2010. június 8., kedd

Mentés másként

Azaz: már megint túl sok mindent vásároltam a piacon ész nélkül, és félő volt, hogy a fele tönkremegy, aztán hajíthatom ki jól. Márpedig, aki egyszer valaha is kollégista volt, az kaját kb. soha többet az életben nem dob ki...

Szombaton vettem egy fél kiló epret (400 Ft). A fele elfogyott, a másik fele punnyadásnak indult. Hogy mentsem, ami még menthető, gyorsan megmostam, leszedtem a szárát, és ami megúszta a kukát, azt pürésítettem a botmixerrel, úgy tettem vissza a hűtőbe. Azt mondjuk nem értem, miért van, hogy ha egyben hagyom, szétrohad másnapra, így meg tök simán, illatosan, szépen, gusztusosan érte meg a ma reggelt, amikor is belekevertem tejbe, és jól elhoztam magammal tízóraira a pöpec eperturmixomat.

Egy kiló újkrumplit is vettem szombaton (200 Ft). Igaz, hogy zacskóban hagytam, de nem volt bekötve, szellőzött... mégis elkezdett rohadni az is. Ezer bocsánat, én nem tudtam, hogy az újkrumplit ennyire nem lehet tárolni, még két napig sem. Tegnap este tehát krumplimentő akcióba is fogtam, átválogattam, a rohadtakat kidobtam, csak a tökéletesen épeket hagytam meg, azokat viszont haladéktalanul megmostam, kettévágtam - csak a nagyobbakat - , tűzálló tálba szórtam, megsóztam, meglocsoltam olajjal, és megsütöttem. Az egészben az a vérciki, hogy sajnos meg is kóstoltam olyan fél 11 magasságában...

Ha viszont krumpli, akkor valami hús is legyen már hozzá, gyorsan kiszedtem egy adag csirkemellet a fagyasztóból (kb. 1 kilót vettem, amikor 999 Ft-ba került, és 5 kis egyszemélyes csomagot készítettem belőle), kiolvasztottam, - ez épp 3 szeletre volt vágva - megsóztam, bepacsmagoltam mézzel meg csiliszósszal, és egy kevés olajon pár perc alatt megsütöttem mindkét oldalát.

Így lett meg a mai napra az elhozós kajám. Tízóraira turmix, ebédre meg mézes-csilis csirkemell sült krumplival. Talán ha 500 Ft az egész.

A vasárnapi karalábéfőzelékem pedig remélhetőleg lesz szíves még holnapig megőrizni a minőségét a hűtőben, ugyanis a maradékmentés jegyében visszaküldtem a sor végére...

3 megjegyzés:

  1. Látod, én ugyanígy jártam a zsenge zöldborsóval... 1 napig bírta szegény, aztán elkezdett penészedni...
    Ma voltam a helyi zöldségesnél, aki híres arról, hogy mindig szép áruja van. Most? Kornyadozik minden nála, rohad, a krumplin kívül semmit nem vettem, majd a "lidiben"...
    Úgyhogy tepsis krumpli lesz házi szalonnával és hagymával.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem az újkrumplinak azért többet kéne kibírnia... Vagy igényes vagyok??

    VálaszTörlés
  3. Macus, úgy tűnik, kicsit talán túlzottak az elvárásaid :-D Ámbár én is azt hittem, bírni fogja még egy kicsit, de hát így jártam, el kellett készíteni, pedig szerintem ez "másnaposan" már nem olyan jó kaja, nem ropog, meg ilyenek.

    Csillagos, a piacon azért én többnyire találok szép árut, "csak" úgy tűnik, rá kéne szoknom, hogy vásárlás után kb. haladéktalanul feldolgozzam... Ehhez viszont egészségesen lusta vagyok :-D

    VálaszTörlés

Mi rotyog a Te fazekadban?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...