2010. január 18., hétfő

Maris is bemutatkozik

Önként vállalt válságkonyhát vezetek, ami azt jelenti, hogy alapból azért lenne pénzem kajára, de amíg a főzést minimális utánajárással és gondolkodással meg tudom oldani olcsóbban is, addig a maradék pénzemet inkább másra költöm. Nem keresek jól, egy felsőoktatási intézményben vagyok utolsó előtti adminisztratív senki, de mások sem a felsőoktatásból szoktak meggazdagodni, viszont legalább elég biztonságos munkahely, ez sem elhanyagolható szempont.

Szóval nem keresek jól, a fizetésemből persze meg lehet élni (egyszemélyes háztartás vagyok), félretenni már egy kicsit bonyolultabb, de nem lehetetlen. Persze felmerül a kérdés, hogy ha nem is vagyok csóró, akkor miért nem tapétázom ki végre azt a szerencsétlen lakást, meg cserélem ki az 1983-as évjáratú gusztustalan linóleumot, vagy legalább a kínosan szocreál szekrénysort, merthogy egy barlangban lakom körülbelül, legalábbis mások már sokszorosan túlhaladták a civilizációnak ezt a szintjét.

Csakhogy én, ha sikerül megspórolnom pár tízezret, akkor vagy feltöltöm a tisztességes borkészletemet (gagyi az mindig van, de az nem olyan érdekes), vagy sürgősen szervezek valahol valami hosszú hétvégét, vagy ráköltöm valamelyik hobbimra, ami momentán nem a tapétázás.

Ha párhuzamosan még nyárra is próbálok félretenni, márpedig most épp próbálok (mert így jár, akinek a barátnői külföldre költöztek, ő maga pedig be akarja bizonyítani, hogy nem csak a pofája volt nagy, amikor könnybe lábadó szemekkel ígéretet tett, hogy de hát nem örökre válnak el, és majd megy látogatóba)… szóval ilyen esetekben notesz elővesz, havi jövedelemből rezsiköltség kivon, félretenni való összeg kivon, maradék harminccal eloszt, hogy kijöjjön a napi költhető összeg, majd notesz lerak, nagyot nyel, és elkezdi tervezni a kaját.

3 megjegyzés:

  1. És majd olvashatunk szupi borajánlókat is? :o) Jó lenne!

    VálaszTörlés
  2. Ööööö. Egyelőre arra vagyok képes, hogy amit iszom, arról meg tudom mondani, hogy milyen színű (vörös, fehér, avagy rozé), és hogy ízlik-e. Jellemezni, esetleg ételekhez ajánlani nem tudom a borokat.
    Sosem állítottam, hogy értek a borhoz. Csak szeretem :-D

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...