2010. február 3., szerda

Borsófőzelék sült hússal

Ma borsófőzeléket hoztam ebédre, ami egy jó kaja. Könnyű elkészíteni, és többnyire szereti mindenki. Kisadagot főztem, de rosszul jártam, mert ennek pl. elvitte a felét a Medve.

Alapanyagok:
- kb. 40 dkg mirelit zöldborsó (fél kilót akartam, de két marékkal kiszedtem és félreraktam a raguleveshez)
- ételízesítő
- petrezselyem
- tej
- liszt

Elkészítés: a borsót azon fagyottan lábosba öntöttem, és kevés vizet aláöntve (nem is kell ellepnie, legalábbis nem teljesen) addig főztem, vagy pároltam, vagy mit csináltam vele, amíg megpuhult. Persze szórtam bele a mindenmentes ételízesítőmből, és petrezselymet is tettem bele, mert én azt kétszer szoktam: a főzés elején, mert akkor együtt fő az étellel, meg a főzés végén, mert annak meg már jobban megmarad az íze (a kaporról olvastam egyszer, hogy kétszerre jó az ételbe tenni, azóta a petrezselyemmel is így csinálom). Van, aki tesz bele egy csipet cukrot, mert akkor olyan(abb), mintha zsenge borsóból lenne, a mirelit meg legritkább esetben az. Én nem cukrozok semmit fölöslegesen, de akinek kedve tartja, próbálja ki.
Nnna szóval, megpuhult a borsó, a púpos evőkanál lisztet elkevertem a pohárnyi tejjel, és besűrítettem vele a borsót, addig kell főzni, hogy elmúljon a lisztíze, aztán még egy kis petrezselyem, kész, punktum.
Rendes emberek lisztszórással sűrítik és felengedik tejjel, nekem az nem megy, mindig csomós lesz, nem szívatom magam vele inkább.

A borsófőzelék mindennel jó (pörkölt, fasírt, sült hús, tükörtojás, főtt tojás, bundás kenyér, virsli, kutyafüle), meg minden nélkül is.

Én ma a sült pulykafecnikből hoztam hozzá kettőt. Finom!

1 kg mirelit borsó 499 Ft volt a cba-ban. A fél kiló akkor 250. És ez ugye két adag lett ,egy adag borsóköltsége 125 Ft :-)

Altair:
A borsófőzelék petrezselyemzöld nélkül is finom. Erre akkor jöttem rá, amikor Fiam-7 enni kezdte. Ő pedig semmit sem eszik meg, ami emlékeztet a magra szerinte. És a zöldfűszer emlékezteti. :o)

A hintésnek az a titka, hogy a zöldborsót egy pici olajra kell rádobni és úgy felengedni vízzel. Amikor már majdnem jó, akkor lehet "zsírjára" kell pirítani. Amikor már alig-alig van alatta folyadék, akkor kell meghinteni a liszttel, ami a zsiradékban és a zöldborsókon csomómentesen eloszlik. Eztán lehet megpirítani és felönteni ízlés szerinti tejjel. Tuti, hogy nem lesz csomómentes. De a tejes habarás is teljesen jó.

Menzán egyébként rántani szokták.

Maris meg van elégedve
Mert a tejes habarás még mindig jobb, mint a rántás, igaz? Sőt mivel semmi zsiradék nincs benne, egész könnyű kaja. A lisztet párszor próbáltam helyettesíteni étkezési keményítővel, mondjuk én sajnos nem szeretem a keményítővel készült főzelékek állagát, de nem akarom a nyilvánosság előtt leírni, hogy szerintem mire hasonlít.


Gabella:
Ételízesítő helyett én sóval, cukorral főzöm, fele tej, fele vízben, aztán a végén jó kis rántást rakok rá. :) Mert a főzelékre rántás kell!

Altair
Ez a jó a főzelékben. Ha kicsit megkapirgáljuk a recepteket, akkor kiderül, hogy mindenféleképpen lehet és szoktuk is sűríteni, mi háziasszonyok. És hogy kicsit megvédjem Gabellát, náluk igenis rántani kell, mert soványak. Sőt, akár tejszínnel is dúsíthatnák - mi meg csak irigykedhetnénk, hogy milyen jó lehet. :o)

4 megjegyzés:

  1. Ételízesítő helyett én sóval, cukorral főzöm, fele tej, fele vízben, aztán a végén jó kis rántást rakok rá. :) Mert a főzelékre rántás kell!

    VálaszTörlés
  2. Dehogy "kell" :-D
    Cukrot meg használok amúgy is épp eleget, pont nem hiányzik az úszógumimnak még egy kis extra :-)

    VálaszTörlés
  3. Őőőőő... De apánk azért ám 110 kiló! :) Bár a borsófőzeléket pont nem szereti! :)

    VálaszTörlés
  4. Én az elején is szoktam bele lisztet tenni, de attól sose lesz elég sűrű... így aztán a végén még egyszer behabarom...
    És cukor szerintem se kell bele :-)
    Tejszínnel is próbáltam már, de az nem ízlik.

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...