlevet, a halat is a dobozba raktam, és mivel még meleg volt, a hűtő helyett kivágtam az erkélyre éjszakára, ezt majd augusztusban ne csinálja utánam senki, inkább időben álljatok neki a főzésnek :-)

Ez az adag a másnapi ebédem volt, a kuszkuszt nem bírtam mind megenni. Még kevesebb kell egy főre. Több főre meg szorozzatok.

Költségek: a félkilós tengeri halfilé kb. 600 Ft, 6 db volt benne, egy filé tehát 100 Ft. A többi elenyésző. Tartsatok otthon kuszkuszt, kitűnő last-minute köret!!!

2 megjegyzés:

  1. Hm! Jól hangzik. A garam masala nekem se jött be, anyu örült is neki. :o) Próbáld egyszer ki sóval, zsályával és rózsaborssal párolni a halat! Kíváncsi vagyok milyen lett. :o)

    VálaszTörlés
  2. Na, ehhez már csak zsálya és rózsabors kell :-) Hal van még. És többnyire só is :-)

    Így egyébként, hogy nagyon kevés garam masala, meg elég sok citromlé, így kifejezetten finom volt, veregetem is a vállam, hogy milyen kis okos ötlet volt összekeverni a sóval, így sokkal kevesebb is elég volt ahhoz, hogy egy leheletnyi mindenhová jusson.

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...