2011. november 6., vasárnap

Hónap eleje, csak ötletek

Pénteken fizetést kaptunk, amiből egyrészt az következik, hogy még aznap azonnali hatállyal elhúztam a H&M-be ruhát venni, (mert tegnap ki kellett néznem valahogy a megnyitón, ahová meghívtak), másrészt meg ma végre élelmiszereket is vásároltam, és hatalmas lendülettel vetettem magam a főzésbe.

Semmi extrát nem főztem, de ezzel asszem, egy darabig elleszek :-D
Csak sorolom:
- padlizsánkrém
- currys sütőtök-krémleves
- fokhagymás sült tarja (zsírban, hogy majd azt is jól meg lehessen enni)
- fűszeres csirkecombok
- zöldbabfőzelék
- krumplis tarhonya.

A következő hétre tuti, hogy elég lesz, meg a fagyasztóba is jut, a - pár hét múlva szükségszerűen bekövetkező - csóróbb napokra :-D

8 megjegyzés:

  1. megint jövök értetlenkedni:)

    "A következő hétre tuti, hogy elég lesz, meg a fagyasztóba is jut,"

    mi az, amit fagyasztás nélkül fogsz tárolni, és meddig mered?
    a padlizsánkrémet kenyérre kenitek, vagy?

    VálaszTörlés
  2. Voltak tegnap vendégeim, és azon kívül, hogy mindenből fogyott egy kicsi, a padlizsánkrém nagy részét el is csomagoltam nekik, meg egy kis levest is vittek.

    Ma padlizsánkrémes bagettet reggeliztem, meg holnap is azt fogok, aztán az el is fogy. Levesből csak egy adag maradt, ezt várhatóan ma megvacsizom.

    A főzelékből két adagot tudtam eltenni a fagyasztóba, az egyik dobozba beleraktam egy csirkecombot is, a másikba nem, hogy ha itthon lesz a húgom, és nem lesz kedvem főzni, akkor megehesse, mert ő vegetáriánus.

    Ma elhoztam egy csirkecombot tarhonyával. Még van négy comb, szerintem ebből még egyet elhozok holnap, három meg megy a fagyasztóba, sőt egy doboz tarhonya is, mert túl sokat csináltam, és azt nem kértek tegnap a barátaim.

    A padlizsánkrém után a sült tarja kezd majd kenyérre/szendvicsbe kerülni, szerintem el fog fogyni, főleg mert a hétre még tervben van egy paradicsomos káposzta, amihez jó lesz.

    VálaszTörlés
  3. Ja, és a "meddig merem" kérdésre: szerintem 2-3 napig minden kibírja a hűtőben, de van, ami tovább is. Mindent megnézek, megszagolok, megkóstolok: ha a színe is és az illata is rendben van, és nincs semmi mellékíze, akkor meg lehet enni. Akkor is ha nem friss, meg ha már nem olyan hűdeigazi.

    VálaszTörlés
  4. ajj, hát 2-3 napig, azt tudom... azt hittem, van
    valami hosszabbító tutiság:))) mert mindig csak a könnyebbik végét keresném:)
    de még szomorúbb, hogy még csak hétfő van, és máris főznöm kell...most nem voltam túl ügyes...

    VálaszTörlés
  5. Nem tudok tutiságot sajnos :-)
    Amiben nincs hús meg tej, azok biztos, hogy tovább kibírják, mint amiben van.

    Altair kéne ide...

    VálaszTörlés
  6. Nincs rá törvényszerűség, hogy mi meddig áll el a hűtőben csak egy: ami megromolhat, az meg is romlik (Murphy). :o)

    Sajnos ezt a tapasztalat mondja meg, anyáinktól, nagyanyáinktól leshettük volna el a tudást, de ők már modern nők voltak, dolgoztak és amikor hazaértek nem volt ránk türelmük - tisztelet a kivételnek.

