2010. július 15., csütörtök

Csirkevariációk, improvizált fűszerkeverékkel

Mondja a Gyalázatos barátnőm, hogy ő már kóstolta a mézes-mustáros szószt, én pedig megkérdeztem, hogy ő PÉNZT adott azért, hogy valaki más már összekeverte a mézet meg a mustárt????? De hát mit csináljon, kérdezte, én meg mondtam neki, hogy tanuljon az okosabbtól, na jó, nem is, mert csak azt mondtam hogy a rutinosabbtól, azaz tőlem. Én tényleg többet főzök.
Ezt mutattam neki:

Mézes-mustáros csirkemell
Hozzávalók: 1 egész csirkemell-filé, vékonyabb szeletekre vágva, só, bors, méz, mustár
A rendkívül bonyolult és összetett elkészítés: a csirkemell-szeleteket megsóztam, megborsoztam, majd bepacsmagoltam egyenlő mennyiségű méz és mustár keverékével. Kevés olajon serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem.
Tanulság: kicsit kisebb lángon érdemes nekiállni, mint szeretnénk, mert könnyen odakap a méz.
Másik tanulság: nagyon finom!

Sütőben sült csirkecombok kamu grillfűszer-keverékkel
Hozzávalók: csirke-felsőcombok létszám és igény szerint, olaj, mustár, só, bors, pirospaprika, zúzott fokhagyma, őrölt kömény, egy kis currypor
Az előzőhöz hasonlóan körmönfont elkészítés: a csontok mindkét oldalán hosszan, de nem végig behasítottam a csirkecombokat, és mindenhol - a bevágásban is - bedörzsöltem az összekevert mindenféle fűszerszámmal. Kicsit állni hagytam, (addig előmelegítettem a sütőt), majd serpenyőben kevés olajon körbepirítottam, végül átraktam a sütőbe, ahol még egy jó 45-50 percet sültek, eleinte fólia alatt, majd takarás nélkül, hogy a végén szinte leomoljon a hús a csontokról. Ez olyan volt, mint a múltkor piknik-alsócomb, csak most felsőből.

A kétféle sült csirkéhez mindenféle friss zöldségből készítettem salátát, egy - szintén zacskómentes - öntettel: egy kisebb vöröshagyma felét, pár gerezd fokhagymát, ketchupot, kis mustárt, sót, borsot és kefirt mixeltem össze, ha nem is ezer-, de kilencszázkilencvenkilenc-sziget öntetté :-D

A csirkemell-filé és 4 felsőcomb összesen kb 1300 Ft-ba került a piacon, ebből egyszer megvacsiztunk hárman, és még én ettem aztán pár napig a maradékot :-D Szóval sok volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...