2010. február 2., kedd

Tanulságok levonása és pulykamell

Altair egy félelmetes nőszemély, már előre izgulok az e heti értékelése miatt. Múlt héten is kiosztott, hogy valamelyik nap nem ettem húst (csak juhtúrót, ami ugyan fehérje, viszont legalább jó sok zsír van benne), meg aztán ott volt az a rohadt sok máj (amiben ugyan van sok vas, viszont szintén van benne jó sok zsír, asszem), szóval nagyon fel kell kötnöm a gatyámat, mert a célkitűzésben ugye azt is megígértük mind, hogy egészségesen próbálunk főzni és táplálkozni, nemcsak olcsón. És most rajtam a világ szeme. Kétszer már beégtem, mert amiről én azt hittem, hogy nem is rossz heti étrend, arról jól kiderült, hogy de igen, az.

Vasárnap tehát lekúsztam vásárolni, és vettem egy fél kiló pulykamellet, mert az hús, viszont nem zsíros. Az én kis egyszemélyes háztartásomban rengeteg minden kijön belőle (aminek aztán egy részét időnként elhordja a Medve, én meg rájövök, hogy annyira azért talán mégsem rengeteg).

Most ezek készültek a fél kiló pulykamellből (háromfelé osztva, 10-15-25 dkg-os adagokban, nem direkt, de így sikerült :-)
- a legnagyobb részét helyes kis szeletkékre vágtam, 6 kis féltenyérnyi lett, befűszereztem valami keverékkel, és megsütöttem serpenyőben. Jó lesz főzelékhez (borsó), szendvicsbe, vagy salátához.
- a közepes adagot kis csíkokra vágtam, és a múlt heti maradék póréhagymával tejszínes ragut készítettem belőle, majd lesz hozzá valami köret. 2 kis adagnak tűnik messziről.
- a legkisebb adagot mini kockákra vágtam, és két marék borsóval, meg egy-egy fonnyadt sárga-és fehérrépával kombinálva tárkonyos ragulevest készítettem belőle. 1 liter vízzel főztem, kb. 3 evés, főleg vacsora lesz belőle.

A fél kiló pulykamell 600 Ft-ba került, családok nyilván szoroznak...
Az ételeket még majd kifejtem.

Altair (is) mentegetőzik:
Nem is voltam olyan szigorú, na! :o) Egyébként tényleg nem volt rossz étrend a múlthétre, csak egy kicsit egyhangú. De ha te bírod, akkor jól van.

Csak a kenőmájas zsíros, a sült pulykamáj azért elmegy még. Inkább csak arra kell gondolni, hogy a máj a méregtelenítés szerve és néhány tanulmány szerint az általa elraktározott - kiüríthetetlen - toxinok miatt érdemes mértékkel fogyasztani. Na, de egy magyar kukoricadarán nevelkedett pulyka mája, azért más "tészta". :o)

A tárkonyos pulykaragud receptje nagyon érdekel, mert az volt az óvodában és egész délután azt hallgattam.

(HÁ-HÁ-HÁ! Rettegj csak! - további őrült dietetikus kacaj)

Maris megnyugtat:
Ja, hát én szabadítottam magamra az őrült dietetikust, szóval egy szavam sem lehet, mint ahogy egyébként nincs is! Sőt, érdekesnek találom a folyamatot, aminek során remélem, eljutok majd odáig, amikor tök jó és egészséges heti menüket fogok tervezni, addig pedig az olvasók tanulhatnak az én hibáimból, és nem kell a sajátjukból, emellett pedig lehet jókat röhögni is :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...