2010. november 28., vasárnap

Rágcsálnivalók kirándulásra

Egy ilyen havas hétvégén, ha az ember kivakarja magát az ágyból, és elmegy kirándulni, ahhoz természetesen elsősorban forralt borra, másodsorban pedig pálinkára van szükség.

De hogy valami megvédjen minket a védőitalainktól, nem árt egy kis elemózsia sem :-D
Ez utóbbiért - na jó, a pálinkáért is - én voltam a felelős, és mivel nemcsak azt tudtam, hogy frissen szeretném elkészíteni, hanem azzal is tisztában voltam, hogy utálnék túl korán kelni reggel, ezért úgy döntöttem, hogy lesz majd "valami" leveles tésztából, meg egy másik "valami" rétestésztából.

Begyújtottam először is a sütőt, mert sejtettem, hogy hamar megleszek a további munkálatokkal.

A rétestésztát (az összes réteget) fekvő téglalapként magam elé tettem a gyúródeszkára, és vízszintesen 4 csíkra vágtam. Egy kerek camembert sajtot 12 cikkre daraboltam.
Egy-egy háromszöghöz mindig egy-egy dupla lapból álló csíkot használtam fel.
A végére pakoltam a sajtot, és meghajtogattam, valahogy így:
Bal alsó csücsköt fel (ezzel most becsuktuk a sajtot) - "lapozunk" egyet jobbra a függőleges hajtás mentén.
Most a bal felső csücsköt le - majd megint lapozunk egyet függőlegesen jobbra.
És így tovább a csík végéig.
Először ki lehet próbálni papíron :-D
A camembert előbb elfogyott, mint a rétestészta, így a maradékot másféle sajttal töltöttem meg.
Tepsibe pakoltam a háromszögeket, olvasztott vajjal megkentem a tetejüket, és az előmelegített, forró sütőben szép pirosra sütöttem. Kicsit kifolyt, de nem volt belőle baj :-)

A leveles tésztából készülő valami pedig végül sonkás csiga formájában realizálódott. Az előre kinyújtott tésztát - fekvő téglalap - megkentem tejföllel, amit oregánóval és fokhagymával ízesítettem, és egy picurkát meg is sóztam. A téglalap felső szélét egy kb. 2 cm-es csíkban üresen hagytam.
A tejfölre sonkaszeleteket fektettem, aztán a hosszabb oldala mentén, alulról kezdve feltekertem az egészet, az üresen hagyott sávnál kicsit össze is nyomogattam.
Rövid időre betettem a fagyasztóba, hogy majd könnyebb legyen szeletelni.
Szeletelés után a csigákat is tepsibe pakoltam, reszelt sajttal megszórtam, és megsütöttem. Sajtpirulásig.

Mindkét találmányomnak sikere volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...