2011. december 1., csütörtök

Vega-dolgok és egyebek

Úgy gondoltam, mostantól aktívabb résztvevője leszek ennek a blognak, mint voltam eddig. Ez nem egy nehéz feladat, belátom. Az oka: a férjem. Mert ő március 15-én azt mondta nekem, hogy egy hónapig nem fog húst enni. Bevallom, nem hittem el, de igyekeztem változatosan, húsmentesen főzni neki. Betartotta, májusban az unokája keresztelőjén elcsábult ugyan, de kb július közepéig tudta csinálni. Addigra már egy ideje fájt a dereka, és szeptemberben elment dokihoz. A vizsgálódás eredménye az lett október végén, hogy diétáznia kellene, a köszvényeseknek ajánlott diétát. Szerencsémre eddig a gyerekeim tej és tojásmentes diétáján kívül nem találkoztam ilyen kényszerhelyzettel, de megijedtem, amikor elolvastam, hogy mit szabad és mit nem. A lényeg: húst és hüvelyeseket nem. Meg halat sem. Meg tofut és szóját sem. Ezen kívül még egy csomó dolgot nem szabad, de ezek érintenek legérzékenyebben. Mert ezek azok, mik szerintem sokféleképpen variálhatók, nem drágák és a család többi része is szereti. A vega-hónapok alatt megtanultam lencse-fasirtot csinálni, még a gyerekek is szivesen megették, most nem lehet.
Lehet hogy a napi bejegyzéseim nem lesznek többek, mint a napi ebéd megemlítése, de néha ötletet lopni visszajárhatok majd :). És hátha más is kedvet kap, hogy ötletet adjon nekem. Elsősorban olyat, ami hamar elkészül, vagy esetleg több napra készíthető. Ja, és mindezt egy kb 130 kilós, nassolásra erősen hajlamos, kicsit sem édesszájú pasinak :)

Tegnap gyümölcsmártást főztem, főtt krumplival kapta, husi nélkül.

3 megjegyzés:

  1. A gombafasírt is nagyon jó ám! Azt lehet?

    VálaszTörlés
  2. De jó ötlet, köszi!

    Leírnád hogyan csinálod?

    VálaszTörlés
  3. Én innen tanultam: http://www.recept-oldal.hu/cikkek/vegetarianus-etelek/gombafasirt.html

    Nagyon fincsi, csak vigyázni kell, hogy maradjon annak is, aki mást nem ehet, mert sokszor felfalja a húsevő népség (is) :-D

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...