2010. november 9., kedd

Sajtos-tejfölös brokkoli

Vasárnap is meg hétfőn is húst ettem, elég is volt, mára valami zöldségeset szerettem volna.
A hétvégi spontán módon elkövetett impulzusvásárlás (jaj, ez de egy beteg dolog...) során padlizsánt, brokkolit és kelbimbót vittem haza, ezek közül kellett valamelyiket kiválasztani. Végül az időtényező döntött, mert fáradt voltam: amelyik zöldségből a legrövidebb idő alatt, a legkevesebb energia ráfordításával lehet valami ehetőt előállítani, az nyer. Így lett a brokkoli.

Fél kiló brokkolim volt, persze majdnem a fele csak a ronda böszme vastag szár, hogy a macska rúgná meg, de akciós volt a lidliben :-)
Megtisztítottam, rózsáira szedtem, sós vízben nem-teljesen-puhára főztem, és lecsöpögtettem, de közben már melegedett is a sütő!
Elkevertem két tojást egy pohár tejföllel, kicsit megsóztam, reszeltem bele egy darab sajtot meg egy iciripiciri szerecsendiót.
Egy kisméretű jénai tálat kiolajoztam, prézlit szórtam vékonyan az aljába, aztán beleborítottam a lecsöpögtetett brokkolit, leöntöttem a sajtos-tejfölös keverékkel, betettem a sütőbe, és kb. 200 fokon addig sütöttem, míg szép barnára pirult a teteje.

Két lányadag, nagyon finom, ja, és a brokkoli egyébként olyan kettőszázvalahány foriontba került, minden mást a hűtőben fellelhető változatos aljnövényzetből kapartam össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...