2010. november 28., vasárnap

Csokoládé

Egy ideje itthon készítem a csokoládét. Legalább tudom, hogy mi van benne, és finom is.
Nagyon egyszerű: veszek egy db 10 dkg-os teavajat, és felolvasztom egy edényben. Vagy cukorral, vagy mézzel készül, attól függ, mi van itthon. Ha cukorral, akkor beleteszem a cukrot, kb. (szemre)
12-14 dkg-ot és csak addig melegítem (nem forralom), amíg elolvad, már nem recseg. (Ha mézzel, akkor a mézet utólag kavarom bele, kb. 8-10 dkg-ot, amikor a tüzet lekapcsoltam.) Ekkor beleteszek 3 evőkanál kakaót, ebből viszont a legjobb minőségűt veszem, és összekeverem, amíg egynemű sötét massza lesz. Ekkor elzárom a tüzet, és vagy így üresen, vagy betéttel készítem. Tettem már bele puffasztott durumbúzát natúrt, most pedig  mazsolát. Vagy megszilárdul, vagy nem (lesz rá ideje). A hűtőben biztosan. Picit ki szoktam olajozni a tálat, amibe belesimítom, de éppen csak hogy, hogy ne ragadjon bele, és akkor még kockákat is lehet belőle vágni. Vagy formákat. Á, lehetetlenség, addigra elfogy. Nálunk ez kiskanál üzemmódban működik. Amikor látom, hogy valaki kiskanállal vonul, az biztosan csokizik, vagy csokizott.
Jó nasizást!!!

2 megjegyzés:

  1. Bocs, a pici tejet kifelejtettem. Mindig teszek bele, kb. fél dl-t, vagy amennyit felvesz, de nem sokat. Valóban fincsi.

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...