    Tippeket viszont tudok adni:
    - A legfontosabb, hogy az ételeket szobahőmérsékletűre hűtve tegyük a frizsiderbe, bár ennek gazdasági okai vannak (megterheli a hűtő kapacitását a forró étel).
    - A hűtést gyorsíthatjuk, ha az edényt hidegvízbe állítjuk, így kevesebb ideje marad a romlást okozó baktériumoknak az elszaporodásra.
    - Az ételt, ami nincs hűtőben, mindig lefedve tároljuk, mert a levegőben lévő baktériumok, gombák és ezek spórái (baktériumspórák is vannak) befertőzik a készételt.
    - Az ételkészítéskor használt eszközöket mindig tartsuk tisztán: konyharuha (ha húsos/májas/földes kezünket, megmosva is akár, beletöröljük, inkább tegyük ki a szennyesbe, mint hogy a konyhapulton elkenjük vele a bacikat, egyébként: papírtörlőt használjunk, ahol lehet), lábasok, tálak stb. Különösen nagy kockázatot jelentenek a fából készült eszközök: fakanál, gyúró-, vágódeszka. Ha ezeken repedés van, étellel már ne érintkezzen, mert még a sima felületeken is képes néhány baktérium megtapadni, hát még egy ki sem takarítható repedésben.
    - Az ételbe ne nyúljunk használt kanállal, ne kóstoljunk fakanálról, merőkanálból. A szájunkban hihetetlen sok mikroorganizmus él, orvosi vélemény szerint fertőzőbb hely, mint az emésztőcsatornánk másik vége. :o) Ha összenyalogatjuk a fakanalat, a szájunkból rájutó bacikat szépen belekevergetjük az ételbe.
    - A már kitálalt ételt se a tálból és pláne nem a tányérban megmaradt ételt (amibe használt kanállal nyúlkált valaki) semmiképpen ne öntsük vissza a lábasba. A tálban levő étel sokáig állt a levegőn, potenciálisan befertőződött és hamarabb megromlik tőle a viszonylag sterilnek tekinthető étel is, ami a lábasban maradt.
    - Ha annyit főzünk, hogy előreláthatólag maradni fog belőle, akkor ne tegyünk bele ecetet (ecetsavbaktériumok), tejfelt vagy kifőtt tésztát, mert hamarabb megromlanak a hűtőben. Ilyen esetben bízzuk az ízesítést a fogyasztóra, aki a tányérjában belekeveri a bablevesbe a tejfölt.

    Tegyük fel, hogy a legnagyobb gondossággal készítettünk el mindent, és így tesszük a hűtőbe az ételt. Sajnos ebben az esetben sem kizárt, hogy befertőződik, hiszen a fedő se zár tökéletesen, ráadásul ezeknek az üvegfedőknek a fémpereme megint csak kiváló tenyésztelep. Ezért csak akkor jelenthetjük ki, hogy rendben van az étel, ha fogyasztás előtt újramelegítjük. Minél nagyobb a víztartalma az ételnek, annál valószínűbb, hogy megromlik, ezért a leveseket mindig fel kell forralni fogyasztás előtt. Ha megzavarodik vagy nem kellemes az illata, jobb kiönteni, mert bár lehet, hogy „csak” romlást okozó mikroba van benne, de lehet, hogy kórokozó, ami akár halált is okozhat, mint az E. coli járvány nemrég Németországban.

    Ami ebben a firlefranc: újramelegített ételt még forralás után sem tanácsos visszahűteni, tehát csak annyit vegyünk ki belőle, amennyi el is fogy.

    Amit nem másnap akarunk elfogyasztani, hanem harmad-, negyed- vagy még később -nap, azt célszerűbb mindjárt fagyasztani, akkor tuti nem romlik meg. Erről van egy bejegyzésem: Eldugott zugblog: Lehűtés, hűtve tárolás, fagyasztás és gyorsfagyasztás

    VálaszTörlés
  7. Amit ne tegyük el másnapra: tésztaételek, kifőtt tészta stb. A tészta halála a melegítés, egyrészt nem is lesz finom, másrészt a bacik sok mindent szeretnek, de legeslegjobban a szénhidrátot. :o) Berántott ételek, tejes ételek max. 1 nap.

    Általános szabályként én azt mondanám, hogy 1-2 napnál tovább semmit se tároljunk a hűtőrészben, ha le is fagyaszthatjuk. Én azt az ételt teszem a hűtőbe, amit másnap vagy vacsorára akarunk megenni. Ha már több napra tenném el, inkább lefagyasztom.

    Mert pl. a zsírban lehűtött húsokban elszaporodhat a Clostridium botulinum, ami a veszélyes, halált okozó botulin toxint termeli. És sajnos, mivel ez talajlakó baktérium, a vágóhídra kerülő állat bőrén/szőrén/tollán rajta lehet és a nyers húst is befertőzheti (pl. emberi kézzel átvíve), és a spórája túléli a hőkezelést is...

    VálaszTörlés
  8. húúúúú.... szóhoz sem jutok egyelőre...:)

    köszi a sok-sok infót, egy időbe beletelik, mire átrágom magam rajta:)
    első olvasásra csak ennyit tennék hozzá: isteni csoda, hogy még élünk:)))

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...